2021. február 25. csütörtökGéza

Háromperces rövidzárlat okozta a Sepsi vesztét - VIDEÓ

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 22:11 GMT +2, 2020. június 16.

A Liga1 PlayOutjának 4. fordulójában a Sepsi a Voluntari együttesét fogadta.


A Sepsi a szombati, 3. fordulós meccsen döntetlent játszott a Hermannstadt együttesével, a csapat edzője, Leo Grozavu pedig azt nyilatkozta, hogy három döntetlen után, most három győzelemnek kell következnie.

A játékosok komolyan vették az elhangzottakat, a Voluntari futballistái jóformán még hozzá sem szoktak a gondolathoz, hogy focizni fognak, már vezetett a székely csapat. 25 másodperc (nem elírás) kellett Carnatnak, hogy bevegye a vendégek kapuját. Ez volt az aktuálisan futó szezon leggyorsabb gólja, hiszen Golofca Craiova ellen szerzett góljához 3 másodperccel több kellett.

A 7. percben akár 2-0 is lehetett volna, hiszen Horia Mladinovici játékvezető a Sepsitől teljesen jogtalanul vette el gólját. Az OSK-t nem zavarta meg a hibás bírói ítélet, és az sem, hogy Niczulynak kétszer is bravúrral kellett védenie a Voluntari bal oldalon futó támadásai végén.


A hazaiak támadtak és több tetszetős és veszélyes támadást is vezettek az első negyedórában, a Voluntari védelmének sebezhetőségét használták ki legtöbbször. Mezőnyfölényüket a labdabirtoklási statisztika mutatja a legjobban, tizenöt perc után 65% állt a nevük mellett.

A félidő hátralevő részében sem panaszkodhattunk a tempóra, ami a színvonalat illeti meccs minden tekintetben a Hermannstadt elleni találkozó fölé nőtt. Ahhoz képest, hogy Vaşvari  azt nyilatkozta, hogy 3-4 mérkőzés kellhet a Sepsinek, hogy alkalmazkodjon a kialakult helyzethez, a mindössze 3 félidő kifejezetten jónak mondható.

A második félidőben mindkét csapatnak volt helyzete, a Voluntari egy kapu előtti kavarodás végén be is talált, a bíró azonban érvénytelenítette a találatot, a gólt ugyanis leshelyzet előzte meg. A Sepsinek fel kellett volna ébrednie a helyzettől, ehelyett egy perc múlva Belu révén immár érvényes gólt lőtt a Voluntari.

Nem volt vége a hazai vesszőfutásnak, hiszen 3 perc múlva megszerezte a vezetést a vendéggárda, ezúttal Căpățînă talált be. A gól után a vendégek defenzívebb felfogásban játszottak, miközben a hazaiak egyre inkább kinyílni kényszerültek.

A Sepsi 65 percig többé-kevésbé kontrollálta a mérkőzést, ez a mindössze három percig tartó rövidzárlat azonban semmissé tette az előző bő egy órát. A mérkőzés utolsó percében Fülöp a kapufára fejelt egy jobb oldalról jövő beadást, ekkor volt a székely gárda a legközelebb az egyenlítéshez.

A Sepsi jól játszott, pontot, sőt pontokat érdemelt, kicsit olyan érzése van a meccsnézőnek, hogy a Voluntari ölébe hullott a győzelem. Természetesen meg kell említeni azt a bizonyos meg nem adott gólt is, de az is tény, hogy anélkül is bőven győzhetett volna Leo Grozavu együttese.

Liga1, Playout, 4. forduló

Sepsi OSK – Voluntari 1-2 (1-0)


Sepsi: Niczuly - R. Dimitrov, Bouhenna, Tincu, Fl. Ștefan - Vașvari, I. Fülöp - M. Ștefănescu (Csiszér 69.), Achahbar (Deaconu 54.), Carnat (Diaz 82.) – Safranko (Fülöp L. 81.) 
Cserepad: Fejér - L. Fülöp, Velev, Kovács, Csiszer, C. Popescu, R. Deaconu, Barisic, Grassano 
Edző: Leo Grozavu 

Voluntari: V. Cojocaru - Belu Iordache, C. Achim (Balaur 59.), Pașcanu, Kocic – Căpățînă (Bortoneanu 80.), De Lucas, I. Gheorghe (Armas 89.) – Sanoh (Tudorie 46.), Simonovski, Mățan 
Cserepad: Rîmniceanu - I. Balaur, Armaș, C. Costin, Borțoneanu, Eric, D. Benzar, Țîră (Simonovski 81.), Al. Tudorie 
Edző: Mihai Teja

gólszerzők: Carnat 1., ill. Belu (68.), Căpățînă (71.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális