2024. március 29. péntekAuguszta

Őrült izgalmakat hozott a CFR - Dinamo Zagreb

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 00:13 GMT +2, 2020. augusztus 27.

Piroslap, kihagyott tizenegyes, szenzációs kontrák és utolsó perces egyenlítés fűszerezte meg a CFR horvát bajnokkal vívott csatáját, a végén büntetők döntöttek.


A CFR-re nehéz feladat várt szerda este, amikor Bajnokok Ligája selejtezőjében a Dinamo Zagrábot fogadta. A meccs előtti sajtótájékoztatón Dan Petrescu úgy nyilatkozott, hogy 90%-ban a horvát bajnok a favorit.

Mindössze 14 perc alatt vezetést szerzett a vendég csapat, egy mintaszerű kontra végén Bălgrădean még védeni tudott, a kipattanóra azonban nem volt esélye, Gojak könnyedén passzolta a labdát a kapuba.

A félidő hátralevő részében sem tudott ellenfele fölé nőni Dan Petrescu együttese, hazai részről igazi helyzet nélkül, és mindössze egy kaput találó lövéssel telt el a félidő, a vendégek viszont a 39. percben hatalmas kapufát lőttek.

A CFR nem játszott rosszabbul a szokásosnál, egyszerűen az történt, hogy a román ligában működő letámadás hatástalan volt a Dinamo Zágráb ellen, nyilvánvalóan fel voltak készülve rá, és a Liga1-ben működő sebességgel is simán tartották a tempót, sőt, a labda gyors vertikalizálásával még rá is tudtak tenni egy lapáttal az előrejáték során. A horvát csapat nagyon sokat megmutatott abból a futballból, amivel a tavalyi Bajnokok Ligája csoportkörben 4-0-ra verte a később nyolc közé jutó Atalantát.

A második játékrészre formációt váltott a kolozsvári csapat, Chipciu helyett Rondón lépett pályára és ezzel 4-4-2-re módosult a felállás. Fél perccel a kezdés után Rondón került nagy helyzetbe, lövése azonban centikkel a kapufa mellett gurult el.

A 49. és az 50.percben is gyanús szabálytalanságokat követett el a horvát gárda a saját tizenhatosán belül, az utóbbit be is fújta a játékvezető, ráadásul nem csak tizenegyest ítélt, hanem piroslapot is adott Teophile-Catherine-nek. Deac a tizenegyest rendkívül demoralizáló módon kihagyta, így maradt az 1-0-s vendég vezetés.

Ami nem jött össze tizenegyesből Deacnak, az összejött távolról Pereirának, az uruguayi középpályás nehéz lövést eresztett meg 20 méterről, a tizenegyest védő Livakovic viszont orbitálisat hibázott, így 1-1-re módosult az eredmény. A piroslap után a CFR értelemszerűen sokkal aktívabb volt, nagy mezőnyfölény mellett futószalagon gyártották a lehetőségeket, a horvát csapat pedig jobbára csak védekezett, bár amikor eljutottak a hazaiak tizenhatosáig, akkor általában veszélyesek voltak.

A 79. percben Zoran Mamic csapata ismét megvillantotta oroszlánkörmeit, hiába voltak emberhátrányban, egy kontra végén Kastrati hatalmas gólt lőtt. A forgatókönyv az első gólt ismételte, Bălgrădean védett, a labda ellenfélhez került, és jött a gól. 

A négyperces hosszabbítás harmadik percében, amikor már senki nem gondolta, hogy megváltozhat az eredmény Rondón valami egészen elképesztő, tökéletes ütemű, zseniális passzt adott Debeljuhnak, aki, ahogy a nagykönyvben írják, a kapus mozgásával ellentétes irányba lőtte a labdát, Livakovic újfent tehetetlen volt, a CFR hosszabbításra mentette a meccset.


A hosszabbításban egyre inkább kijött a horvát játékosok emberhátrány miatti fáradtsága, a CFR egyre gyakrabban tudta beszorítani ellenfelét és egyre könnyebben védekezett a kontrák ellen is. A 101. percben nagyon közel járt a kolozsvári gárda a vezetés megszerzéséhez, egy kapu előtti kavarodás végén a zágrábi védősor szinte a saját kapuját vette be. Másfél perccel a hosszabbítás első félidejének vége előtt Mamic csapatának volt gólszerzési lehetősége, azonban ez is kimaradt. A hosszabbítás második félideje inkább a fáradtság, mint a futball jegyében telt, rengeteg pontatlanság és durva belépők jellemezték a játékot. A vendégek frusztrációját Debeljuh növelte, a 24 éves játékos fáradhatatlanul cselgáncsozott, bírkózott a védőkkel, az eredmény azonban nem változott, jöhettek a tizenegyesek.

A büntetőket a Dinamo Zagreb kezdte, Petkovic, Leovac, Ademi, Stojanovic belőtte, a gólszerző Gojak viszont kihagyta, a CFR-ből viszont Vinícius, Djokovic, Rondón és Susic volt eredményes, Golofca viszont kihagyta. Katasztrofális lövés volt. Az első öt után 4-4-re álltak a csapatok. A továbbjutást Boli kihagyott tizenegyese döntötte el, ezzel a Dinamo Zagreb jutott a következő körbe, a CFR az Európa Ligában folytatja. 

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. kör

CFR – Dinamo Zagreb 2-2 (0-1) - tizenegyesek után: 5-6

CFR: Bălgrădean - Burcă (Susic 82.), Vinicius, Boli, Camora - Djokovic, Bordeianu (Itu 113.), Pereira (Golofca 68.) - Chipciu (Rondón), Debeljuh, Deac
Cserepad: Sandomierski - Susic, Golofca, Hoban, Cestor, Itu, Rondón
Edző: Dan Petrescu

Dinamo Zagreb: Livakovic - Stojanovic, Theophile-Catherine, Dilaver, Leovac - Gojak, Ivanusec (Petkovic 68.), Ademi, Orsic (Moharrami 107.) - Majer (Kastrati 54.), Gavranovic (Gvardiol 54.)
Cserepad: Cavlina - Mogarrami, Kastrati, Petkovic, Tolic, Burton, Gvardiol 
Edző: Zoran Mamic

gólszerzők: Pereira (64.), Debeljuh (90.+3) ill Gojak (14.), Kastrati (78.)
piroslap: Teophile-Catherine (51.)

Borítókép: CFR Facebook (a kép illusztráció)

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális