2021. február 28. vasárnapElemér

A Sportklubnál az előny az Erste Liga-döntőben

MTI utolsó frissítés: 12:51 GMT +2, 2019. március 28.

A Csíkszeredai Sportklub idegenben szerzett előnyt a jégkorong Erste Liga döntőjében, miután az első mérkőzésen 7–3-ra győzött a Ferencváros vendégeként.


Teltház, mintegy 800 néző előtt kezdődött meg a finálé első összecsapása a Pesterzsébeti Jégcsarnokban.

A vendégek remekül kezdtek, és gyorsan előnyt szereztek. A Ferencváros vesztett korongot a támadó harmadban, az egyedül kilépő Becze Tihamér – az Újpest elleni párharcban továbbjutás érő aranygólt szerzett  – értékesítette a ziccert. Ezt követően gyors egymásutánban mindkét csapat legponterősebb, aranyszínű sisakot viselő játékosa betalált: előbb a cseh Radim Valchar egy újabb gyors, a végsőkig kijátszott kontra után növelte kétgólosra az erdélyi előnyt, majd a kanadai Braden Walls szépített egy kapu előtti tömegjelenetben.

fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az első harmad végi lendületét a második játékrészre is átmentette az FTC, amely Roczanov Dezső éles szögből leadott lövésével egyenlített, majd Pavuk Attila ugyancsak kiszorított pozícióból bombázott a kapuba. Ezzel először vezetett a fővárosi gárda. A gyors egymásután bekapott két találat azonban nem fogta meg az erdélyieket, akik alig 12 másodperc elteltével egyenlítettek Bíró Tamás révén, majd egy perccel később Gecse Hugó gólja után már 3–4 állt az eredményjelzőn.

A magas iramú összecsapás feléhez közeledve egy emberelőny lepörgése után az orosz Vitalij Sukalov kettőre növelte a különbséget, a hazaiak pedig kapust cseréltek: a 16 lövésből öt gólt kapó Arany Gergely helyét Pleszkán József vette át. A harmad második fele kicsit nyugodtabb játékot hozott, többször próbálkozott az FTC, ám újabb gól nem született.

A záró felvonásban egyre nőtt a hazaiak nyomása, ám betalálni  a kék-fehérek tudtak Papp Szabolcs távoli lövésével. A házigazda csak egy – magas bot miatt – meg nem adott gólig jutott, s hiába próbálkozott a hajrában kapuslehozatallal, ebből is a csíkiak jöttek ki jobban Részegh Tamás révén.

A párharc szerdán – ugyancsak Pesterzsébeten – 21 órától folytatódik. Az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

Az alap- és középszakaszgyőztes FTC-Telekom először jutott el a sorozat fináléjába. A zöld-fehérek eddig mind a nyolc rájátszásbeli találkozójukat megnyerték idén: előbb négy meccs alatt léptek túl a Vienna Capitals farmcsapatán a nyolc között, majd szintén söpréssel búcsúztatták a Debrecent. Legutóbbi vereségét a középszakasz zárókörében épp Csíkszeredában, szétlövéssel szenvedte el a fővárosi együttes.

A Ferencváros a döntőbe jutással már begyűjtött egy címet: 22 év után lett újra magyar bajnok a 2018/19-es idényben.

A Csíkszeredai Sportklub – amely 2013-ban jutott legutóbb fináléba a regionális nemzetközi sorozatban – szintén simán, 4–0-val lépett túl erdélyi riválisán, a Brassói Corona csapatán az első körben, majd a négy között 0–2-ről fordítva hatmeccses párharcban győzte le az Újpesti TE-t. Érdekesség, hogy mindkét párharcban volt kétszeri hosszabbításos meccse a Spokrtlub.

A döntősök korábban hatszor találkoztak ebben a szezonban, és mindig hazai siker született.

Jégkorong Erste Liga, döntő, 1. mérkőzés

FTC-Telekom–Csíkszeredai Sportklub 3–7 (1:2, 2:3, 0:2)
gólszerzők: Braden Walls (8.), Roczanov Dezső (23.), Pavuk Attila (25.), illetve Becze Tihamér (6.), Radim Valchar (7.), Bíró Tamás (25.), Gecse Hugó (26.), Vitalij Sukalov (29.), Papp Szabolcs (52.), Részegh Tamás (59.)
kapura lövések: 31:28
kiállítás percek: 10, ill. 8
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-0, a Csíkszereda javára.

jégkorongErste LigaCsíkszeredai SportklubFerencváros
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális