2024. március 29. péntekAuguszta

Tényleg megtörténhet, hogy nem lesz bajnok a Liverpool?

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 08:06 GMT +2, 2020. március 19.

A Liverpool Anglia legjobb csapata ebben az évadban, 29 meccsből 27-t megnyertek, ami nemcsak példátlan a Premier League történetében, hanem a szezon előtt teljesen elképzelhetetlen is volt.


66 lőtt góljuk a második legtöbb a banokságban (az első 68-cal a Manchester City), 21 kapott találatuk pedig a legkevesebb, azaz a liga legjobb védelmét rakta össze Jürgen Klopp. A 29 meccsen szerzett 82 pont történelmi teljesítmény, a második helyen a Manchester City áll 57-tel, a bajnokságból pedig kilenc forduló van hátra. Mondhatjuk, hogy a Kormoránok agyonverték a ligát? Mondhatjuk. Előfordulhat, hogy ennek ellenére sem lesznek bajnokok? Sajnos igen.

Mikor néhány napja a West Ham United alelnöke, Karren Brady úgy nyilatkozott, hogy az angol bajnokságot végleg le kellene fújni, a szezont pedig újrajátszani jövöre, még csak nevetett az ember. Természetes, hogy a liga egyik legrosszabb, kiesés szélén álló csapatának alelnöke megpróbálja megúszni a kiesést.

A szemöldökünk három napja emelkedett meg egy kicsit, amikor az egykori Arsenal-játékos Paul Merson is azt nyilatkozta, hogy rosszul venné ki magát, ha a Liverpool kapná a trófeát. Példának egy snooker-hasonlatot hozott, valószínűleg a legrosszabbat az angol média történetében, megismétlésével nem fárasztanánk a kedves olvasót. Persze ha Merson azt hiszi, hogy a snooker és a futball hasonló sportok, akkor értjük, hogy 1997-ben Arséne Wenger miért adta el az alkohol-, drog-, és szerencsejáték-problémákkal küzdő támadót a másodosztályba.

A vicc március 18-án csütörtökön lett igazán „vastag”, amikor az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, Aleksander Ceferin úgy nyilatkozott, hogy ha a szezon félbeszakad, a Liverpool akkor sem kapná meg a Premier League megnyeréséért járó serleget, ha matematikailag biztos volna a győzelme. Az UEFA elöljáróját azután kérdezték meg a fennálló helyzetről, hogy olyan pletykák láttak napvilágot, miszerint a szervezet belement abba, hogy pillanatnyi állás alapján hirdessék ki a végső bajnoki sorrendet.

A 2010-es években nyilvánvaló volt, hogy az európai-, és világfutballt korrupt bürökraták irányítják. Ennek a helyzetnek a kicsúcsosodása volt a Blatter és Platini ellen (is) létrehozott nyomozás, a per és az ítélet is. Azt hittük Gianni Infantino és Aleksandr Ceferin változást hoz a labdarúgásba, és talán hozott is, a korrupció látszólag eltűnt, az viszont biztos, hogy a bürökrata-gondolkodás most is megvan.

A rossz szabályok ész nélküli követése és a méltányosság éles ellentétben áll egymással, a kérdés pedig az, hogy lehet-e valami sportszerű, ha valami nem méltányos. Ha nem, akkor talán figyelembe kellene venni, hogy a Liverpool nem két ponttal, hanem huszonöttel vezeti a bajnokságot, és hogy a fentmaradó kilenc találkozójából meccset sem kell nyernie, elég mindössze hat döntetlen a bajnoki címhez. Ilyen kevéssel a vége előtt, ilyen tetemes pontelőnnyel még soha nem veszített győztes a topligák történetében, és ezt nem figyelembe venni a döntésnél egyszerűen sportszerűtlen és méltánytalan.


(kép: UEFA Facebook)

Ha a szezont nem lehet befejezni, brit források (ez nem olyan, mint a brit tudósok) szerint a csapatok fognak szavazni arról, hogy hirdessenek-e végeredményt a tabella alapján, vagy nyilvánítsák kvázi „meg nem történtnek” a szezont. Ebben az esetben valószínüleg a tavalyi eredmények alapján jutnának BL-be és Európa Ligába a csapatok. Ahhoz, hogy a szezont ne vegyék figyelembe 14 klubnak kell a „Void Season" opcióra voksolnia. Ez a megoldás egy kicsit abszurd és gyengekezű, ugyanakkor több ráció van benne, mint az európai szövetség megoldásában. 

Mindent összegezve, a Liverpool igénye a bajnoki címre jogos és megalapozott, az UEFA bürökratikus és méltánytalan, a Premier League angol és tehetetlen, ezen cikk szerzője pedig feldúlt és Everton-szimpatizáns.

Borítókép: Liverpool Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális