2024. március 29. péntekAuguszta

Arlauskis rossz napot fogott ki, kikapott a CFR

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 23:18 GMT +2, 2019. október 28.

Az agyonzsúfolt versenynaptár hétfői állomásán, a CFR a „mindig nehéz ellenfél” Poli Jászvásárral mérkőzött meg.


Mivel a Poli Botoșani-ban vívja az otthoni meccseit, még a hazai pálya előnyében sem bízhatott a jászvásári alakulat, nem sokan fogadtak volna az alsóházi csapat győzelmére.

Dan Petrescu ismét pihentetett, ezúttal négy kulcsjátékos nem volt a kezdőben, Burcă, Bordeianu, Deac és Omrani közül utóbbit még a meccskeretbe sem nevezte a kolozsvári mester. Ami viszonylag meglepő volt a jelen helyzetben, hogy a bajnokságban eddig mindössze 19 percet kapó Alex Pașcanu végigjátszotta a mérkőzést.

Ahogy az elmúlt években megszokhattuk a két csapat összecsapásain, nyíltsisakos küzdelmet láthattunk már az első percektől. A CFR nyomásának megvolt az eredménye, a 10. percben Costache bólintotta be egy kapufáról kipattanó labdát.

A hazaiak nem törtek össze a kapott góltól, és hátrányban is egyenrangú partnerek tudtak lenni, a magához képest halványabban játszó bajnokcsapat ellen. Mindössze négy perccel Costache vezető találata után Arlauskis bravúrjára volt szükség, hogy a Poli ne egyenlítsen. A mezőnyjátékban és statisztikai mutatókban is kiegyenlített első félidő utolsó percében ki tudott egyenlíteni a Jászvásár, Passaglia lőtt távolról, és bár Arlauskis odaért, fölényúlt a labdának, így szünetre 1-1-el mehettek a csapatok.

A második félidőben jóval kevesebb lövés érte mindkét kaput, mezőnyben kioltotta egymást a két csapat, és az addigi nagy tempó miatti fáradtság is nagyon megbosszulta magát a támadóharmadban. Rengeteg pontatlanság jellemezte a gárdákat, kaput találó lövése nem is volt a vendégeknek, a hazaiaknak is csak az a bizonyos egy, amit sokszor fogunk látni a Liga1 meccseinek elemzéseinél. A 76. percben a csereként beállt Gallego, a tizenhatoson belülről, nagyon éles szögből lőtte a labdát a rövidre, Arlauskis pedig mellényúlt. A 31 éves, Premier League-ben is megfordult kapusnak ez volt a legnagyobb potyája kolozsvári karrierje alatt.

Az utolsó negyed órában nem változott semmi, így a Poli legyőzte a CFR-t, és elmondhatja magáról, hogy 4 pontot vett el a regnáló bajnoktól.

Dan Petrescu a meccs utáni nyilatkozatában megvédte Arlauskist, kiemelve, hogy egy csapat együtt nyer és együtt veszít. Elmondása szerint a rengeteg utazás, és az európai kupaszereplés miatt várható volt, hogy rosszabbul fog teljesíteni a csapat.

Mivel a Viitorul 3-2-es vereséget szenvedett a Dinamo otthonában, a CFR továbbra is vezeti a Liga1 alapszakaszát. A kolozsvári gárda a következő meccsét november 2-án, hazai pályán vívja az Academia Clinceni ellen.

LIGA 1 14. forduló

Poli Iași: Târnovanu - Lopes, Mihalache, Diallo, Bădic - Passaglia, Loshaj - Popadiuc, Breeveld, Horșia - A. Cristea 
Edző: Mihai Teja 

CFR: Arlauskis - Susic, Vinicius, Pașcanu, Camora - L. Aurelio, Hoban, A. Păun - V. Costache, Rondon, Pereira 
Edző: Dan Petrescu

(Borítókép: LPF)

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális