2020. július 9. csütörtökLukrécia

A Fradi drukkerei 15 évet vártak erre a pillanatra

MTI utolsó frissítés: 00:02 GMT +2, 2019. augusztus 30.

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe, miután a selejtező utolsó fordulójában az idegenbeli gól nélküli döntetlent követően a csütörtöki visszavágón 4-2-re legyőzte a litván Suduva együttesét.


A zöld-fehérek 15 év után szerepelhetnek ismét a második számú európai kupasorozat csoportkörében, melynek sorsolását pénteken 13 órától rendezik. Tavaly is volt magyar csapat az El főtábláján, akkor a Vidi FC szintén a BL-selejtezőből indulva járt sikerrel.

„Feladni soha” – ez volt az üzenet a hazai szurkolók látványos óriásmolinóján, amelyen zöld-fehérbe öltöztették a filmtörténet egyik legnagyobb harcosát, a Sylvester Stallone által megformált ökölvívót, Rockyt. A klasszikussal ellentétben a Ferencvárosnak nem a padlóról kellett felállnia, hiszen az első mérkőzésen úgy játszott idegenben gól nélküli döntetlent, hogy végig nagy mezőnyfölényben futballozott.

Nem esett neki riválisának a magyar bajnok, láthatóan türelmes játékra rendezkedett be, de a terv már a 11. percben borult, mivel Dvali hibája után előnybe kerültek a vendégek. Innentől a zöld-fehéreknek két gól kellett a továbbjutáshoz.

A hazaiaknak a 33. percig kellett várniuk az első komolyabb lehetőségükre, ekkor Lovrencsics senkitől sem zavartatva tüzelhetett, de nem talált kaput. Néhány másodperccel később már a Dinamo Zagrebtől elszenvedett súlyos hazai vereség után is lelkesen tapsoló FTC-tábornak is elfogyott a türelme, de sok ideje nem maradt a zúgolódásra, hiszen pillanatokkal később kedvenceik büntetőhöz jutottak, melyet Varga értékesített.

Az egyenlítés érezhetően feltüzelte a játékosokat, a nyomás pedig szinte közvetlenül a szünet előtt meghozta az eredményét, a holtszezonban a Stabaktól igazolt norvég gólkirály, az elefántcsontparti Boli megszerezte első találatát a Ferencváros színeiben.

A szünet után erős első negyedórát produkált a Suduva, majd a 63. percben a Ferencváros lezárhatta volna a párharcot, de Zubkov gyönyörű tekerése a keresztlécen csattant. A Suduva gyakorlatilag a következő támadásából egyenlítve sokkolta a publikumot, de a maroknyi litván szurkoló nem örülhetett sokáig, mivel Tokmac remek egyéni megmozdulásával újra a Ferencváros került előnybe. A norvég játékos már a negyedik gólját szerezte a sorozatban.

Néhány perccel később újra Zubkov dönthetett volna végleg, de óriási helyzetben kapu fölé fejelt, majd negyed órával a vége előtt Boli is ziccert rontott. A hajrában ugyan többször is beszorult a magyar bajnok, de kontrákkal veszélyeztetett, egy ilyen akció végén az utolsó pillanatokban Zubkov 11-est harcolt ki, melyet Szignyevics lőtt kapuba.

Európa-liga, selejtező, 4. forduló, visszavágó

Ferencváros–FK Suduva (litván) 4–2 (2–1)
Groupama Aréna, 18 567 néző
vezette: Marco Guida (olasz)
gólszerzők: Varga R. (36., 11-esből), Boli (45+1.), Tokmac (66.), Szignyevics (96., 11-esből), illetve Verbickas (11.), Topcagic (64.)
sárga lap: Heister (4.), Sigér (33.), illetve Kardum (35.), Kerla (43.), Svrljuga (95.)
Továbbjutott: a Ferencváros 4–2-es összesítéssel.

Fotó és nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

futballUEFAEurópa LigaselejtezőFerencváros
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális