2024. március 29. péntekAuguszta

Tokiói érem szerepel Novák Eduárd célkeresztjében

szerk. utolsó frissítés: 12:59 GMT +2, 2017. október 30.

Románia egyetlen paralimpiai bajnoka átgondolta a visszavonulást, Novák Károly Eduárd újra harcba szál egy éremért a 2020-as tokiói paralimpiai játékokon.


„Nagyon sok évnyi edzés és versenyzést követően és a Rio De Janeiróban elszenvedett kudarc után 2017 számomra egy pihenő évet jelentett, az év folyamán családommal töltöttem nagyon sok időt és úgy érzem, mind fizikailag, mind pedig szellemileg feltöltődtem. Ezalatt az időszak alatt úgy érzem, új erőre, új motivációra kaptam és a 2020-as tokiói játékokra készülök.

Azt szeretném, hogy a 35 éves sportolói – korcsolyázói és kerékpározói – pályafutásomat éremmel zárjam le. Az első cél a jövő évi, augusztusban az olaszországi Maniagoban sorra kerülő világbajnokság lesz, ahol újra az elit sportolók közé szeretnék kerülni, hogy minél több pontot szerezzek a 2020-as nyári paralimpiai játékokra való kijutás érdekében” – mondta a 41 éves Novák Károly Eduárd.

A Román Kerékpáros Szövetség elnökeként a csíkszeredai sportoló azt mondta, elégedett a sportág hazai fejlődésével. „Boldog vagyok a 2017-es versenyidény lejártával, hiszen a romániai kerékpársportban óriási lépést tettünk a normalitás és a valódi teljesítmény felé. Botrányos és pénzügyi problémákkal teli évek után sikerült idén sportolóinknak részt venniük az országúti Európa- és világbajnokságokon, negyven év után pedig először vett részt a román válogatott a pályakerékpáros kontinensviadalon. Ezen felül a szövetség által leigazolt sportolók száma 25 százalékkal nőtt, új csapatok jöttek létre és több gyerekek számára kiírt versenyt is szerveztünk.”

Nechita visszatérése megoldás a válogatott számára

A Tusnad Drag Cycling Team menedzsere nagy lépésre szánta el magát a 2018-as évre: megpróbálja visszacsábítani a sportéletbe Andrei Nechitát. A Román Kerékpáros Körverseny utolsó hazai győztese és az egyetlen romániai olimpiai résztvevő kerékpáros a nyáron bejelentette, felhagy az aktív sportolással, ám Novák Károly Eduárd ajánlatott tett neki: térjen vissza a Tusnad Cycling Teamhez, amelynek egyébként 2015 és 2016-ban versenyzett.

„Azt hiszem, Andrei Nechitának még van tennivalója a kerékpársportban, és jelenleg nincs olyan sok értékes kerékpáros, hogy csak olyan könnyen veszni hagyjunk egy kimagaslóan jól teljesítő sportolót. A szövetség elnökeként a válogatottra is gondolnom kell, remélem, hogy egy remek csapatban való sportolási lehetőség és egy Román Olimpiai Bizottsági ösztöndíj újra ösztönzően tud hatni egy olyan kiváló sportolóra, mint Andrei Nechita” – mondta terveiről Novák Károly Eduárd.

A 2006-ban létrehozott Tusnad Cycling Team a 2018-as évre névváltáson megy keresztül: a jövő évben Csíkszereda város neve is szerepel majd a csapatnévben. „Mivel a legnagyobb anyagi és logisztikai támogatást a helyi önkormányzattól kapjuk, a csapat 2018-tól a Csíkszereda Cycling Team néven szerepel majd, így is népszerűsítjük majd hazai és nemzetközi szinten a hargitai megyeszékhelyet. A csapat gerincét a városból és a térségből származó sportolók adják majd, melléjük pedig két-három légióst szerződtetünk, akik segítenek majd a legjobb eredmények elérésében a nemzetközi viadalokon” – összegezte a csíkszeredai paralimpikon.



Az idén útjára indított Novák Cycling Academy, amely Kelet-Európa egyetlen kerékpáros akadémiája, új korszakba lép a következő évben. Az akadémia sportolóinak számát harmincra bővítené az alapító, ugyanakkor a toborzást és a képzést kiterjesztenék a Csíkszereda környéki településekre is.

„A támogatók hathatós segítségével arra törekszünk, hogy több gyereket bevonjunk az akadémiai képzésbe és új térségi központokat hozzunk létre. Hiszek abban, hogy az akadémia sportolói közül legalább egynek, de remélem, hogy többnek is sikerül majd bajnoknak lennie és nemzetközi szinten is számítani fogunk” – nyilatkozta az alapító.

(Közlemény)

kerékpározásNovák Károly EduárdTusnád Cycling Team
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális