2024. március 29. péntekAuguszta

Sokkoló eredmény Kolozsváron, már csak egy pont a CFR előnye - VIDEÓ

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 22:11 GMT +2, 2020. június 28.

A Liga1 Playoffjának 5. fordulójában rangadóra készült a CFR, a kolozsvári csapat az Universitatea Craiova együttesét fogadta.


 Hiába mondta el Dan Petrescu, a hazaiak vezetőedzője a pénteki sajtótájékoztatón, hogy a találkozó után még lesz öt forduló, a média nagy része mégis bajnoki döntőként állította be a mérkőzést.

A CFR némileg meglepődött a Craiova agresszív játékán, a bajnoki második helyezett nyilvánvalóan nyerni akart Kolozsváron. Az utolsó csapat, amelyik ilyen agresszíven kezdett a FCSB volt, azt a találkozót némi szerencsének is köszönhetően győzelemmel abszolválta a regnáló bajnok.

A jó iramú találkozónak már az elején betalált a vendégcsapat, Koljic 20 méterről lőtt a hiába nyújtózkodó Arlauskis mellett a kapuba. A litván hálóőr elég rosszul helyezkedett, de nem csak az ő számlájára írnánk a találatot. A 20. percben egyenlíthetett volna először a CFR, Pigliacelli kapus Burcă négyméteres fejesét hárította kitűnő reflexmozdulattal.

Az első 25 percben három dolog volt szembetűnő a CFR játékában. Az első, hogy Costache és Omrani teljesen súlytalan támadásépítéskor, a második, hogy minden szép támadásra jut egy értelmetlenül eladott labda (ezek egy részéért Bordeianu volt felelős), és a harmadik, hogy a Craiova jobb széle nagyon sebezhető, az AckaBancuCicăldău tengely többször is engedte Deacnak és Itunak, hogy beadásokkal próbálkozzon.

A CFR lassan átvette az irányítást, ennek eredménye volt a 28. perces kapufa, ha a kipattanót Omrani be tudta volna ollózni, az kb. a szezon gólja lett volna. A 31. percre Dan Petrescu megunta Costache szokás szerint pocsék játékát, a 21 éves játékost Păun váltotta.

A 38. percben Burcă hatalmasat hibázott, Koljic elvette tőle a labdát és egyedül lőhetett kapura, Arlauskis azonban védett. A hazaiak vesszőfutásának ezzel még nem volt vége, a kipattanó szögletre ment, a sarokrúgás után pedig ismét a litvánra volt szükség ahhoz, hogy a vendégek ne duplázzák meg előnyüket.

A második félidő 10. percében igazán vastag lett a vicc, egy kontra végén Ivan passzából Mihăilă lőtt szépségdíjas gólt. Bő három perc múlva a gólszerző újabb lövését Arlauskis hárította.

A 2-0 felébresztette a bajnokot, Dan Petrescu pedig formációváltásra szánta el magát. Lecserélte a DjokovicItu tengelyt a középpályáról és felvitt egy szélsőt és egy csatárt, azaz Petrilăt és Rondónt, ezzel pedig a CFR támadásaiban végre lett átütőerő.

Az 59. percben volt a fenti kettős csere, a 60.-ban Ciprian Deac 18 méterről kegyetlenül kilőtte a hosszút (nem mellékesen a frissen beállt Rondón adta a gólpasszt), persze ez még csak szépségtapasznak tűnt a több sebből vérző játékon. Érdemes még megjegyezni, hogy a Craiova már az első félidőben is húzta az időt, a másodikban viszont a sportszerűtlen, mocskos trükkök teljes arzenálját bevetette, bőven átlépve az „egészséges zrikálás” határait.

A 70. percben a CFR egyenlített, miután Deac beadását Vinícius befejelte a Pigliacelli kapujába. Ahogy a székelyföldi csapat a Viitorul ellen, úgy a kolozsvári csapat a Craiova ellen, kétgólos hátrányt tudott ledolgozni.

Az egyenlítés után jobban játszott Dan Petrescu együttese, több helyzetük is volt, a Craiova azonban Cicăldău révén megszerezte a vezetést a 87. percben. A hazaiakra nem jellemző módon komoly védelmi hiba előzte meg a gólt. Dan Petrescu Omranit és Bordeianut is leküldte, helyettük Chipciu és Traoré jött a pályára.

Mindent egybevéve a Craiova Bergodival teljesen más játékerőt képvisel, mint eddig, és ha a CFR meg akarja védeni a bajnoki címét, akkor ennél többre lesz szüksége. 

CFR Kolozsvár – Universitatea Craiova 2-3 (0-1)

CFR Kolozsvár: Arlauskis - Cr. Manea, Vinicius, Burcă, Camora - Itu (Petrilă 59.), Bordeianu (Chipciu 89.), Djokovic (Rondón 59.) - C. Deac, Omrani (Traoré 89.), V. Costache (Păun 31.)
Cserepad: Hindrich - D. Ciobotariu, Cestor, Hoban, Al. Păun, Petrila, Rondon, L. Traore 
Edző: Dan Petrescu 

Craiova: Pigliacelli - Șt. Vlădoiu (Vătăjelu 82.), Acka, Bălașa (Cosic 82.), N. Bancu - Nistor (Gustavo 71.), Al. Mateiu, Cicâldău - An. Ivan (Bărbuț 74.), Koljic, V. Mihăilă 
Cserepad: I. Popescu - Vătăjelu, Cosic, Ivanov, Qaka, Baiaram, Bărbuț, Gustavo, L. Nițu 
Edző: Cristiano Bergodi

Játékvezető: Kovács István (Nagykároly)

Gólszerzők: Deac (60.), Vinícius (70.) ill. Koljic (10.), Mihăilă (55.), Cicăldău (88.)

Borítókép: CFR Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális