2021. április 14. szerdaTibor

Liga 3: csak döntetlent ért el Nagybányán az FK Csíkszereda

Orbán Zsolt utolsó frissítés: 15:30 GMT +2, 2018. november 18.

Nagybányai iksszel folytatta menetelését a harmadosztályú román labdarúgóliga erdélyi csoportjában az FK Csíkszereda. A listavezető Lénárdfalvi SK viszont nyerni tudott a Szászrégeni Avântul ellen, így a máramarosi község alakulata a 13. forduló után hat ponttal jobb a piros-feketéknél.


Az FK Csíkszereda felnőtt csapata számára nem ígérkezett sétagaloppnak a nagybányai kiszállás, egyrészt a több mint háromszáz kilométeres út miatt, másrészt a Minaur Valentin Suciu együtteséhez hasonlóan a feljutásra pályázik. A Dorin Toma által irányított „bányászok” 12 játékhét alatt 25 pontot termeltek, eggyel kevesebbet, mint az FK.

Azt követően, hogy a Románia Kupa nyolcaddöntőjében emlékezetes mérkőzésen,drámai tizenegyesbárbajjal búcsúztatta az FC Dinamo Bukarestet, a csíkszeredai csapat két alkalommal lépett pályára a bajnokságban: a Besztercei Gloriát 3–0-ra győzték le idegenben, de hazai pályán nem sikerült legyűrni a Szászerhermányi FC-t.

Utóbbi meccsen, amely 1–1-es döntetlennel végződött, botrányos játékvezetői ítéletek születtek, a Brassói megyeiek ajándéktizenegyesből egyenlítettek, míg a házigazdáknak a játékvezető nem adott meg két jogosnak tűnő büntetőt. Az FK Csíkszereda vezetősége megóvta a mérkőzést, amelyen a bákói Sergiu Mavriche fújta a sípot, míg a két partjelző Andreiu Silviu (Râmnicu Sărat) és Negoiță Răzvan (Brăila) volt.

A kifogásolt szituációk: 

A 13. fordulóban újabb két pontot szalasztott el a székely labdarúgócsapat, Nagybányára egy kisebb szurkolói csoport is elkísérte a piros-feketéket, akik ezúttal sem tudták győzelemmel meghálálni a biztatást. A vendégek Magyari Szilárd góljával szereztek vezetést az első félidő közepén, míg a Minaur jogosan megítélt tizenegyessel egyenlített a második játékrészben. Az éllovas Lénárdfalvi SK 2–1 legyőzte hazai pályán a szászrégeni ellenfelét, így az FK Csíkszereda hátránya hat pontra nőtt, Valentin Suciu a nagybányai összecsapás után azt mondta, gyorsan össze kell kapják magukat:

„Úgy gondolom, hogy egy kiegyensúlyozott mérkőzés volt. Az elején a golyó kétszer is elment a fejünk mellett, két óriási hiba után helyzetbe hoztuk az ellenfelet, de szerencsére lassan-lassan visszavettük az irányítást és hamarosan jött a gól is. A második félidőben sajnos egy pontrúgást követően a házigazdák jogosan jutottak büntetőhöz, így sikerült az egyenlítés. Ezt követően volt még helyzetünk, de nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel.

Sajnos még mindig érződik bizonyos helyzetekben a rutin hiánya és nagyon össze kell kapjuk magunkat, mert telnek a fordulók. De, nincs még veszve semmi, úgy gondolom, hogy még rengeteg meccs van hátra, még nem ért véget a harc. Köszönet a lelkes szurkolótáborunknak, akik elkísértek bennünket és végig énekeltek illetve biztattak, csak azt sajnálom, hogy nem tudtunk felemelkedni az ő szintjükre” – olvasható az fkcsikszerda.ro klubhonlapon.

A következő fordulóban a Tanádi Unirea látogat Csíkszeredába.

Labdarúgó Liga 3, ötös csoport, 13. forduló

Nagybányai Minaur–FK Csíkszereda 1–1 (0–1)
gól: Mihai Roșca (67., 11-esből) / Magyari Szilárd (24.)

Az FK összeállítása: Bordás Dániel – Majzik Adrián, Mitra Szilárd, Berde István, Fábio Nascimento de Oliveira – Veres Szilárd (Eder González 84.), Soufiane Jebari, Pál Kristóf – Györgyi Arthur (Bajkó Barna 86.), Magyari Szilárd, Antal Barna (Nagy Zsolt 71.). Vezetőedző: Valentin Suciu.

További eredmények és gólszerzők

Szászhermányi FC– Tasnádi Unirea 2–3 (1–1)
gól: Bogdan Roşu (2., 47.), ill. Laur Nemeş (38.), Mark Parnău (72.), Angelo Cocean (82.)

Lénárdfalvi SK–Szászégeni Avântul 2–1 (1–1)
gól: Viorel Chinde (12.), Sergiu Ciocan (67.), ill. Vlad Bujor (21)

Radnóti SK–Tordai Arieşul 0–1 (0–1)
gól: Adrian David (86.)

Medgyesi Gaz Metan II–Barcarozsnyói Cetate 2–5 (1–3)
gól: Paul Costea (18.), Mihai Stancu (70., 11-esből), ill. Alin Damian (16., 26., 40., 11-esből), Nicolae Mariean (90.), Bogdan Neculăescu (90+3.)

Kolozsvári CFR II– Kolozsvári Sănătatea 1–0 (0–0)
gól: Sebastian Mailat (60.)

Székelyudvarhelyi FC–Marosvásárhelyi SE 0–1 (0–1)
gól: Mircea Ungur (8., 11-esből)

Dési Unirea–Besztercei Gloria 0–1 (0–1)
gól: Sebastian Rus (29.)

# Csapat M GY D V GA P
1. Lénárdfalvi SK 13 11 0 2 38:13 33
2. FK Csíkszereda 13 8 3 2 33:10 27
3. Kolozsvári CFR II 13 7 5 1 29:15 26
4. Nagybányai Minaur 13 7 5 1 20:7 26
5. Kolozsvári Sănătatea 13 7 2 4 22:14 23
6. Barcarozsnyói Cetate 13 7 1 5 15:13 22
7. Tordai Arieșul 13 6 3 4 20:17 21
8. Szászrégeni Avântul 13 5 5 3 17:12 20
9. Tasnádi Unirea 13 5 5 3 25:23 20
10. Szászhermányi FC 13 4 2 7 18:22 14
11. Besztercei Gloria 13 4 2 7 15:23 14
12. Dési Unirea 13 2 6 5 14:21 12
13. Marosvásárhelyi SE 13 3 3 7 15:24 12
14. Székelyudvarhelyi FC 13 2 3 8 11:21 9
15. Radnóti SK 13 2 0 11 11:46 6
16. Medgyesi Gaz Metan II 13 1 1 11 11:33 4

futballLiga 3FK Csíkszereda
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális