2024. március 29. péntekAuguszta

Bravúrra készül a Sepsi

Szén Sándor Szén Sándor utolsó frissítés: 16:05 GMT +2, 2018. szeptember 28.

Ismét a Sepsi OSK nyitja a fordulót az élvonalbei román labdarúgó-bajnokságban, a háromszékiek a Bukaresti Dinamo otthonában szerepelnek. Papíron bravúr kell a győzelemhez, ám a jelenlegi helyzetben nyugodt szível kijelentjóhető, a Sepsi a mérkőzés esélyese. Nem csak a jó forma, de a fővárosiak háza táján uralkodó káosz is az OSK malmára hajthatja a vizet.


Kilenc mérkőzés után talán már nem földtől elrugaszkodott kijelentés, ha azt mondjuk, a második liga 1-es szezonját megélő Kovászna megyei csapat tavaly óta sokkal többet fejlődött, mint nagynevű riválisa. Sőt, amennyiben most zárulna a bajnokság alapszakasza, nem is lenne rivális a két gárda a továbbiakban. Míg a Sepsi az élboly tagjaként a play offba igyekszik, addig a Dinamót már most az a veszély fenyegeti, hogy szégyenszemre ismét lemarad az európai kupás indulást biztosító helyek egyikéről.

fotó és nyitókép: Pál Árpád - archív

Hétközben ugyebár Románia Kupa-fordulót rendeztek, a tét a nyolcaddöntőbe jutás volt, melyet mindkét csapat sikerrel vett. A fővárosiak kispadján ekkor ült először Claudiu Niculescu, aki egykori csapattársát, Florin Bratut váltotta. Habár a Dacia Unirea Brăila legyőzése nem számít nagy fegyverténynek, önbizalom szemponjából csak nyertek a bukarestiek a kupafordulóval. A hangulattal azonban Szentgyörgyön sem lehet különösebb gond, a kedvencek kedden a Temesvári ASU Poli vendégeként értek el továbbjutást. Temesváron egyáltalán nem vívott könnyű csatát a székely együttes, ám itt tennénk rögtön hozzá, Eugen Neagoe a B-csapattal állt fel. A hosszabbításos meccs büntetőkkel dölt el, az idegek harcának hőse pedig az OSK hálóőre, Fejér Béla lett. Nem először pályafutása során.

Legutóbb szintén Sepsi OSK nyitotta a játéknapot, múlt pénteken azonban kissé megtorpantak Tandiáék. Az eddig nem sokat mutató FC Voluntari meglepetésre döntetlent tudott kiharcolni a szemerjai stadionban. De akkor mit mondjanak a bukarestiek? A csapat nevéhez méltatlanul szerepel, a legutóbbi három bajnoki találkozóját kivétel nélkül elbukta.

Eugen Neagoe a Voluntari elleni botlást követően azt sugallta, játékosai talán elkényelmesedhettek, a kelleténél nyugodtabban és túl nagy önbizalommal léptek pályára. Az első fordulóban játszott hasonlóan a csapat, utána viszont sikerült kijavítani a hibákat. 

A Sepsinek nincs félnivalója, annál is inkább, mert a tavaly sikerült már borsot törni a Dinamo orra alá. Akkor a fővárosiak várhatták toronymagas esélyesként a találkozót, lévén vezették és végig uralták a play out-ot. A szentgyörgyiek ennek ellenére győzni tudtak, majd a visszavágón is kihúzták döntetlennel. Erre most is komoly esély mutatkozik, de ahogy már kifejtettük, a győzelem sem jelentene szenzációt. A Dinamo leginkább Dan Nistor hosszabbításának örülhet, a piros-fehérek legnagyobb erőssége hosszas huzavona után szignózta a felkínált szerződést.

Egy valami biztos, a tizedik etap nyitómeccsén nem látunk motiválatlan csapatokat, a Sepsi OSK a play-offba jutásért küzd, a Dinamo pedig elkezdené végre a felzárkózást.

Liga 1, 10. forduló

Szeptember 28., péntek

21.00 Bukaresti Dinamo–Sepsi OSK

Szeptember 29., szombat

19.15 FC Voluntari–FC Botoșani

Szeptember 30., vasárnap

16.00 Medgyesi Gaz Metan–CSM Poli Iași
18.00 FC Viitorul–Astra Giurgiu
21.00 FC Hermannstadt–FCSB

Október 1., hétfő
18.00 Concordia Chiajna–Dunărea Călărași
21.00 Kolozsvári CFR–Universitatea Craiova

forrás: lpf.ro

futballLiga 1Sepsi OSKDinamo
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális