2020. július 9. csütörtökLukrécia

Nagyon elverte a Sepsi OSK a Poli Jászvásárt a kupa elődöntőjében

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 22:29 GMT +2, 2020. június 24.

A Románia Kupa elődöntőjében a Sepsi OSK a Poli Jászvásárt fogadta, bár a vendégek jobban kezdtek, a szentgyörgyiek végül nagyon nagy vereséget mértek rájuk.


Ideálisnak volt mondható a Sepsi OSK sorsolása a román kupasorozatban, hiszen azt a Poli Jászvásárt kapta ellenfeléül, akitől még egyszer sem kapott ki a feljutása óta. Persze figyelembe véve, hogy a székely csapat három napja úgy elverte a másik ágon szereplő Dinamo Bukarestet, mint jég a határt, egyáltalán nem vettük biztosra a meccs előtt, hogy a bukaresti csapat nem lett volna jobb ellenfél egy ilyen nagy téttel bíró találkozóra. Merthogy a tét nem volt kicsi, a Sepsi története során először juthatott be a Románia Kupa döntőjébe, azaz klubtörténeti jelentősége is volt a párharcnak.

Rémálomszerűen kezdődött a meccs a hazaiak szempontjából, hiszen Celea teljesen fölöslegesen szabálytalankodott a tizenhatoson belül (0-0-nál, az első szögletnél a 2. percben), Cristea pedig vezetést szerzett a megítélt büntetőből. Grozavunak nem tetszett az eset, meg is kommentálta, ez meg a játékvezetőnek nem tetszett, így már a 4. percben felküldte a trénert a lelátóra.

A Sepsinek két nagy helyzete volt az első 15 percben, a jobbik végén Safranko fejese a kapufán csattant. A hazaiak nagyon nyomtak, kitűnően támadtak a bal szélen, sok veszélyes helyzetet alakítottak ki, ennek pedig már a 25. percben meglett az eredménye: Achachbar egy szép csel után a tizenhatos vonaláról lőtt, kellemetlen lövése a kapuban landolt. A szép megmozdulás és a gólerősség nem meglepő, Achachbar Hollandiában és Belgiumban még támadó poszton játszott, a Jupiler League-ben a 2017-18-as szezonban 25 meccsen 15 gól és 5 gólpassz volt a mérlege, ami azért elég veretes teljesítmény.

A Sepsi fölénye nem csökkent jelentősen az egyenlítő találat után, Leo Grozavu győztes mentalitással küldte pályára csapatát. Sok helyzet volt hazai oldalon, még az utolsó másodpercekben is betalálhatott volna Fülöp, szünetre azonban döntetlen állással mentek a felek.


(fotó: Sepsi OSK Facebook)


A második félidő úgy indult, ahogy azt várni lehetett az első játékrész alapján. A Sepsi 8 perc alatt megszerezte a vezetést, ezúttal pontrúgás után Fülöp Lóránd fejelt a kapuba.

A 62. percben Fülöp István tökéletesen kanyarodó szabadrúgást lőtt jó szögből, de a labda centikkel elkerülte a kaput. Az OSK életveszélyes volt pontrúgásokból, akcióból viszont ritkábban jutottak el komoly helyzetig a 60. percre. A Poli is fáradt, a 67. percre mind az öt cseréjüket elhasználták, a székely gárda viszont még rendelkezett hárommal.

A párharc szempontjából nagyon fontos 3. gólt is meglőtte a Sepsi, Ștefan felfutott a bal szélen, kitűnő labdát kapott, majd laposan elpasszolta a rövid oldalra ahol már érkezett a Sepsiben eddigi legjobb meccsét játszó Achachbar és megszerezte második gólját.

A 80. percben Rusu kapus hathatós közreműködésével háromgólosra növelte előnyét a Sepsi, ezúttal Carnat talált be. Hét perc múlva ismét mattolták a Jászvásárt, ismét a rendkívül sebezhető balszélről jött a labda, ezúttal nem Ștefan, hanem Ștefănescu adta be, Karanovic pedig köszönte szépen és feliratkozott a gólszerzők listájára.

A Sepsi a rossz kezdés után tehát annak rendje és módja szerint kivasalta a Polit, csak matematikai esélyt hagyva a jászvásári gárdának a továbbjutásra. 

A visszavágóra július 5-én, 17:30-kor kerül sor. 

Románia Kupa, elődöntő, 1. meccs

Sepsi OSK – Poli Jászvásár 5-1 (1-1)

Sepsi: Niczuly - Carnat, Bouhenna, Celea, Fl. Ștefan – Velev (Fülöp I. 46.), Vașvari - L. Fülöp, Achahbar (Kovács85.), M. Ștefănescu – Safranko (Karanovic 67.) 
Cserepad: Fejer - I. Fülöp, Dimitrov, R. Deaconu, L. Kovács, C. Popescu, Karanovic, G. Dragomir, Csiszér 
Edző: Leo Grozavu 

Poli Jászvásár: R. Rusu - Rodny Lopes, Klimavicius, Mihalache, Onea – Popadiuc (Platini 46.), De Iriondo (Șerban 66.), Bourama, Horșia (Grădinaru 46.) - Chacana (Omoh 57.), A. Cristea (Luckassen 59.) 
Cserepad: Axinte - I. Cristi, R. Grădinaru, Fl. Șerban, Al. Zaharia, Almada, Longher, Luckasen 
Edző: Mircea Rednic 

Bírói kar: Ovidiu Hațegan, Octavian Șovre, Sebastian Gheorghe
Gólszerzők: Achachbar (25., 75.), Fülöp L. (52), Carnat (79.), Karanovic 86. ill. Criestea (5., tizenegyesből)

Borítókép: Sepsi OSK Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális