2024. március 29. péntekAuguszta

Vereséggel kezdett az Európa Ligában a Vidi

MTI utolsó frissítés: 22:50 GMT +2, 2018. szeptember 20.

A Vidi FC 2–0-ra kikapott a fehérorosz BATE Boriszovtól a labdarúgó Európa Liga csoportkörének első fordulójában, csütörtökön a Groupama Arénában.


Hat év szünet után szerepel újra magyar csapat az Európa Liga csoportkörében és ismételten a székesfehérvári gárda jutott be a második számú európai kupasorozatban. A 2012/13-as idényben a Vidi – két győzelemmel és négy vereséggel – a belga Genk és a svájci Basel mögött, a portugál Sporting Lisboát megelőzve csoportja harmadik helyén zárt.

Abból az együttesből mostanra hárman maradtak hírmondónak, Paulo Vinícius, Stopira és Kovács István, ők mindannyian a kezdőcsapatban kaptak helyet. Ugyanakkor hiányzott sérülés miatt a kezdőkapus Kovácsik Ádám, az eltiltott Huszti Szabolcs és a pályafutását hirtelen befejező szerb Danko Lazovics.

A magyar bajnok kezdett aktívabban, a több labdabirtoklás mellett azonban csak távoli lövésekig jutott. Az első vendéghelyzetre a 25. percig kellett várni, ekkor Mirko Ivanics lövését öklözte ki magabiztosan Tomas Tujvel. Két perc múlva már ő is tehetetlen volt: egy szép kiugratást követően Jasse Tuominen passzolt éles szögből a hazai kapuba.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Vidi hátrányba kerülve nagyobb sebességre kapcsolt, Kovács István két alkalommal is nagy helyzetbe került, de először rosszul célzott, majd Gyenyisz Cserbiszkij védett nagyot. A második félidőben továbbra is nagy akarattal, de sok hibával játszott a hazai csapat, míg a BATE kényelmesen őrizte előnyét. Marko Nikolics cserékkel próbálta frissíteni kissé hitehagyott csapatát, de továbbra is nagyon pontatlanul futballozott a Vidi.

A fehéroroszok a 85. percben döntötték el a három pont sorsát, amikor egy szabadrúgást Jegor Filipenko bólintott a hazai kapuba. Az utolsó másodpercekben Alekszandr Filipovics kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozott a BATE, de ennek már nem volt jelentősége.

A csoport másik mérkőzésén a Chelsea 1-0-ra győzött a görög PAOK vendégeként. A székesfehérvári együttes legközelebb két hét múlva Londonban, a Stamford Bridge-en lép pályára.

Európa Liga, csoportkör, első forduló

L-csoport

Vidi FC–BATE Boriszov 0–2 (0–1)
Budapest, Groupama Aréna, 14 726 néző
játékvezető: Mads-Kristoffer Kristoffersen (dán)
gólszerzők: Tuominen (27.), Filipenko (85.)
sárga lap: Stopira (13.), Milanov (30.), illetve Milunovic (36.), Filipovic (51., 90+4.), Cserbiszkij (90+2.) piros lap: Filipovic (90+4.)

Vidi FC: Tujvel – Fiola (Hodzic 64.), Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, Hadzic, Nikolov (Berecz 78.) – Kovács I., Milanov (Hangya 75.) – M. Scepovic. Vezetőedző: Marko Nikolics.

BATE: Cserbiszkij – Poljakov, Milunovic, Filipenko, Filipovic – Baga, Jablonszkij, Dragun – Ivanic (Gordejcsuk 67.), Tuominen (Szkavis 61.), Sztaszevics (Volodko 88.). Vezetőedző: Alekszej Baga.

A csoport másik mérkőzésén:

PAOK–Chelsea 0–1 (0–1)
gól: Willian (7.)

VideotonEurópa Ligafutball
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális