2021. február 28. vasárnapElemér

Beragadó esélyesek, gyönyörű szabadrúgások

Szén Sándor Szén Sándor utolsó frissítés: 12:09 GMT +2, 2018. június 20.

Múlt héten kezdődött az oroszországi labdarúgó-világbajnokság, szerdán pedig lezárult a csoportkör első fordulója. Habár tény és való, nem az első meccsre kell kihegyezni a formát, meglepően sok esélyes bemutatkozása sült el balul, persze voltak, akik megmentették a nagyok becsületét. Bemutatkozott a videóbíró is, a technológia eddig nem okozott csalódást.


Orosz henger, minimalista Uruguay

A nyitómeccstől nem várt nagy színvonalú futballt a nagyközönség, és ez a várakozás be is igazolódott. A másik várakozás viszont – miszerint kevés gólos nyitómeccs vár ránk – bizony meghiúsult. Elsősorban Szaúd-Arábia gyenge játékának köszönhetően, a házigazdák öt gólt rámoltak be az ázsiaiak hálójába. Cserisev csereként duplázott, Golovin gyönyörű szabadrúgással vétette észre magát.

A csoport másik mérkőzésén Salah játékát övezte a legtöbb találgatás, Héctor Cúper a nyitányon azonban még nem kockáztatott. Az afrikaiak nélküle is állták a sarat, és úgy tudták hatástalanítani a Cavani és Suárez vezette rohamokat, hogy közben nem tömörült be a teljes csapat a kapu elé. A remekül záró védelem azonban a hajrában kapitulált, egy beívelés után Gimenez fejelt tökéletesen a hosszúba – egyenlítésre már nem volt lehetőség.

Máris láthattuk a világbajnokság meccsét?

Elsőre talán merész kijelentésnek tűnik, ám aki látta a Portugália–Spanyolország csoportrangadót, igenis elképzelhetőnek tartja. Csúcsfoci a javából, az összecsapás nem csupán nevében volt rangadó. Nyoma sem volt az óvatos puhatolózásnak, mindkét válogatott tudása legjavát nyújtotta. Büntető, potya, kétes ítélet, bombagól szabadrúgásból, hat emlékezetes találat, minden volt itt. Cristiano Ronaldo mesterhármassal kezdett és bejelentkezett a gólkirályi címért.

A csoport másik meccsén az előre lesajnált Marokkó és Irán csapott össze, és habár az Atlasz oroszlánjai tűntek esélyesebbnek, az ázsiaiak egy hajrábeli öngólnak köszönhetően három ponttal gazdagodtak. Ez volt Marokkó büntetése, amiért az elején nem sikerült betalálnia számos helyzetéből.

Nyögvenyelős gall kezdés

A kenguruk alaposan megnehezítették Franciaország dolgát, hiszen két büntetőgól után a hajráig döntetlenre álltak a csapatok. Ekkor egy a bírókat segítő szabadalomnak köszönhetően tudtak fordítani a kékek, Berych öngóljánál, vagy ha úgy tetszik, Pogba találatánál a gólvonal-technológia segített. Korábban egy másik újítás, a videóbíró fújta be a Griezmann által bevágott tizenegyest.

A Peru–Dánia mérkőzésen is kulcsszerepet kapott a VAR, Cueva buktatását csak az új technológia segítségével ítélte szabálytalannak a játékvezető. A jogos büntetőt azonban a sértett az égbe vágta, aki ettől már a szünetben közel állt a teljes összeomláshoz. A dél-amerikaiak még egy sor helyzetet elszórakoztak, Dánia viszont Poulsen révén büntetett.

A filmrendező kivédi a világ egyik legjobbjának büntetőjét

Szegény Izland pont az egyik fő esélyes ellen kellett megkezdje története első vb szereplését a halálcsoportban. Az északiak viszont már az elejétől saját játékukat játszottak, egy cseppet sem megszeppenve a félelmetes argentin támadóktól. A megszokott kőkemény fizikai játékukat hozták, stabilan védekeztek és egy gyors gólváltást követően hősiesen tartották állásaikat és az 1–1-et. A második játékrész derekán aztán tizenegyessel ajándékozták meg az ellenfelet, azonban a sokáig filmrendezőként is dolgozó Halldorsson kivédte Messi gyatra kísérletét.

Horvátország vagy Nigéria ölébe így komoly esély pottyant, egy győzelemmel komoly lépéselőnyre tehetett szert egyikük. A játéknap zárómeccsén Modricék voltak meggyőzőbbek, és végig uralva a meccset végül 2–0-ra győztek úgy, hogy Nigériának lehetőségei is alig akadtak.

A svájci retesz kifogott a brazilokon

Costa Rica ismét csodálatos menetelésben bízott, Szerbia pedig a jugoszláv éra alatt elért sikereket szerette volna visszahozni. A délszlávok csapatában nem egy klasszis akad, a keret erőssége alapján tehát jó eséllyel pályáznak a második helyre. A nyitómeccset követően is tartjuk véleményünket, annak ellenére, hogy nem brillíroztak Keylor Navasék ellen. Kolarov viszont joggal pályázik szabadrúgásával a torna legszebb góljának címére.

A nap zárásaként Brazília is bemutatkozott, az esélyes, amely a jelek szerint végleg maga mögött hagyta a rossz emlékű Scolari és Dunga korszakot. A selecao favorithoz méltón kezdett, sorra vezették a támadásokat a svájciak ellen. Húsz perc sem telt el, és Coutinho tűpontos csavarással kilőtte a hosszú felsőt. A szünetig növelhette volna esélyéta sárgamezes gárda, azonban hiába a fölény és a helyzetek, Svájc megúszta. Fordulás után aztán ki is egyenlített, habár a gólt egyértelmű lökés előzte meg. Brazília nem tudott megújulni, így már az első körben megbotlott.

Az aztékok átléptek a címvédőn

És akkor mit mondjon a címvédő Németország? Az idén is joggal az esélyesek közé sorolt Nationalelf hiába játszott fölényben, igazi átütő erőt nem lehetett felfedezni játékában. Mexikó viszont alaposan meglepett mindenkit, és bátor, keménységtől sem mentes focijával győzelmet harcolt ki. A sokak által nagyra taksált Lozano villámgyorsan ért a tizenhatoson belülre, ahol egy higgadt csel után elemi erővel küldte a rövidbe a labdát.

Svédország és Dél-Korea randevúja már nem tartogatott ennyi izgalmat, az északiak egy jogos, videóbíró által megítélt, büntetővel tudtak felülkerekedni Szonékon.

Háromszor kapitulált a Dinamo kapusa

A román bajnokságból is el lehet jutni a világ legnagyobb sporteseményére, ezt idén Jaime Penedo bizonyította. A Bukaresti Dinamo kapusa pedig nem kisebb sztárok ellen bizonyíthatott Panama kapujában, mint Hazard, De Bruyne, Mertens vagy éppen Lukaku. Az újonc egy félidőig tartotta neves ellenfelét, nem kis részben Penedónak köszönhetően, de a második játékrészben a belgák bedarálták a lelkes közép-amerikai ország legjobbjait.

Anglia is toronymagas esélyesként léphetett pályára Tunézia ellen és remek kezdést követően Kane egy hatalmas kapusbravúrt követően be is talált, azonban az afrikaiak büntetőből egyenlíteni tudtak. A Háromoroszlánosok eléggé szenvedős teljesítményt nyújtottak ezután, a hajrában azonban ismét a Tottenham sztárja érkezett és közvetlen közelről befejelte a győztes gólt. Még néhány hasonló meccs, és a Fergie Time mintájára Southgate Time-ról is beszélhetünk.

Bejöhet merész tippünk?

Az utolsó csoport kedden mutatkozott be a seregszemlén, rögtön egy izgalmas mérkőzéssel, ahol az általunk továbbjutásra taksált Japán, Kolumbiát fogadta. A Kék Szamurájok rögtön a mérkőzés elején komoly esélyhez jutottak, amikor is Carlos Sánchez beleütött a kapuba tartó labdába. A büntetőt Kagava magabiztosan értékesítette, a szigetország kényelmes helyzetbe került. Egy fölösleges szabálytalanságot követően viszont Quintero ravasz módon a sorfal alatt csavart a kapuba, Kavasima csupán a gólvonal mögül tudta kitolni a játékszert.

Japán ezután sem esett kétségbe és emberfórjának a második játékrészben született meg az eredménye, Muto fejesgólja formájában. Az ázsiaiak meglepetésre hozni tudták a csoportfavorit elleni összecsapást.

Ha egy meccs alapján lehetne megítélni, Lengyelország szenvedését illető tippünk is bejöhet. Lewandowskiék mindenesetre halovány játékot mutattak Szenegál ellen, ahol előbb egy megpattanó labda kötött ki a hálójukban, majd egy példátlan védelmi hiba nyomán született az oroszlánok második gólja. A hajrában még szépített Lengyelország, ám többre nem futotta erejéből.

futballösszefoglalóvideobíróoroszországi foci-vb
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális