2020. június 1. hétfõTünde

Merre tartanak a topligák? Európai körkép a járvány alatt

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 12:08 GMT +2, 2020. április 17.

Szoboszlai a Milanban? Kane a Realban? Mike Ashley végre eltakarodik a Newcastle éléről? Válságban a Barcelona?


Spanyolország

Spanyolország komoly arculcsapásként éli meg a koronavírus okozta járványt, és ez rányomja a bélyegét a futballra is. A LaLiga elnöke Javier Tebas szerint a március 10-én félbeszakított bajnokságot júniusban folytatni lehet, hogy a hónap elején vagy végén, az nem tisztázott. Quique Setién a Barcelona edzője nem elégedett a liga terveivel, nehezen kivitelezhetőnek tartja őket.

Természetesen a Barcelona edzőjének azon vágya, hogy ne folytatódjon a szezon, talán nem csak a közegézségügyi állapotokra vezethetők vissza, hanem arra is, hogy jelen pillanatban a katalán gigaklub vezeti a pontvadászatot, azaz a jelenlegi állás szerint a Barcelona megnyeri a bajnokságot ha a szezont lefújják. Ennek a helyzetnek a nagy vesztese az Atlético Madrid lenne, hiszen Diego Simeone csapata momentán a hatodik. Hiába tehát a Liverpool búcsúztatása a BL-ből, a szezonjuk még tönkremehet, sőt a következő 1-2 szezon is, hiszen a „Matracosok” számára egy Bajnokok Ligája nélküli év már komoly gazdasági érvágás. A helyzet nagy nyertese pedig a Real Sociedad, amelyik jövőre indulna a Bajnokok Ligájában, úgy hogy játékerőt tekintve nemhogy a legjobb négybe nem férne be, de lehet, hogy a legjobb hatba sem.

Nyilvánvaló tehát, hogy Setién számára miért nem jelentene fejfájást, ha lefújnák a szezont, annál is inkább, mivel a gránátvörös-kékek válságos időszak elé néznek. Arról több helyen is lehetett olvasni, hogy a Barcelona elnöke Josep Maria Bartomeu elkezdett embereket kirúgni a vezetőségből, sőt, klubközeli források szerint a katalánok erkölcsi válságban vannak, ennek hatására hat vezetőségi tag le is mondott tisztségéről.

Ilyen körülmények mellett nem meglepő, hogy valaki kis túlzással kétnaponta nyugtatni igyekszik a csapat rajongóit Lionel Messi jövőjével kapcsolatban. Legutóbb, április 15-én szerdán pont Setién volt, aki arról biztosította a szurkolókat, hogy az argentin zseni a katalánoknál fogja befejezni a pályafutását. Mondani könnyű, viszont megvalósítani elég nehéz lesz, hiszen Messi nemrég „ultimátumot” intézett a klubhoz, kijelentette, hogy vagy visszahozzák Neymart, vagy eligazol.

Olaszország

Olaszország Spanyolország mellett a koronavírus által leginkább érintett ország Európában, ezzel együtt azonban futballnagyhatalom is, a Serie A-ban a kényszerszabadság alatt sem állt meg az élet, legfeljebb átalakult.

Ahhoz, hogy az olaszországi helyzetet megértsük, meg kell vizsgálnunk, hogy a koronavírus hogyan befolyásolja a piacot. Elviekben az elmaradt tévés pénzek és az elmaradt meccsek okozta bevételkiesés szorosabbra vágta a büdzséket, ezáltal csökkentette a klubok részvételi esélyét transzferpiac vevő oldalán, és a csökkenő kereslet, ebben az esetben (is) csökkenő árakat jelent. Mit jelent ez? Gyakorlatilag azt, hogy aki ilyen ínséges időkben megengedhet magának egy költekezést, jó eséllyel olyan játékosokat vehet a keretébe, akik a „boldog békeidőkben” a nála nagyobb halaknál landolnának.

Kockázatos? Igen. Óriásit lehet vele nyerni, vagy bukni? Igen. Olaszországban az ilyesmitől nem megijednek, hanem elégedetten csettintenek. Gondoljunk csak a Napoli esetére, amelyik óriási összegeket áldozott a keret megerősítésére, hogy aztán drámai körülmények között, a Bajnokok Ligájában először és utoljára 12 pontos csapatként búcsúzzon a csoportkörben (Dortmund, Arsenal, Marseille csoport) és az olasz bajnokságban is „csak” ezüstöt szerezzen, ami miatt el kellett engednie jó pár játékost.


(fotó: Szoboszlai Dominik Facebook)

Szóval Olaszországban most mindenki azon gondolkozik, hogyan lehetne a zuhanó árakat kicsit kihasználni. Milánó piros-fekete felében élen járnak ebben, az AC Milant kis túlzással minden épkézláb játékossal szóba hozzák. Volt már szó Lallana játékjogának a megszerzéséről, de szólt a fáma Götzéről is. Mindkettő érdekes transzfer lenne, de a magyar szurkolóknak kétségtelenül a legutóbbi Szoboszlai Dominik leigazolásáról szóló hír dobogtatta meg a szívét. A támadóért a Red Bull Salzburg mindössze 15 millió eurót kér, így előfordulhat, hogy nemsokára piros-feketében láthatjuk a mindössze 19 éves játékost.

Anglia

Az angliai történéseket érthető módon nem a transzferpletykák határozzák meg. A szigetország 2020-as évére nem csak a COVID-19, hanem a brexit is rányomta bélyegét, a gazdasági hatások ráadásul egyelőre kikövetkeztethetetlenek, úgyhogy a leggazdagabb liga egyelőre nem költ sokat. Vagy ha igen, akkor belföldi játékost vesz, a Manchester United például állítólag Harry Kane-ért fizetné ki a kivásárlási árat, ami spanyol és angol lapértesülések szerint 227 millió euróra rúg. A másik jelentkező a Real Madrid, amelyik az utóbbi években nem költött hatalmas összegeket, és elképzelhető, hogy komoly készpénztartalékon ül, ami a jelen helyzetben hatalmas versenyelőnyt jelenthet. Ugyanilyen versenyelőnyt jelenthetne az Arsenal számára is az évek alatt felhalmozott tőke, de a klub utóbbi években mutatott ambíciótlanságát figyelembe véve nem biztos, hogy kihasználják.

De térjünk vissza Angliára, hiszen két érdekes hír is napvilágot látott. A kisebbik, hogy a Tottenham, amelyik még mindig 700 millió euró környéki összeggel tartozik a bankoknak a vadonatúj stadion megépítése miatt (ez is Kane eladása mellett szól) névadó szponzort keres. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy egy világcég kifizet a klubnak nagyon sok pénzt, cserébe pedig meghatározhatja a stadion nevét. Így lehet például egy biztosítótársaságról elnevezni a klub otthonát (lsd: Allianz Arena). Természetesen drága mulatság névadó szponzornak lenni, a Tottenham esetében ez 10 évre 280 millió eurós kiadást jelent, ezt, egyelőre úgy tűnik, két világcég is hajlandó kifizetni, az egyik az Amazon, a másik a Nike.

A nagyobb hír, hogy nagy az esély arra, hogy a Premier League legjobban utált tulajdonosa távozni fog Newcastle United éléről. Mike Ashley-t  - túlzás nélkül - senki nem szereti az angol futballban, ő az az üzletember, aki miután kiderült, hogy felfüggesztik a pontvadászatot, nemhogy nem kompenzálta a klubja bérletes szurkolóit, hanem gyorsan levonatta tőlük a következő évi bérletek árait is. Hosszú éveken keresztül szipolyozta ki a csapatot, gyakorlatilag pénzautomatának használta a klubot, zsugori volt a fizetésekkel, és ha valakinek volt egy jó félszezonja, azonnal eladta jó pénzért (lásd Demba Ba esetét), nem törődve a csapat sportszakmai érdekeivel. Ashley-t nemrégiben az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Boris Johnson is élesen kritizálta, mivel járvány alatt pofátlanul túlárazta termékeit, ráadásul a kijárási tilalomra fittyet hányva nyitva akarta tartani üzleteit

Ha minden igaz, a Newcastle-t egy szaúd-arábiai befektetői csoport fogja megvásárolni, egész pontosan 80%-os tulajdonrészért adnának 330 millió euró környéki összeget. Az üzletet még nem kötötték meg, tekintve hogy hasonló eladás már meghiúsult, nem is biztos hogy meg fogják kötni, arra azonban nagy összegben lehetne fogadni, hogy a szurkolóktól az Angol Labdarúgó-szövetségig mindenki a tulajdonosváltásnak szurkol.

Németország

Okkal hagytuk cikkünk végére Németországot. A híradások szerint a német egészségügy lassan-lassan úrrá lesz a koronavíruson (köszönhetően többek között a hivatalos adatok szerint napi több tízezer elvégzett tesznek), így a topligák közül a legnagyobb esélye a Bundesligának van a folytatásra.


Ennek megfelelően a többi államhoz képest némileg csendesen zajlik a német „off-season”, inkább csak átigazolási pletykák borzolják a kedélyeket. A bajnokságot vezető Bayern München a jövő szezonra állítólag két játékost szemelt ki. Az egyik, a Real Madrid játékosa Hakimi, aki jelenleg a Borussia Dortmundban futballozik kölcsönben, a másik pedig a Manchester City szélsője, az a Leroy Sané, aki már tavaly is majdnem Münchenbe költözött, egy durva sérülés akadályozta meg a transzfer létrejöttét.

Borítókép: UEFA Champions League Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális