2024. március 29. péntekAuguszta

Djokovic nyert a bíróságon, mindannyian vesztettünk?

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 18:47 GMT +2, 2022. január 10.

Összefoglaló eszmefuttatás Djokovicról, a járványról és az ausztrál bíróság döntéséről.


Novak Djokovic, a férfi világranglista jelenlegi vezetője az Australian Openen készül megszerezni pályafutásának 21. Grand Slam-trófeáját, amivel minden idők legeredményesebb teniszezője válhatna belőle.

Amint arról a Transindex is tájékoztatott (lsd. ITT) Djokovic a magánélethez való jogára hivatkozva megtagadta az oltási állapotának jelentését, és a szervezőktől orvosi különengedélyt kért, akut egészségügyi problémára hivatkozva. A verseny szervezői ezt „természetesen” meg is adták neki, hiszen Roger Federer távolmaradása miatt már így is várhatóan kisebb nézettséggel kell számolni, egy kilencszeres (és címvédő) világelső távolmaradásáért egy különengedély igazán nem nagy ár, ugyebár, még akkor sem, ha a különengedélyt azoknak találták ki, akik valamilyen okból nem olthatják be magukat (betegség, immunszupresszáns stb.). Djokovic tehát egy jogi kiskaput használt ki, hogy ne kelljen magát beoltatnia. 


(A történetet természetesen nemzetközi érdeklődés övezi, a brit médiában is erről beszéltek, nagyrészt elmarasztalták Djokovicsot)

A történet akkor csúszott félre, amikor a Tullamarine reptéren az ausztrál kormány visszavonta a vízumát és ki akarta toloncolni. A szerb teniszező ügyvédjei természetesen azonnal fellebbezést nyújtottak be, így Djokovic egy menekülteknek szánt hotelben töltötte a hétvégét, menekültek és fogvatartottak között. Bár többször kért jobb körülményeket, saját edzőpályát és szakácsot, ezekből nem kapott meg semmit, a szerb sportolót akkor még úgy kezelték, mint bárki mást.

Hétfő: a tárgyalás első fele

Hétfőn reggel bíróságon folytatódott a lassan nemzetközi botránnyá dagadó ügy, a tárgyalás során a felek végigmentek az összes, lényeges, történethez kapcsolódó dokumentumon. Így az Ausztrál Határrendészet tisztjeivel folytatott beszélgetésen is, amelyből teljesen nyilvánvalóan kiderül, hogy Djokovic nem kapott egyetlen oltást sem. A teniszező ügyvédei arra hivatkoztak, hogy oltása ugyan nincs, de dokumentumokkal bizonyította, hogy a fertőzésen átesett, pozitív tesztet produkált december 16-án. Ez pedig egy fontos dátum.

Djokovicot nem érdekli a vírus?

A világ nagyobbik, oltáspárti része eddig is ferde szemmel nézte a néha oltásellenesnek, néha egyenesen vírusszkeptikusnak beállított világelsőt, pártolói arra hivatkoztak, hogy nem oltásellenes, nem vírustagadó, egyszerűen csak a magánélete védelmében beszél.

Nos, a kérdés lényegében eldőlt, amikor Djokovic egy nappal a pozitív tesztje után, december 17-én, emberek közé ment egy díjátadó gálára, gyerekekkel és ifjúsági sportolókkal készített fényképeket fertőzötten - erről a Belgrádi Teniszszövetség Facebook-oldala fényképekkel tanúskodik, a galéria ITT található.


(fotó: Novak Djokovics egy nappal a pozitív koronavírus-tesztje után, december 17-én forrás: Belgrádi Teniszszövetség)

Innentől nemigen kérdés, hogy az eddig Djokernek becézett teniszező hogyan áll a világjárványhoz, becsületes, jóérzésű ember még közönséges náthával sem kockáztatná gyermekek (vagy bárki) megfertőzését, nemhogy koronavírussal. Erre a meghívásra bárki nemet mondott volna. Persze így már az is érthető, hogy miért nem oltatta be magát.

Miniszterelnök, közvélemény

A BBC értesülései szerint az ausztrál közvélemény dühösen reagált a történtekre, az ország több mint 90 százalékát már beoltották, de így sem utazhat mindenki korlátlanul a jelenlegi megszorítások miatt.

Scott Morrison miniszterelnök Djokovic reptéri őrizetbevétele után arról beszélt, hogy „ha [Djokovics] nem mutat be elegendő bizonyítékot, akkor nem fogjuk másképp kezelni, mint bárki mást. Novak Djokovicnak egyáltalán nem jár különleges elbánás. Semmilyen.”

Az ausztrál közvélemény jelentékeny hányada vádolta a kormányt azzal, hogy a híresek és a gazdagok azt tesznek, amit akarnak, miközben a hétköznapi emberek nem látogathatják beteg vagy haldokló szeretteiket sem, a miniszterelnök mondatai nekik is szóltak.

Rafael Nadal is megszólalt

Több játékos is megszólalt az ügyben, egy másik húszszoros Grand Slam-győztes, a salakkirály Rafa Nadal a The Guardian beszámolója szerint elítélően nyilatkozott Djokovicról:

„Az egyetlen dolog, amit elmondhatok, hogy elhiszem, amit az orvosláshoz értő szakemberek mondanak, és ha ők azt mondják, hogy be kell oltatnunk magunkat, akkor be kell oltatnunk magunkat. Én így látom.”

„Ha [Djokovic] akart volna, játszhatott volna Ausztráliában, probléma nélkül. Ő meghozta a saját döntését, mindenkinek joga van meghozni a saját döntését, de fogadja el azt is, hogy vannak következményei. Persze, hogy nem tetszik, ami történik, sajnálom őt, de ezzel együtt hónapok óta tudta, hogy mik a feltételek, szóval ami történik, az ő döntése.”

Hétfő: az ítélet

Hétfőn igen meglepő ítélet született: Anthony Kelly bíró szerint az ausztrál hatóságok indokolatlanul léptek fel, ezért úgy döntött, hogy Djokovic beléphet Ausztráliába és elkezdheti a felkészülést a tornára.

A történetnek itt elviekben vége is lenne, a gyakorlatban viszont még sincs, hiszen az ausztrál bevándorlásügyi miniszter, Alex Hawke még megteheti, hogy gyakorolja miniszteri jogát, és hatályon kívül helyezi a szerb teniszező vízumát. Amennyiben ez megtörténik, Djokovicot három évre kitiltanák az országból, vagyis karrierje érdemi részében már nem szerepelhetne az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

Következtetések

Amennyiben Alex Hawke nem él ezen jogával, nem Novak Djokovic lesz a történet legnagyobb nyertese, hanem az Australian Open. A világ egyik legnagyobb marketingerejével rendelkező teniszezője, minden idők legtöbb Grand Slam-győzelmére hajtva, egy ilyen botrány után hatalmas médiaérdeklődésre tarthat számot. Hatalmas sztori, ami most már nem a törvényekről vagy a járványról szól. Ismét a marketingérték, a nézettség, a közvetítés által megszerezhető dollármilliók döntenek el egy olyan kérdést, amelynek semmi köze sincs egyikhez sem.

Pár hete már szó volt arról, hogy nem a teljesítmény dönt egy díjról, hanem a médianyom nagysága: akkor Messi hetedik aranylabdájáról írtam, most Djokovic részvételéről az Australian Openen. Az első téma a másodikhoz képest "vihar a biliben", nincs olyan sportesemény vagy díj, ami fontosabb lenne egy világjárványnál vagy az egészségünknél.


(A Sky News Australia műsorának címe: Novak Djokovics különengedélye haragot szított)

Ha Djokovic nemcsak versenyezhet, de meg is nyeri az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, ha ezzel lesz minden idők legeredményesebb teniszezője, akkor minden fórumon az lesz a fő téma, hogy micsoda példakép. Az hogy mi a véleményem a példaképekről általában a sportban, a Botrány, Börtön, Benzema végén már leírtam. Most mást kérdeznék. Tekinthető-e valaki példaképnek, aki hozzá nem értő, sőt teljesen inkompetens egy fontos egészségügyi és társadalmi kérdésben, de a hírnevét és a pénzét arra használja, hogy a káros véleményét terjessze?

Mert ha nem, akkor Novak Djokovic hiába nyer 21. Grand Slamet, sosem lesz igazi példakép, a baj csak az, hogy sokan mégis annak fogják hívni. És ennek eredményeképpen egy újabb generáció nő fel, amelyik azt hiszi, hogyha jól teljesít egy területen, akkor bármihez joga van, hozzáértéstől és jóérzéstől függetlenül. 

Borítókép: Novak Djokovic Facebook-oldal

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Aktuális