2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

A Lyon nem siette el, hétfőn sorsolnak a BL-ben

Orbán Zsolt utolsó frissítés: 17:57 GMT +2, 2018. december 13.

A Lyonnal lett teljes szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének mezőnye. A City, a Bayern és a Juventus csoportja élén végzett, de sok meglepő eredmény maradt a csoportkör végére. A nyoni sorsolást hétfőn kora délután tartják.


Az év utolsó BL-játéknapja előtt csak egy továbbjutó hely volt kiadó, ezért a Sahtar Doneck és a Lyon csatázott a kijevi Olimpiai Stadionban. Az ukrán bajnoknak győzni kellett, míg az OL-nek a döntetlen is megfelelt, a francia csapat végül begyűjtötte a pontot és megőrizte második helyét. Ez így szépen és egyszerűen hangzik, de Bruno Génésio együttesének egyáltalán nem volt könnyű feladata Kijevben.

A sűrű havazás közepette Júnio Moraes lőtte előnybe a Sahtart (egészen hihetetlen, hogy ez a gólerős brazil csatár jó néhány éve még a jelenleg harmadosztályú Besztercei Gloriát erősítette…). Az egyenlítésért eléggé megszenvedett a mérkőzést amúgy uraló Lyon. A 65. percben a francia válogatottal idén nyáron világbajnoki címet szerzett Nabil Fekir mentette meg a csapatát egy jól helyezett lövéssel. A Lyon az első körben bravúrosan legyőzte idegenben a Cityt, ezt követően játszott öt döntetlent, így jutott be a nyolcaddöntőbe.

Az F-csoport tétnélküli meccsén Pep Guradiola együttese minimális különbséggel győzte le a Szalai Ádámot eltiltás miatt nélkülöző Hoffenheimot. Kramaric büntetőjével a vendégek szerezték meg a vezetést a 16. percben. A világoskékektől Leroy Sané csodálatos szabadrúgással egyenlített az első félidő végén.

A fiatal német csillag a második játékrészben újabb gólt szerzett egy ellentámadáson. Julian Nagelsmann legénysége 11 rúgott góllal csak három pontot tudott szerezni a kvartettben, így az utolsó helyen zárt.

A Bayern München azért utazott el Amsterdamba, hogy bebiztosítsa csoportelsőségét, de a Johan Cruijff Arénában egy veretlen csapat várt a bajor óriásra. Az örökifjú Ajax a BL-ben hasonlóan jól teljesített eddig, mint a Bayern, Erik ten Hag fiai ráadásul Münchenben is 1–1-es döntetlent játszottak, s ezúttal is felvették a kesztyűt az FCB-vel. Az első 45 perc után a vendégek álltak nyerésre, Lewnadowski akciógóljának köszönhetően.

A második félidőre megőrült a meccs, Tadics egyenlített, aztán Wöber csúszott rá Goretzka bokájára olyan lendülettel, hogy azt csak piros lapot érhetett. Müller viszont gyorsan visszaállította az egyenlő létszámot, miután szerencsétlenül fejbe karatézta Tagliaficót. A 81. percben az Ajax büntetőt kapott, ezt Tadics kíméletlenül bevarrta (nem úgy, mint a románok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen Bukarestben). A holland csapat ekkor virtuálisan a csoport élére ugrott, nem sokáig, ugyanis Lewandowski egyenlített, szintén bünetőből. Ezzel még nem volt vége az őrületnek, Coman újból előnybe lőtte a Bayernt, erre a hosszabbításban a két müncheni találtnál is hibázó Tagliafico replikázott.

A pofozkodásból a Bundesliga képviselője jött ki jobban, a 3–3-as végeredménynek Nico Kovac alakulatának kedvezett. Az E-csoport másik, abszolút tétnélküli találkozóján közel sem történt ennyi minden, a Benfica egy kiváló szabadrúgásgóllal győzte le az AEK Athént. Alex Grimaldo, a Sasok 22 éves valenciai bálhátvédje volt a tettes a 88. percben. A görögök pont nélkül, az utolsó helyen zárták a négyest, míg a Benfica az Európa Ligában vigasztalódhat.

A G- és a H-csoport összecsapásain egyaránt a papíron esélytelenebb csapatok diadalmaskodtak az utolsó körben. A meglepetések sorozata Plzenben kezdődött, a csehek 2–1 arányban leküzdötték a biztos továbbjutó és biztos csoportmásodik AS Romát. A Farkasok túl lazán vették a csehországi kiszállást, s bár a török foci csodagyereke, Cengiz Ünder kapufás góllal válaszolt Jan Kovarik találatára, Thomas Chory fejesével a plzeniek otthon tartották mindhárom pontot. A három gól egyébként tíz perc alatt érkezett a második félidőben.

Madridban a tuti csoportelső Real dominánsan lépett a CSZKA-val szemben és egy rakás gólszerzési lehetőséget kihagyott a meccs elején. A fociban ezt tudjuk mit szokott jelenteni, az oroszok büntettek, nem is egyszer, hanem háromszor. A királyi gárda sokadik alkalommal égett már ebben a szezonban, ám a szerdai 0–3-as kudarcra nem volt még példa a Bernabeuban, ami az európai kupameccseket illeti. A CSZKA oda-vissza verte a címvédőt, hiába, a katonacsapat az Európa Ligáról is lemaradt, a Viktoria Plzen lett a harmadik.

A H-csoportban csak az első hely sorsa nem dőlt el az utolsó fordulóra, a Manchester Unitednak még volt egy kis esélye, ehhez azonban előbb nyerni kellett volna Valenciában, s közben reménykedni a Juventus berni botlásában. A Vörös Ördögöknek a pontszerzés sem sikerült a Mestallán, a sajtónak tartott meccsértékelőn pedig José Mourinho a sok sérülttel magyarázta a vereséget. Érdekes, a Valenciánál is nagy nevek hiányoztak (Gabriel, Gameiro, Gaya, Guedes és Murillo), Marcelinho labdarúgóinak mégis sikerült nyerni. A Denevérek Soler góljával vezettek a szünetben, majd Phil Jones hozott össze egy öngólt és a jó formában lévő Rashford szépítése későn érkezett.

Ennél még meglepőbb volt, ami a svájci meccsen történt, a BSC Young Boys a Juventus ellen szerezte meg első, egyben utolsó győzelmét a 18/19-es BL-szezonban. Hogy a torinóiaknak a műfüves pályával, vagy inkább a motivációval lett volna gondjuk, azt nem tudhatjuk, tény, hogy a Young Boys a 34 éves Guillaume Hoarau duplájával húsz perccel a vége előtt 2–0-ra vezetett. Paulo Dybala remek lövéssel faragott a hátrányból, majd a Juve argentin tízese a hosszabbításban is eleresztett egy torpedót, ami a jobb felsőben kötött ki, csak mivel a lesen álló C. Ronaldo rámozdult a labdára, a játékvezető érvénytelenítette a gólt. Maradt a 2–1, a Juventus viszont a csoportja élén végzett.

Alább a továbbjutók teljes listája, a sorsolást hétfőn tartják Nyonban, a mi időnk szerint 13 órától.     

UEFA Bajnokok Ligája, csoportkör, utolsó forduló

E-csoport

Ajax Amsterdam–Bayern München 3–3 (0–1)
gól: Dusan Tadics (61., 82., utóbbit 11-esből), Nicolás Tagliafico (90+5.) / Robert Lewandowski (13., 87., 11-esből), Kingsley Coman (90.)
kiállítva: Maximilian Wöber (67.) / Thomas Müller (75.)

SL Benfica–AEK Athén 1–0 (0–0)
gól: Alex Grimaldo (88.)
kiállítva: Konsztantinosz Galanopulosz (87., AEK)

# Csapat M GY D V GA P
1. Bayern 6 4 2 0 15:5 14
2. Ajax 6 3 3 0 11:5 12
3. Benfica 6 2 1 3 6:11 7
4. AEK 6 0 0 6 2:13 0

F-csoport

Manchester City–TSG 1899 Hoffenheim 2–1 (1–1)
gól: Leroy Sané (45+1., 61.) / Andrej Kramaric (16., 11-esből)

Sahtar Doneck–Olympique Lyonnais 1–1 (1–0)
gól: Júnior Moraes (22.) / Nabil Fekir (65.)

# Csapat M GY D V GA P
1. Man. City 6 4 1 1 16:6 13
2. Lyon 6 1 5 0 12:11 8
3. Sahtar 6 1 3 2 8:16 6
4. Hoffenheim 6 0 3 3 11:14 3

G-csoport

Viktoria Plzen–AS Roma 2–1 (0–0)
gól: Jan Kovarik (62.), Tomas Chory (72.) / Cengiz Ünder (68.)
kiállítva: Luca Pellegrini (90+2., Roma)

Real Madrid–CSZKA Moszkva 0–3 (0–1)
gól: Fjodor Csalov (37.), Georgij Scsennyikov (43.), Arnór Sigurdsson (73.)

# Csapat M GY D V GA P
1. Real 6 4 0 2 12:5 12
2. Roma 6 3 0 3 11:8 9
3. Plzen 6 2 1 3 7:16 7
4. CSZKA 6 2 1 3 8:9 7

H-csoport

Valencia CF–Manchester United 2–1 (1–0)
gól: Carlos Soler (17.), Phil Jones (47., öngól) / Marcus Rashford (87.)

BSC Young Boys–Juventus FC 2–1 (1–0)
gól: Guillaume Hoarau (30., 68., előbbit 11-esből) / Paulo Dybala (80.)

# Csapat M GY D V GA P
1. Juventus 6 4 0 2 9:4 12
2. Man. United 6 3 1 2 7:4 10
3. Valencia 6 2 2 2 6:6 8
4. Young Boys 6 1 1 4 4:12 4

A továbbjutott csapatok listája

Csoportgyőztesek: FC Barcelona, Bayern München, Borussia Dortmund, Juventus FC, Manchester City, Paris Saint-Germain, FC Porto, Real Madrid; csoportmásodikok: Ajax Amsterdam, Atlético Madrid, Liverpool FC, Lyon, Manchester United, AS Roma, Schalke 04, Tottenham Hotspur

Átkerült az Európa Ligába: SL Benfica, Club Brugge, Galatasaray SK, Internazionale Milano, SSC Napoli, Sahtar Doneck, Valencia CF, Viktoria Plzen

összefoglalósorsolásUEFA Bajnokok Ligája
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális