2024. március 29. péntekAuguszta

Gegenpressing, Edda, Klopp és történelmi bajnoki cím!

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 14:58 GMT +2, 2020. június 26.

30 év után ismét bajnok a Liverpool. Megkerestük a történelmi szezon okait.


A Chelsea Manchester City ellen aratott győzelmével biztossá vált, hogy a Liverpool 30 év után ismét bajnok Angliában. A Vörösök a bajnokság vége előtt 7 fordulóval szerezték meg a címet, ez egészen elképesztő teljesítmény egy olyan kiélezett topligában, mint az angol élvonal.

A koronavírus-járvány elején Aleksander Ceferin azt nyilatkozta, hogy ha lefújnak egy bajnokságot, akkor a pontvadászatot vezető kluboknak nem jár az aranyérem. Mi ezt már akkor is rendkívül igazságtalannak tartottuk, pláne amikor láttuk, hogy Franciaországban a PSG a Liverpool előnyének felével rendelkezett és úgy is megkapta a bajnoki címet.

Méltánytalannak éreztük, és méltánytalan is lett volna, pláne annak a fényében, hogy a Liverpool nem „csak” nagyon sok ponttal vezette a pontvadászatot, hanem egyenesen minden idők legjobb Premier League-csapata is lett. A bajnokság megnyerésének pillanatában a Kormoránok 16 hazai meccsből mind a 16-ot megnyerték, miközben idegenben 12 győzelem, 2 döntetlen és egy vereség állt a nevük mellett. Ez a rekord matematikailag megdönthető, de alig hisszük, hogy erre sok kerül a közeljövőben vagy akár valaha.

A Liverpool azáltal, hogy 30 év után vissza tudott kapaszkodni Anglia trónjára történelmet írt. Figyelembe véve, hogy öt évaddal ezelőtt még a 8. helyen tanyázott, ráadásul úgy, hogy kiadó volt a bajnoki cím, hiszen minden topcsapat pocsék szezont futott, aminek a végén a Leicester elsősége sokkolta a világot. Ebből a nyolcadik helyből lett mára történelmi pontrekord és bajnoki címt. Hogyan? Koncepciózus építkezéssel.

Igazoláspolitika

Az alábbiakban a Liverpool legtöbb percet játszott kezdőjét mutatjuk az idei évadban, mellette zárójelben pedig a klubhoz kerülés szezonját (forrás: Premier League, transfermarkt.de)
Alisson (2018-19) – Alexander-Arnold(-), Gomez(2015-16), van Dijk (2017-18), Robertson (2017-18) – Fabinho (2018-19), Henderson (2011-12), Wijnaldum (2016-17) – Salah (2017-18), Firmino (2015-16), Mané (2016-17)

A Liverpool évek alatt gondos scoutinggal és kitartó munkával rakta helyére a puzzle darabjait. Amint látható a Leicester bajnoki évében (2015-16) a fenti kezdőcsapatból, mindössze három játékos volt a klub felnőtt kereténél. Henderson volt az egyetlen régi motorost, Joe Gomez és Roberto Firmino a szezon végén került a csapathoz, míg Alexander-Arnold még a kormorános csészéből itta a Nesquiket az U16-ban.


(Videó: Alexander-Arnold ma már nem kakaót iszik.)

Elmondható tehát, hogy miután Angliában az utóbbi húsz év (vajon csak húsz?) legvalószínűtlenebb bajnokát avatták, a Liverpool rátenyerelt a resetgombra.

2016-17-ben mindössze 41 millió euróért vették Sadio Manét, rá egy évre Mo Salah-t 42-t fizettek. Ez összesen 83 millió, ami 17-tel kevesebb,mint amennyit a Real Madrid fizetett, az egyelőre bukásnak tűnő Eden Hazard-ért. Abból a 17-ből pedig kezdőben alapemberré váló Robertsont lehetett venni, kettőt is, mivel a skót srác 9 milliót kóstált. Kár nem megemlíteni, hogy a kikötővárosi klub sportigazgatói a kiegészítő emebereket is ügyesen találták meg, pl. a svájci Xherdan Shaqiri is mindössze 14.5 millióba került.

Mielőtt még elfelejtjük, igen a Livrpool sokat fizetett a kirakós egyes darabjaiért, 85 millió ment a jelenkor legjobb hátvédjéért, Virgil van Dijkért, és több, mint 60 millió a világklasszis kapusért Alissonért, de ne felejtsük el azt sem, hogy a két játékos árát mindenestől fedezte az Eddát is megihlető Coutinho (különösen az első fél percre figyeljünk) ára. A brazilt a Barcelonába igazolása után úgy dobálta a világfutball jobbra-balra, mint Özil posztját az Arsenal.

A kirakós utolsó darabja, Jürgen Klopp

Jürgen Klopp hét év alatt (2008-2015) összesn öt trófeát nyert Németországban, ami teljesen átlagos teljesítmény lenne, ha a némethonban mindig mindenkinél jobb kerettel rendelkező Bayern Münchennel érte volna el. A helyenként színpadias, de végtelenül rokonszenves és emberi Klopp azonban a Bayern ellen nyerte ezt az öt trófeát (amiből kettő ráadásul bajnoki cím), ez pedig kábé a csúcs, amit a Bundesligában el lehet érni.

Amikor otthagyta a sárga-feketéket, világos volt, hogy sok csapat szívesen látná a padján, így tulajdonképpen senkit nem lepett meg, hogy 2015 októberében az újjáépülni készülő Liverpool padjára ült le. Világos játékfelfogással, az úgynevezett Gegenpressing-gel  rendelkezett, ezenkívül igazi mókamiki volt a pályán és a pályán kívül is, rengeteg emlékezetes sajtótájékoztatott adott a Borussia edzőjeként,


De mit adott Jürgen Klopp a Liverpoolnak?

Gegenpressinget. Oké, de a Gegenpressingen kívül mit? Stabilitást. Oké, de a Gegenpressingen és a stabilitáson kívül mit? Kitűnő igazolásokat, győztes mentalitást, jó öltözői hangulatot, Bajnokok Ligája-trófeát, hatalmas marketing-értéket.
Oké, de a Gegenpressingen, a stabilitáson, a kitűnő igazolásokon, a győztes mentalitáson, a jó öltözői hangulaton, a Bajnokok Ligája-trófeán és a hatalmas marketing-értéken kívül mit adott Jürgen Klopp a Liverpoolnak?
Bajnoki címet. Harminc év után.

Szerintünk nagyon nagy kár, hogy ez a történelmi szezon pont a koronavírus-járvány idején történt. Klopp és a teljes liverpooli keret megérdemelte volna, hogy egy teljes, megszakítás nélküli szezon végén ünnepelhesse a pontrekorddal megnyert bajnoki címet.

A híradások szerint a játékosok egy része együtt nézte a Chelsea - Manchester City összecsapást a Mundo Deportivo még videót is tett ki,


de megszólalt Jordan Henderson is Twitteren, sőt a végén


még Jürgen Klopp is elérzékenyült.

Borítókép: Liverpool Fc Twitter

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális