2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Legemlékezetesebb magyar-román összecsapások a futballpályán

Fizetett hirdetés utolsó frissítés: 14:59 GMT +2, 2020. január 28.

A magyar labdarugó válogatottnak nem sikerült egyenes ágon kvalifikálnia magát a részben hazai rendezésű Európa Bajnokságra, de pótselejtezőn még lehetősége van kiharcolnia a részvételt. Ennek első állomásaként Bulgárián kell túljutniuk, de ha ez összejön, akkor lehetséges, hogy Romániával fognak megküzdeni az utolsó EB helyek egyikéért. Ennek tükrében végignézzük, az eddigi legemlékezetesebb Magyarország-Románia mérkőzéseket.


Az első

A két csapat első találkozásra 1931. október 4-én került sor Budapesten az MTK stadionjában. Ezen a még nem hivatalos meccsek a magyar és a román amatőr válogatott csapott össze 20 ezer néző előtt. Ami érdekesség lehet, hogy a vendégek keretében mindössze két román labdarúgó szerepelt, a csapat többi tagját erdélyi magyarok alkották. Az összecsapáson végül 4-0-s magyar siker született Déri Károly két, valamint Szaniszló Zoltán és Engelhardt Mihály góljaival. Végül az első hivatalos meccsig napra pontosan öt évet kellett várni, és azt a találkozót is a magyar nemzeti tizenegy nyerte 2-1 arányban.

A legnagyobb kiütés

A két csapat történelmében a nagyobb arányú győzelmeket a magyar válogatott produkálta. Ezek közül is kiemelkedik az 1948 nyarán lejátszott 9-0. A Megyeri úti stadionban megrendezett találkozón, a magyar csapatban már több az aranycsapat tagjaként elhíresült játékos is pályára lépett már. Név szerint: Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Zakariás József, Bozsik József. Puskás Ferenc és Kocsis Sándor mellett Mészáros József is kétszer tudta mattolni a románok hálóőrét, de a prímet Egresi Béla vitte, aki háromszor is betalált a mérkőzésen. A románok legnagyobb arányú győzelmei már mind a kétezres években születtek, ekkor kétszer is 3-0-os arányban lépték le ellenfelüket, az Unibet bónusz oldal adatai szerint. A magyaroknak viszont már három évvel előtte is volt egy nagyobb arányú sikerük, akkor 7-2-es végeredmény született, de ami ennél is érdekesebb, hogy Magyarország egészen 1998-ig veretlennek számított a románokkal megvívott mérkőzéseken.

Az első vereség

A magyar labdarúgó válogatott a 2000-es Európa Bajnokság selejtezőcsoportjában szenvedte el történelme első vereségét Romániától. Ezen az 1999. június ötödikén lejátszott találkozón a románok Bukarestben 2-0-s arányban felülmúlták ellenfelüket, a Bet365 adatai alapján. A válogatottjukat ekkor olyan sztárok alkották, mint Gheorghe Hagi, Dan Petrescu, Adrian Ilie vagy épp Dorinel Munteanu. A találkozót végül utóbbi két játékos találatával húzták be, és ez volt az első győzelmük annak a sorozatnak a részeként, ami a jelenben is íródik, hogy 1981 óta, már a Románok számítanak veretlennek a magyarok ellen vívott meccseket tekintve.

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális