2020. október 27. keddSzabina

A kazahok után Skócia is győztesen távozott a Groupama Arénából

MTI utolsó frissítés: 00:54 GMT +2, 2018. március 28.

Pár napon belül második felkészülési mérkőzését veszítette el hazai pályán a magyar labdarúgó-válogatott: Georges Leekens együttese kedd este 1–0-ra kapott ki Skócia csapatától a Groupama Arénában.


Hasonló előjelekkel készült a két csapat a mérkőzésre, hiszen mindkét oldalon hazai vereséggel mutatkozott be a szövetségi kapitány: pénteken Georges Leekens csapata 3–2-re a kazahoktól, az Alex McLeish vezette skót együttes pedig a vb-résztvevő Costa Ricától 1–0-ra kapott ki.

A találkozó előtt békés és barátságos hangulat uralkodott a stadion körül, a leginkább skótkockás szoknyát viselő vendég drukkerek nagy örömmel pacsiztak az ő szektoruk közelében gyülekező, főként általános iskolásokból álló magyar szurkolókkal, de volt aki a készenléti rendőrség tagjával akart közös képet kissé illuminált állapotban.

A magyar fanatikusok egy Grosics Gyulától, az Aranycsapat legendás kapusától származó idézettel üzentek a játékosoknak: „A játékosok még véletlenül se higgyék azt, hogy ők tisztelik meg a közönséget, hanem éppen fordítva. A játékos érezze magát megtisztelve, hogy egy nemzet színeit képviselheti a nagyvilágban.”


MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az újságíróknak kiosztott felállás szerint Georges Leekens a 3–4–3-as taktikát választotta, azonban rögtön a kezdés után kirajzolódott, hogy ez sokkal inkább egy 5–3–2-es formáció, melynek lényege a biztonságos védekezés. Ami a hátsó alakzatot illeti, a belga szakembernek sikerült stabilizálnia a helyzetet, mivel a skótoknak egyetlen kidolgozott lehetőségük sem volt, ugyanakkor ez a támadások rovására ment, ugyanis nem ért fel megfelelő számú segítség az elöl nagyot küzdő Szalai Ádám mellé.

A vendégek a szünet előtt így is megszerezhették volna a vezetést, de Kleinheisler László hibáját a büntetőt hárító Gulácsi Péter kijavította. Közvetlenül a szünet előtt Guzmics Richárd járt még közel a gólszerzéshez, de fejesét egy gólvonalon helyezkedő skót mentette.

A második félidőre a skótok jöttek ki támadóbb szellemben, s gyorsan meg is szerezték a vezetést.

A magyarok Varga Roland révén két jó lövéssel tudtak csupán válaszolni. Ezt követően jó darabig csak vergődött a magyar csapat, Szalai Ádám azonban így is egyenlíthetett volna, de nem tudta gólra váltani a skót csapatkapitány ordító hibáját. A hajrában ment ugyan előre a magyar válogatott, de teljesen ötlettelen beívelésekkel próbálkozott, így az egyenlítésre nem volt esélye.

A magyar válogatott legközelebb június 6-án a fehérorosz csapattal játszik felkészülési mérkőzést.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Budapest

Magyarország–Skócia 0–1 (0–0)
Groupama Aréna, 9000 néző, vezette: Harald Lechner (osztrák)
gólszerző: Phillips (48.)
sárga lap: Szalai (46.), Elek (66.), Otigba (91.), illetve McGregor (42.), Mulgrew (49.), McGinn (86.)

Magyarország: Gulácsi Péter – Fiola Attila, Otigba Kenneth, Guzmics Richárd – Lovrencsics Gergő, Pintér Ádám (Elek Ákos, a szünetben), Kleinheisler László (Pátkai Máté, 67.), Hangya Szilveszter (Szabó János, a szünetben) – Varga Roland (Nikolics Nemanja, 83.), Szalai Ádám (Böde Dániel, 77.), Dzsudzsák Balázs (Németh Krisztián, 58.)

Skócia: Alan McGregor – Jack Hendry, Charlie Mulgrew, Scott McKenna – Ryan Fraser (Callum Paterson, 82.), John McGinn, Callum McGregor (Jason Cummings, 93.), Andrew Robertson (Barry Douglas, 67.) – Stuart Armstrong (Kenny McLean, 70.), Matt Phillips (Oliver McBurnie, 84.), James Forrest (Ryan Christie, 77.)

Az edzők nyilatkozták

Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya értékelését azzal kezdte, hogy nem boldog a vereség után, de szerinte nagy volt a különbség a mostani és a pénteki, kazahok elleni meccs között. „A mai mérkőzésen jó taktikával játszottunk, nem adtunk ajándék helyzeteket az ellenfélnek. Jól játszottunk, helyzeteink voltak, és láttam azt a fejlődést, amit a legutóbbi találkozón nem” – mondta a belga szakember. A kapitány szerint önbizalmat adhat játékosainak a mostani teljesítmény. „Jól sikerült a három belső védős felállás, pedig azt hittem, ez még korai lesz. A legfontosabb dolog, hogy a futball, amit ma játszottunk, sokkal jobb volt” – zárta értékelését Leekens.

„Nagyon jó érzés volt végre a hálóban látni a labdát” – mondta Alex McLeish, a skót válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint csapata összességében végig kézben tartotta a mérkőzést. – Az újoncok jól teljesítettek, és szerencsére nem viselte meg a csapatot a kihagyott tizenegyes sem. A szakvezető kiemelte, hogy a vezető gólt követően sem álltak le. „Georges Leekenst ismerem még Belgiumból, tapasztalt edző, meg fogja találni azt a győztes formulát, amely ezeknek a játékosoknak a legmegfelelőbb” – mondta Alex McLeish.

 

futballmagyar labdarúgó-válogatottfelkészülésGeorges Leekens
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális