2024. március 29. péntekAuguszta

Kétgólos hátrányból vette be Ferencvárost a Brassói Corona

Orbán Zsolt utolsó frissítés: 13:55 GMT +2, 2019. január 09.

Ráadásul az utolsó játékrészben, 2–2-es állásnál az erdélyi vendégalakulatnak volt két meg nem adott találata, ebből az egyiket be kellett volna fújni.


Két nem a legjobb formában levő csapat találkozott a jégkorong Erste Liga hétfő esti, tévés rangadóján. Egy nappal korábban a házigazda FTC-Telekom eléggé meglepő, sima vereséget szenvedett a Fehérvári Titánoktól, míg a Brassói Corona szintén a rendes játékidőben kapott ki Bécsben a Vienna Capitals tartalékaitól, ami ugyancsak nem várt eredménynek számít.

A Pesterzsébeti Jégcsarnokban a zöld-fehérek már a hetedik percben megszerezték a vezetést, Nagy Gergő szerencsés „lövésével”, ami gyakorlatilag egy fonákról lecsúszott átadás volt. A brassói csapat az első harmadban nem tudott kiegyenlíteni, majd a második játékrész elején Tóth Richárd szerzett szép gólt (2–0).

Úgy tűnt, a listavezető mindhárom pontot otthon tartja, csakhogy Mikael Lidhammar, a vendégek svéd légiósa hamar szépített, kihasználva egy emberelőnyös szituációt. A sárga-kékek visszajöttek a meccsbe, majd a harmadik 20 perc elején egyenlítettek, Péter Balázs vágta a kapuba Daniel Tranca kiváló passzát.

A lélektanilag előnybe került brassóiak a folytatásban további két gólt szereztek, ám videózás után mindkettőt érvénytelenítették a játékvezetők. Az elsőt jogosan, mivel a Corona játékosa rúgómozdulattal továbbította a kapuba a korongot, a másodikat viszont meg kellett volna adni: Arany Gergely a jégen elterülve bevédte a pakkot, amelyet az egyik hátvéd a háló közeléből kotort ki, a bírók mégsem ítéltek gólt.

Az erdélyi együttes játékosainál ezt követően elszakadt a cérna, Szergej Peretyagint hivatalos személy sértegetése miatt véglegesen kiállították, majd Bors Huba és Cody Carlson kapott kétperces kibüntetést. A Fradi öt a három ellen sem tudta megszerezni a győztes gólt, pedig az emberelőny egy része a hosszabbításra is áthúzódott.

Végül szétlövéssel ért véget a rangadó, a vendégektől Tranca és Jereme Tendler is eredményes volt, a hazaiaktól viszont senki, így Brassóban landolt a két pont. A büntetőpárbajban remekelő Tőke Zoltán, a Corona kapusa összesen 45 védett lövéssel segítette társait.

Kjell Lindqvist alakulata négy ponttal zárta a magyar-osztrák túrát, a Farkasok korábban a Hokiklub Budapestet győzték le hosszabbítás után, s hétfői sikerükkel beérték az egy meccsel többet játszó DEAC-t.

A hétfő esti mérkőzés végeredményének minden bizonnyal a Csíkszeredai Sportklubnál is örültek, ugyanis a kék-fehéreknek a Fradi pontvesztésével jobb esélyük van az alapszakasz első helyén végezni. A Sportklub hátránya jelenleg hat pont, de az FTC-nek 36, a csíkiaknak pedig 33 lejátszott meccsük van. Don MacAdam és Hozó Levente legénysége kedden 18 óra 30 perctől Gyergyószentmiklóson vendégeskedik dupla fontosságú derbin, vagyis a végeredmény az Erste Ligába és a román bajnokságba is beleszámít.

Hétfőn alsóházi mérkőzést is rendeztek a magyar bázisú pontvadászatban, a Vasas három góllal tudott nyerni a Hokiklub Budapest otthonában. A fővárosi alakulatok helyet cseréltek a tabellán, a Vasas elmozdult az utolsó helyről.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz

Hétfői eredmények

FTC–Telekom–Brassói Corona 2–3 (1:0, 1:1, 0:1, 0:0, 0:1) – szétlövéssel
gól: Nagy Gergő (7.), Tóth Richárd (23.) / Mikael Lidhammar (25., emberelőny), Péter Balázs (42.), Daniel Tranca (GWG)
kapura lövések: 47–33
kiállítások: 4, ill. 33 (Szergej Peretyagin 25 – hivatalos személy sértegetése) perc

Hokiklub Budapest–Schiller-Vasas HC 0–3 (0:0, 0:1, 0:2)
gól: Bödök Bence (38., emberelőny), Szlama Dániel (45.), Odnoga Mátyás (53.)
kapura lövések: 33–26
kiállítások: 10, ill. 8 perc

Keddi program
18.30 Gyergyói HK–Csíkszeredai Sportklub
19.30 Fehérvári Titánok–DEAC

Szerdán
19.30 Fehérvári Titánok–Schiller-Vasas HC

A bajnokság állása 1. FTC 82 pont (36 meccs), 2. Sportklub 76 (33), 3. DEAC 69 (35), 4. Brassó 69 (34) 5. UTE 67 (36), 6. DAB 49 (36), 7. GyHK 49 (33), 8. Titánok 46 (34), 9. Capitals II 33 (36), 10. Vasas 18 (35), 11. HK Budapest 18 (36).

Teljes tabella ITT.

Nyitókép: FTC Jégkorong/Facebook

jégkorongErste LigaBrassói CoronaFerencváros
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális