2020. október 21. szerdaOrsolya

Megszakadt a Sepsi jó sorozata

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 15:24 GMT +2, 2020. július 05.

A Liga1 alsóházának 8. fordulójában a Sepsi OSK idegenben lépett pályára, ellenfele ezúttal a Poli volt.


A jászvásári csapat a Sepsi kedvenc ellenfele, hiszen az elmúlt nyolc mérkőzésen egyszer sem kapott ki a székely csapat, viszont négyszer is nyert. A legutóbbi egymás elleni találkozót két hete vívták a Román Kupa elődöntőjében, ahol Leo Grozavu együttese igen meggyőző játékkal, 5-1-re mosta le  Mircea Rednic csapatát.

Az előjelek tehát kedvezőek voltak, a meccs mégis nyögvenyelősen indult. Az iramra nem lehetett panasz, de a székely csapat húsz perc alatt két sárgát is begyűjtött, előbb Fülöp István, majd a rutinos védő, Dimitrov kapott figyelmeztetést.

A 25. percben Luckassen használta ki Niczuly nagy hibáját, vezetett a hazai csapat, de az elmúlt meccsek forgatókönyvét elnézve ez nem sokat jelentett, az elmúlt négy találkozóból háromszor is a Poli szerezte meg az előnyt, a végén meg örülhetett a döntetlennek. A szép hagyományt folytatni szándékozva Fülöp révén kiegyenlített a Sepsi még a félidő vége előtt.

A második játékrészben mindössze öt perc után ismét vezetett Rednic együttese, ezúttal Tincu „volt eredményes”, a Sepsi OSK védőjének öngólja által szerzett vezetést a hazai csapat.

A 65. percben már kettő volt a Poli előnye, miután egy ívelés után Horșia talált be, a dolognak összesen annyi szépséghibája volt, hogy lesről született (ketten is egyértelmű lesen voltak), persze a bírói kar ilyen apróságokat nem vett figyelembe.

Az eredmény nem változott a meccs hátralevő részében, az OSK vereséget szenvedett, és ezzel megszakadt a nyolc meccse tartó veretlen sorozata a jászvásári csapat ellen.

A fentiekhez azért érdemes lenne néhány dolgot hozzátenni. Az első, hogy Niczuly Rolandot kár lenne elővenni a hibájáért, a székely hálóőr mindent egybevéve szenzációsan védett ebben a szezonban, mindig mgbízható volt és bravúrjaival sok pontot hozott a csapatnak.

Másodsorban van valaki, akit viszont igenis elő kell venni az elmúlt hetek eredményei miatt, ez a valaki pedig Tincu, aki gyakorlatilag emberhátrány az újrakezdés óta, a 32 éves védő a tapasztalatához méltatlan teljesítményt nyújt. A Voluntari elleni hazain Simonovski megverte egy-egy ellen, majd megszerezte a vezetést a Voluntari, és meg is tartotta.


Az előző fordulóban a Clinceni ellen, lemaradt az emberéről és végigmozizta, ahogy Șut belövi a meccs egyetlen gólját (újabb vereség), ezen a héten pedig öngólt lőtt, ezzel juttatva előnyhöz az ellenfelet (újabb vereség). Hibázni lehet, mindenkivel előfordul, de ha egy védőnek szinte minden meccsen van eredményt befolyásoló hibája, akkor erre reagálnia kell egy feltörekvő csapatnak.

A Sepsi OSK a következő tétmeccsét július 9-én, a Román Kupa elődöntőjében vívja. A visszavágót Jászvásáron rendezik, az ellenfél pedig a Poli lesz. 

Liga1, Playout, 8. forduló

Poli – Sepsi OSK 3-1 (1-1)

Poli Jászvásár: Axinte - Cabral, Klimavicius, Frăsinescu, S. Șerban - Grădinaru, Passaglia, Mihalache, Horșia (De Iriondo 79.) – Omoh (Chacana 59.), Luckassen (Zaharia 88.)
Cserepad: Târnovanu, Bourama, Onea, De Iriondo, I. Cristea, Chacana, Zaharia, Longher
Edző: Mircea Rednic

Sepsi: Niczuly – Dimitrov (Diaz 46.), Celea, Tincu, Fl. Ștefan - Achahbar, Vașvari, I. Fülöp (Deaconu 70.) - Ștefănescu (Popescu 70.), Safranko (Karanovic 75.), Carnat
Cserepad: Fejer, B. Csiszér, L. Kovács, L. Fülöp, Graassano, C. Popescu, Karanovic, Dragomir, R. Deaconu
Edző: Leo Grozavu

Gólszerzők: Luckassen (25.), Tincu (50. öngól), Horșia (65.) ill. Fülöp (43.)

Borítókép: Poli Jászvásár  Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális