2020. június 1. hétfõTünde

Coutinho Liverpoolba, Mbappé Madridba költözik?

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 15:07 GMT +2, 2020. május 03.

A topligák szünetelnek ugyan (ki tudja meddig?), de az élet nem állt le, a nagy klubok már a jövő szezon erősítésein dolgoznak.


Premier League

Az angol pontvadászatban egyelőre csend van a topcsapatok háza táján (ezért is kezdünk velük), de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek izgalmas események a Premier League-ben. Ahogy legutóbbi körképünkben megírtuk, a Newcastle tulajdonosváltása alaposan felkavarhatja az állóvizet, ha a szaúdi befektetőcsoportnak sikerül rátennie a kezét a Szarkákra, Mauricio Pochettino érkezhet a klubhoz. A Tottenhammel csodát tevő edző azt nyilatkozta a napokban, hogy bár egyszer majd vissza akar térni a Spurshöz, készen áll egy új kihívásra. A szaúdi konzorcium a pletykák szerint évi 19 millió eurós (92 millió lejes) fizetéssel csábítaná el az argentin szakembert. A napokban egy newcastle-i exjátékos is nyilatkozott, a csatár Demba Ba azt reméli, hogy a Szarkák hamarosan megint bajnoki címért küzdhetnek. Nos figyelembe véve, hogy az utóbbi időben inkább a kiesés ellen küzdöttek ez egy túlságosan optimista hozzáállásnak tűnik, a támadó tudhat valamit, vagy csak kedves akart lenni egykori klubjával? 

A szurkolók természetesen nagyon szeretnék a váltást, Mike Ashley a klub jelenlegi birtokosa a szigetország legjobban utált tulajdonosai között van.

A Premier League másik nagy változáson átmenni készülő csapata az Everton. Liverpool kékebbik felében már évek óta építik a keretet, tehetséges játékosaik vannak, egy fél éve a szuper tapasztalt BL-rekorder Carlo Ancelottit ültették a kispadra, most pedig igazán nagy dobásra készülnek, hiszen korábban is volt hír róla, hogy leigazolják James Rodriguezt, a Real Madridban és a Bayernben az elmúlt két szezonban mindössze 41 tétmeccset játszó kolumbiai támadót, azonban most úgy tűnik ez tényleg meg is fog valósulni.

A másik kiszemelt az utóbbi évek egyik legrosszabb Barcelona-igazolása, Philippe Coutinho, akit hatalmas csinnadrattával és hosszú szappanopera végén vett meg a katalán gárda a Liverpoolból 145 millióért, hogy aztán két szezon és 76 meccs után kölcsönadja a Bayernnek. Coutinho igazolását két dolog is nehezíti, az egyik, hogy a Barcelona legalább a befektetése felét szeretné visszakapni és 70 millió igencsak borsos ár, a másik, hogy egy ex-liverpoolinak biztos nem örülnének a szurkolók.


(fotó: Mauricio Pochettino Facebook)

Ligue1

Amint arról már tájékoztattuk olvasóinkat, kedd délután véget ért a francia bajnokság miután a francia kormány új járványra vonatkozó intézkedéseit követően, a miniszterelnök Édouard Philippe és a Francia Labdarúgó-szövetség elnöke, Noel Le Graet is úgy nyilatkozott, hogy semmilyen biztonságos mód nincs a folytatásra.
A francia szövetség csütörtöki ülésén megszavazták, hogy a bajnokságot 12 ponttal vezető Paris Saint-Germain kapja meg a bajnoki címet, ami teljesen jogos és várható is volt (a Liverpoolnak ugyanígy meg kellene kapnia a Premier Leaguet, ha nem folytatódna az angol élvonal, de lehet, hogy nem fogja)

A bajnoki cím mellett döntés született az európai kupaszereplő csapatokról is. A PSG bajnokként a Marseille és a Rennes ezüst-, illetve bornzérmesként a Bajnokok Ligája főtábláján indulhat, a Lille-re, a Nice-re és a Reims-re pedig az Európa Liga vár. A futballszurkolóknak bizonyára feltűnt, hogy „hiányzik” egy klub a listáról, ez pedig a Lyon, amely a döntés értelmében 23 év után először nem jut a nemzetközi kupaporondra. Természetesen ezt nem hagyta annyiban a kupaszereplésről mindössze egy hellyel lemaradó, 7. helyen álló lyoni klub vezetése, és sajtóközleményben emlékeztették a francia ligát, hogy Jean-Michel Aulas klubelnöknek volt egy sokak tetszését kivívó javaslata, mégpedig, hogy rájátszásos befejezést adjanak az idei ligának. Nem valószínű, hogy ezt a forgatókönyvet meg akarná valósítani a szövetség, de a szponzorpénzek és az UEFA direktívái nyomos érvek lehetnek mellette.

Serie A

Olaszország katasztrofálisan rosszul kezelte a koronavírus-járványt, ennek köszönhetően, a cikk írásának a pillanatában a világ harmadik legfertőzöttebb államának számít. Ennek ellenére Olaszország miniszterelnöke Giuseppe Conte enyhített a kormány intézkedésein.
Az új szabályok értelmében május 4-én 4.5 millió ember ismét munkába mehet, és szabadon mozoghat saját régiójában. A futballisták az új szabályok ellenére csak május 18-án kezdhetnek el együtt edzeni, ez nagy visszatetszést váltott ki a sportéletben, többek között a Lazio tulajdonosa, Claudio Lotito is szarkasztikusan nyilatkozott: „Szóval van egy Ciro Immobilénk és egy Edin Dzekónk a Villa Borghesében, miközben Lorenzo Insigne a Caracciolo sétányon van”.


Bár olasz médiumok többnyire azt mondják, hogy ennek nincs értelme, Paulo Dybala esete azért óvatosságra int. A Juventus üdvöskéjének a negyedik vírustesztje is pozitív eredményt adott, így bármennyire is tűnik a média számára logikátlannak az állami döntés, akad benne ráció. Ezzel együtt meg lehet érteni a sportból élőket is, hiszen a Serie A hamarabb állt le, mint a többi topliga, és a hírek szerint 620 millió fonttól esik el, ha a szezon hátralevő részéből egy meccset sem játszanak le.


(fotó: Paulo Dybala Facebook)

Primera


A spanyolok háza táján is akadnak történések bőséggel. A barcelonai morális és sportszakmai válság mélyülni látszik, és bár Lionel Messi jogosan kapja ismét az élvonal legjobb játékosa díjat, a katalánoknak sok oka nincs ünneplésre. Egyrészt komoly összeget buknak a liga leállása miatt, és senki nem akarja még féláron sem megvenni a fent már említett Coutinhót sem, de az igazán komoly baj, hogy botrány tört ki a klub körül.
A Barcelona a spanyol állam engedélyével lényegesen csökkentette a dolgozóinak a fizetését, ideértve 1500 alkalmazottat, utánpótlásedzőktől takarítókig, akik természetesen sokkolt a hír, elvégre Josep Maria Bartomeu klubelnök február 12-én azt nyilatkozta, hogy jó évük lesz, a bevételeik túl fogják lépni az egymilliárd eurót. Erre még rátett egy lapáttal Lionel Messi nyilatkozata, aki megdöbbentőnek nevezte a katalán sajtó azon narratíváját, hogy a játékosok önzőek és csak a klub nyomásának engedtek a fizetéscsökkentéssel kapcsolatban.

Ezután következett az igazi gyomros, Messi kijelentette, hogy ő és játékostársai hajlandóak kifizetni a hiányzó összeget azért, hogy a klub dolgozói megkapják pénzüket. A klub erre gyorsan visszavonta az alkalmazottak bércsökkentéséről szóló rendeletét.

Madridban ilyen problémák nincsenek, az Atlético sosem felelőtlen, a Real pedig nem költött jelentősebb összeget Hazardon kívül senkire az elmúlt három évben, viszont eladta Ronaldót, így biztosan bőven a Financial Fair-Play szabályain belül van, sőt az is valószínű, hogy nagyon sok költőpénze van a királyiaknak. A mély zsebekre szükségük is lesz, hiszen ha a hírek igazak, Mbappé, akinek a szerződése 2022 júniusáig érvényes, semmilyen körülmények között nem akar hosszabbítani a PSG-vel, ez pedig könnyen jelentheti, hogy a párizsiak eladják 145 milliós befektetésüket (bár ez az összeg valójában sokkal nagyobb lehet, lásd a Haaland-transzfert), hiszen ha még egy évet várnának kevesebbet kapnának érte.

Jérome Rothen a PSG egykori középpályása a Radio Monte Carlo állomásnak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy klubhoz közeli forrásból tudja, hogy már megegyeztek a felek, amikor jött a koronavírus-járvány. Nos, ha ez így van, akkor lehet, hogy halasztódik a transzfer, de hogy Mbappé Madridba teszi át a székhelyét előbb-utóbb, az biztos.

Borítókép: Kylian Mbappe Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális