2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Részegh Tamás a Lelátónak: „Titkos álmom, hogy Romániában fellendüljön a jégkorong”

Orbán Zsolt utolsó frissítés: 16:58 GMT +2, 2019. május 20.

Erste Liga-szezont elemeztünk, csodakategóriába tartozó világbajnoki tornát értékeltünk a Csíkszeredai Sportklubtól a DVTK Jegesmedvékhez igazoló Részegh Tamással, aki káprázatos sebességgel robbant be idén a magyar bázisú nemzetközi bajnokságba. A következő idénytől már a szlovák extraligában bizonyíthat.


Szlovákiában és Csehországban pallérozódott, majd egy székesfehérvári kitérővel hazatért nevelőegyesületéhez, Csíkszeredába. Első felnőtt szezonja a kék-fehérekkel kiválóra sikerült, az Erste Ligában döntőig menetelő székelyföldi csapat egyik legjobbja volt.

A fárasztó idény végén a válogatottal olyan csodálatos eredményeket értek el az észtországi, divízió I/B világbajnokságon, amelyre mindenki felkapta a fejét a nemzetközi jégkorongban, de még a betegesen futballcentrikus bukaresti sportsajtó is írt a témáról. A kiesőjelöltnek gondolt romániai válogatott sorra okozta a meglepetéseket, s végül öt győzelemmel, a lengyeleket és japánokat is megelőzve feljutott a másodosztályba.

A mindössze 21 éves Részegh Tamás sebességét és ponterősségét idén megcsodálhatta az Erste Liga közönsége, a napokban pedig eldőlt, hogy a fiatal center Miskolcon folytatja pályafutását, így egy jóval erősebb bajnokságban próbálhatja ki magát.

A szlovákiai elit vb-re is kilátogató hokissal laza másfél órát beszéltünk telefonon, mielőtt még elutazott volna Kassára és Pozsonyba, ebből született meg az alábbi nagyinterjú.

Részegh Tamás az egyik legtehetségesebb fiatal székely hokis - fotó: Facebook/Simi Photography 

Rokaly Szilárddal együtt berobbantál ebben a szezonban a Sportklubnál, a nagyközönség most ismerte meg igazán a játékodat. Nemcsak a csíki csapatból, hanem a teljes Erste Liga-mezőnyből kiemelkedtél a gyorsaságoddal, s közben szép számban gyűjtögetted a pontokat. Honnan a sebesség?

Nem is föltétlen gyors játékosként jellemezném magam, inkább úgy fogalmaznék, hogy jó a korcsolyázási technikám. Persze ebben van egyfajta veleszületett adottság. Már az utánpótlásévekben is kiemelkedtem a többiek közül, de az áttörést a szlovákiai évek hozták meg a Ruzinov U18-as csapatánál. Fel kellett vennem a szlovák bajnokság gyors ritmusát, a második pozsonyi évemben különösen sokat fejlődtem.

Következő klubomnál, a cseh Pirati Chomoutovnál már külön foglalkoztak egy-egy kiválasztott játékos gyorsaságának a fejlesztésével. Pár társammal együtt hetente egy-két alkalommal az úgynevezett skatemillen gyakorolhattunk. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy futópadot, csak ez történetesen korcsolyapad. Ezek a specifikus edzések nagyot lendítettek a sebességemen, de mindig is figyeltem a korcsolyázásra, sokszor visszanéztem magam a videókon, hogy minél többet fejlődhessek.  

Öcséd, Részegh Zsolt is profi jégkorongozó. Ki a tehetségesebb közületek?

Igen, Zsolt testvérem is hokizik, a szezon elején csapattársak voltunk a Sportklubnál, de őt időközben visszavitték a Sapientia csapatához. Idén érettségizik, nehéz éve van. Hogy ki a tehetségesebb közülünk? Jó kérdés. Azok alapján, ahova eljutottam, nekem talán nagyobb a hokitudásom, de nem tartom magam tehetségesebbnek az öcsémnél. Van, amiben ő a jobb, például a lövés neki jobban megy.

Nem szoktam kettőnket összehasonlítani, és nincs is rivalizálás köztünk. Élvezzük nézni egymás játékát, de hogy egymással versenyezzünk, hogy most akkor kinek lesz több pontja, tárgytalan, mivel jelenleg nem egy szinten játszunk. Érdekes, mert a családban rajtunk kívül nincs más profi sportoló, édesapánk is jégkorongozik, de ő csak amatőr szinten.  

Kőkemény, rengeteg meccsel teli szezonon vagytok túl a Sportklubbal. A Román Kupában sikerült a címvédés, az Erste Ligában döntőt játszottatok, ami előrelépés a tavalyhoz képest, a román bajnokságban viszont csalódást keltve csak a harmadik helyre értetek be. A csapat szemszögéből nézve hogyan értékeled ezt a szezont?

Nem mondanám, hogy sikertelen szezonunk lett volna. Sajnos belekerültünk kisebb-nagyobb hullámvölgyekbe, gondolok itt az Erste Liga középszakaszára, ahol csak három meccset sikerült behúzni, így alig lett meg a pályaelőny a rájátszásra. Úgy érzem, kicsit talán abban hibáztunk, hogy már az elejétől fogva minden mérkőzést meg akartunk nyerni, ami plusz stresszt helyezett a játékosokra. Utólag úgy látom, az alapszakasznak nem kellett volna akkora jelentőséget tulajdonítani. Ott van például az Újpest, ők teljesen másképp osztották be a szezont, a középszakaszban jó volt a formaidőzítésük és a Fradi mögött a második helyen zártak.

Nem egyszerű tartani vele a lépést - fotó: Lelátó/Manases Sándor

De hát lehet máshogy is lehet kiállni a jégre, mint győzelmi szándékkal?

Nem nagyon lehet másként, ez igaz, viszont az első célkitűzést, hogy megnyerjük az alapszakaszt, nem sikerült megvalósítani. Pedig igazából mindegy lett volna, hányadik helyen végzünk, ha a középszakaszban megnyerjük a meccsek nagy részét, úgyis fennebb léptünk volna. Jó, ha úgy állsz fel a jégre, hogy mindent meg akarsz nyerni, csak ez nekünk hátrányt jelentett a sok meccs miatt. A keretünk azért nem volt annyira bő, hogy a könnyebbnek ígérkező meccseken mindig tartalékolni tudjunk. Tudtak pihenni egyes játékosok, az idősebbek természetesen több szabadnapot kaptak, de akárhogy is nézzük, ez egy kegyetlenül hosszú szezon volt. Ha mindent összeszámolunk száz meccs fölött játszottunk.

Decemberben, amikor a Román Kupát megnyertük, topformában voltunk. Sérültek nélkül, teljes csapattal tudtunk kiállni, úgy érzem, megérdemelten nyertük meg a kupát. Akkor még erőnk teljében voltunk, aztán jött a január, egy rendkívül fárasztó, 18 meccses hónap, a középszakasz és a rájátszás még csak ez után következett.

Több edzőváltáson is átestetek a szezon során, a rájátszásra Vaclav Novák érkezett, előtte a kanadai Don MacAdam, megbízottként Hozó Levente, illetve az elején Leo Gudas is betöltötte a vezetőedzői posztot. Hogyan éltétek meg a sok változást?

Természetesen nem csak a zsúfolt meccsnaptár, a sok edzőcsere is nehezítette a dolgunkat.  A sikertelen középszakasz után a vezetőségnek lépni kellett, jött Vaclav Novák és adott egy új impulzust. Nagyon pozitív mentalitást hozott magával, mindenkit biztatott, teljesen megváltozott az öltözőben a hangulat. Visszanyertük a motivációnkat, meg akartuk mutatni, több van bennünk. Új fejezet kezdődött, elfelejtettünk mindent és a rájátszás első köre a Brassó ellen nagyon jól sikerült. A harmadik meccs volt a választó, tudtuk, ha akkor nyerünk, nagy eséllyel meglesz a párharc. Végül nagy csatában, hosszabbítással győztünk, és a negyedik meccset könnyedén behúztuk.

Jött az Újpest elleni elődöntő, ami egy igazi play-off-harc volt. Itt is az volt a legfontosabb, melyik csapat szerzi meg a harmadik győzelmet. A rájátszás egyik legnehezebb meccsén, hatalmas karaktert mutatott a csapat Újpesten. Bár nem mi voltunk az esélyesek, és előtte hazai pályán mindkét csapat nagyon erősnek bizonyult, sikerült idegenben nyernünk. Ez egy nagyon-nagy győzelem volt, akárcsak a hatodik meccsen kiharcolt siker, amellyel már döntőbe jutottunk. Utóbbi találkozón volt talán a legnagyobb hangulat a Vákár Lajos Műjégpálya lelátóin az egész szezonban.

fotó: Csíkszeredai Sportklub

A Fradival döntőztetek, s bár jól kezdtétek a finálét, a fizikálisabb hokit játszó zöld-fehérek diadalmaskodtak, összesítésben 4:1-re.   

Összességében úgy gondolom, a döntőt a fáradtság és a sérültek miatt veszítettük el. Az első meccsen Fodor Csanád, a másodikon Gecse Hugó sérülte le, ezzel kiesett két kulcsjátékosunk. Igaz, ennél a pontnál még 1:1 volt az állás, ezt mindenki aláírta volna a csapatból az első két pesterzsébeti mérkőzést követően.

A harmadik meccsen nagyon kevés döntött, akkor kaptunk ki először otthon a play-offban, és picit mentálisan megtörtünk. Mindenki nagyobb bízott a két hazai meccsben, hiszen nagy erőt adott az Újpest elleni párharc is. A negyedik meccsen a kapusteljesítmény döntött, három olyan gólt kaptunk, amit egy légiós kapusnak ezen a szinten simán fogni kellett volna. Nem akarom kritizálni Lundströmöt, ezek csak a tények, sajnos itt eldőlni látszott a döntő. Én is lesérültem, és nem magam miatt mondom, de nagy hátrány volt három játékost elveszíteni a döntőben.

Még ilyen előzmények mellett is mi domináltunk az ötödik meccs első részében. Messzemenően jobbak voltunk a Fradi otthonában, akkor volt a legnagyobb különbség a két csapat között. A Fradi játékosai nem igazán tudtak mit kezdeni a koronggal, csak dobigálták kifelé a harmadukból. Be voltak görcsölve, ami érthető, hiszen mindig az utolsó lépést a legnehezebb megtenni. Sajnos egy furcsa szituációból kiegyenlítettek, vitatható kiállítást kaptunk, ők pedig értékesítették az emberelőnyt. Gyorsan lőttek a másodikat és egyből rá a harmadikat, azzal el is dőlt.

Sokat szoktad elemezni a meccseket?

Vannak olyan szituációk, amelyekre emlékszem és azt visszanézem jó párszor, amikor felkerül a meccs a szövetség csatornájára. Újranézem a saját cseréimet, különböző játékhelyzeteket, amikből általában sok tanulságot szoktam levonni. A Sportklubnál idén nem volt túl sok videóelemzés, egyedül a kanadai edző, Don MacAdam fektetett erre nagyobb hangsúlyt, de úgy érzem, ezzel sokat nem tudott hozzátenni a játékunkhoz.

Amíg Leo Gudas volt az edző, a taktikáról kevés szó esett, megnéztük a gólösszefoglalót a legutóbbi meccsről és azzal annyi. A kanadai edző valamivel komolyabban vette, de neki se volt  konkrét taktikája, hogy akkor ezt játsszuk támadásban, így védekezzünk, stb.

Novák taktikailag és mentálisan is felrázta a kék-fehéreket - fotó: Lelátó/Manases Sándor

Amit viszont fontosnak tartok megemlíteni, Novák behozott egy taktikát, ami play-off első és második körében hatékonynak bizonyult. Hogy ez miből állt? Amikor az ellenfél birtokolta a korongot kivárásra játszottunk, nem támadtunk le. Próbáltuk leszúrni a pakkot a középső zónában és onnan indultunk ellentámadásba. Passzív védekezés a középső zónában, ezt igazából így nevezik. Novák úgy gondolta, a sok meccs miatt ez a felállás is sokat segíthet, hogy fölöslegesen ne pazaroljunk az energiánkat. Be is vált az elképzelés az első két körben, bár már az Újpest kezdett ránk nyomást gyakorolni a párharc végén.

A Fradit is sikerült meglepni az első meccsen, de időközben kielemeztek és változatattak, arra pedig véleményem szerint mi nem reagáltunk úgy, ahogy kellett volna. Nekünk is egy aktívabb játékkal kellett volna előrukkolni, sokat zavarni őket. Túl sok időt adtunk nekik a koronggal, ők pedig letámadtak minket, ez is lényeges különbséget jelentett a döntőben.

Ha az Erste Ligát nézzük, a házi kanadai táblázaton a harmadik helyen végeztél, Radim Valchar és Becze Tihamér után. Elégedett lehetsz a saját teljesítményeddel.

Teljes mértékben elégedett vagyok. Ha valaki a szezon elején azt mondta volna, hogy ennyi pontom lesz, akkor nehezen hittem volna el. Különösebb célt nem tűztem ki magam elé, mivel nem tudtam, hogy mire számítsak: milyen pozícióban fogok játszani, hányadik sorban, kapok-e lehetőséget emberelőnyben. Nem is voltak különösebb elvárásaim, hagytam, hogy a dolguk maguktól jöjjenek. Belekerültem ugyan egy kisebb hullámvölgybe, betegség miatt ki kellett hagynom több meccset is, de vissza tudtam jönni és folytatni, ahol abbahagytam. 

A szezont az első sorban kezdtem Radimmal és Titivel, az elején rengeteg pontot csináltunk, az első húsz meccs után mi voltunk az első három helyen a liga kanadai táblázatán. A playoff-ban is remek sorban játszottam, Rokaly Szilárddal és Radimmal. Az a sor az nagyon jó volt, mindenkinek nagyon tetszett. Jól ment a játék a rájátszásban, a pontok magától értetődően jöttek.

Rokaly és közted különösen megvan az a bizonyos kémia.

Szilárddal valóban nagyon jó kapcsolatban vagyunk, régebb is játszottunk együtt a világbajnokságon, és akkor is nagyon éreztük egymást. Talál a gondolkodásunk a jégen. Ezen kívül megbeszéljük a dolgokat, nekem fontos, hogy közvetlen legyen a csapattársaimmal a kapcsolatom. Ha zárkózottak vagyunk és nem kommunikálunk, akkor a jégen is nehezebb. Muszáj megbeszélni, ki hogy látott bizonyos játékszituációkat, úgy gondolom, ezzel mindenki így van ebben a sportban. Voltak előre megbeszélt dolgok köztünk, Radim csak a rájátszásban csatlakozott hozzánk, az Újpest elleni párharcban. Addig is jól ment nekünk, de vele tovább erősödött a sor.

Kitől tanultál a legtöbbet a légiósok közül?

Emberileg Taratuhintól tanultam nagyon sokat. Rendkívül példaértékű a hozzáállása, közvetlenül viszonyult minden csapattárshoz, és nagyon jól kezelte a különböző helyzeteket az öltözőben. Ami pedig a játékot illeti, a légiósok többsége igazából nem azt a szintet hozta, amit elvártak tőlük, így most nem szeretnék senkit sem kiemelni.

A legendás Szcsasztlivijt csak egy edzésen és egy meccsen kaptam el. Azt mondják, tőle nagyon sokat lehetett tanulni. Rengeteg történetet hallottam róla, és nem is tudom, igaz-e mind, az viszont biztos, hogy messze a legmagasabban képzett játékos volt a tavalyi csapatban. Sajnálom, hogy nem tért vissza, valószínűleg sokat segített volna a csapatnak tudásával, profizmusával.

Az új edző kinevezésének fényében mit gondolsz, mennyire fér meg egymás mellett a kanadai és az orosz iskola?

Idén a kanadai edző kapcsolata nem alakult valami fényesen az orosz légiósokkal. Az edző kifogásolta az oroszok hozzáállását, a játékosoknak pedig nem tetszett MacAdam felfogása. Volt egy ellentét közöttük, ami rosszat tett a csapatnak, ez is közrejátszott a gyenge középszakaszbeli teljesítményünkben.

Általánosságban viszont nem jelenthetjük ki, hogy a kanadai és az orosz hoki nem fér meg egymás mellett. Láthatjuk, ahogy a legerősebb bajnokságokban, például a KHL-ben is vannak kanadai vezetőedzők, akik megértik egymást az orosz játékosokkal, és fordítva, kanadai játékosok, akik együtt tudnak működni az orosz edzővel. Náluk működik, és szerintem ez teljesen az edző és a játékosok személyiségétől függ, nem pedig a nemzetiségtől.

Nem tudom, mennyire marad meg jövőre Csíkszeredában az orosz vonal. Jason Morgannek valószínűleg lesz beleszólása az átigazolási kampányba, a légiósok közül egyelőre csak Taratuhin maradása vehető biztosra, s bár valószínűleg lesznek más orosz játékosok, kanadaiakra is lehet számítani.

Az idényt a divízió I/B-csoportos vb-n zártad Észtországban, a román válogatottal. Senki nem gondolta volna, de feljutottatok. Milyen reményekkel utaztatok el Tallinnba?

Célkitűzésként a bennmaradást fogalmaztuk meg, persze a feljutás is szóba került, ám ezzel az elején csak poénkodtunk. Lett is ebből egy vicces történet, a fotókon is látszik, hogy Eduard Căsăneanu feje szépen csillogott a díjkiosztón. A torna előtt ugyanis azt mondta, a sokáig növelt és jól ápolt haját levágatja zérósra, ha kiharcoljuk a feljutást. Ez ugye összejött, de mi se gondoltuk volna. 

Tudni kell, hogy a többi válogatotthoz képest nálunk csapnivalóak a körülmények. Ezt a világbajnokságot röhejes felkészüléssel nyertük meg, gyakorlatilag egy napot tartott az összetartás, két edzéssel. A februári, ukrajnai tornát nem sorolnám a felkészüléshez, akkor még nagyon sok idő volt hátra a vb-ig.

Egyes székely játékosnak nem jelent túl nagy motivációt a román válogatottban játszani, te hogy állsz ehhez a kérdéshez?

Lehetőségként tekintek az egészre. Világbajnokságon részt venni mindig nagy dicsőség egy sportolónak. Nem mindenkinek sikerül eljutni erre a szintre, akkor pedig miért korlátozzuk le a lehetőségeinket? Vannak, akik azt mondják, nem dicsőség, sőt, szégyen a román válogatottban játszani. Ez szerintem hülyeség.

Többnyire székelyek alkotjuk a válogatottat, magunkért, egymásért játszunk és félretesszük azt, ki milyen nemzetiségű, magyar, román, ukrán, vagy épp szlovák. Közösen, egy célért megyünk, nincsenek konfliktusok, mindenki jól érzi magát a válogatottban.

Nekem tavaly volt az első felnőtt vb-m, a litvániai Kaunas-ban, imádtam a hangulatot. Korábban ugyan azt nyilatkoztam, a magyar válogatottban szeretnék játszani, de akkor nem gondoltam át, ez milyen hosszú folyamatot jelent és mennyire nehéz bekerülni. Láss csodát, jövőre többek között a magyarokkal fogunk azonos értékcsoportban szerepelni.

fotó: iihf.com

Hogyan jött ki ennyire a lépés az észt fővárosban?

A mezőnyből a lengyelek és a japánok képviseltek egyértelműen magasabb szintet, de a papírforma egy dolog és más, amikor ott vagy a jégen és érzed, van esélyed. Minden egyes mérkőzés nehéz volt, az elsőtől az ötödikig.

Szerencsére jól kezdtünk, szétlövéssel vertük a házigazdát. Arra gondoltunk, mekkora királyok lennénk, ha másnap a japánokat is legyőzzük. És legyőztük. Olyan második harmadot produkáltunk, hogy mi sem hittünk a szemünknek, a végén pedig egy szerencsésebb góllal szereztük meg a három pontot.

Tudtuk, a lengyelekkel is nagyon kemény csata várható, igazából a súlyos vereséget akartuk elkerülni. Aztán ötven percen át vezettünk 1–0-ra és kevésen múlott, hogy meglegyen az újabb győzelem a rendes játékidőben. A hosszabbításban egy emberelőnyt kihasználva begyűjtöttük a két pontot. Fegyelmezett játékkal, türelmesen, okosan tudtuk megnyerni ezt a fontos mérkőzést, mindenki maximálisan odatette magát.

Ez volt az a pillanat, amikor elhittük, aranyérmesek is lehetünk. A bennmaradásunk biztos volt, az érmeszerzés is nagyon valószínűnek tűnt, de ha már megvertük a torna legjobb csapatát, akkor csakis az első helyet célozhattuk meg a folytatásban.

Az ukránok ellen nagyon határozottan léptünk jégre, ez is volt a legsimább meccsünk. Az utolsó játéknapon a hollandokkal találkoztunk. Ők csonka kerettel kezdték a vb-t, időközben viszont megérkezett öt játékosuk, ráadásul a kiesés ellen küzdöttek, egyáltalán nem volt egyszerű velük sem. Összességében a siker kulcsa az volt, hogy nem gondolkoztunk előre, meccsről meccsre haladtunk.

A válogatott keretének nagy többsége az Erste Ligában edződik, a siker részben ennek köszönhető?

Sokat számított az Erste Ligában szerzett tapasztalat. Ha csak a román bajnokságban szerepelnénk, egészen biztosan nem született volna ilyen szenzációs eredmény. A magyar bázisú bajnokság sebessége már jónak számít. A szezon előtt sokan úgy vélekedtek, a DVTK Jegesmedvék és a MAC Budapest kiválásával csökkent a színvonal, de én ezt másként látom, szerintem ugyanolyan magas maradt, mint az előző években. A gyengébb csapatok is belejöttek a végére, minden egyes pontért meg kellett szenvedni.  

A vb-re ugyanakkor jó csapatot raktak össze az edzők, és ezúttal taktikánk is volt. A stáb mindig kielemezte a soron következő ellenfelet, és a vezetőedző, Julius Penzes ennek megfelelően állította össze a taktikát. Nagyon eltalálta, tiszteletre méltó a hokitudása, fontos szerepe volt az aranyéremben. Az egyetlen hátránya, hogy nem beszél jól angolul, így nem mindent tudott úgy átadni, ahogy szerette volna.

Roberto Gligát a nemzetközi szövetség riportere az ünneplésről is kérdezte, miután legyőztétek a hollandokat és biztossá vált a feljutás. A csapatkapitány körülbelül úgy fogalmazott, szétcsapjátok magatokat. Sikerült?

Nem volt veszélyes az ünneplés, az utolsó meccs után kiengedtük kicsit a gőzt, de este a díjkiosztón mindenki fel tudott menni a jégre. Hihetetlen érzés volt ezt az egészet átélni, még most is nehezen hiszem el, hogy minket szólítottak utoljára és mi vihettük haza az aranyérmeket. Az ünneplés is kicsit visszafogott volt, mintha nem akartuk volna elhinni a történteket. Másnap repültünk haza, az utazás mindenkit kikészített, az út talán fárasztóbb volt, mint az egész hét.

A repülőtéren a Román Jégkorong Szövetség képviselői közölték az összeget, amit a teljesítményért kapunk. Fejenként ezer dollárt ígértek arra, ha bennmaradunk, 1500-at éremszerzés esetén, a feljutást pedig végül 2000 dollárral honorálták. Őszintén szólva ezt eléggé aránytalannak éreztük. Ilyen szintű csoportból, a jelenlegi körülmények mellett feljutni, azt gondolom világcsodát műveltünk. Érdemes elgondolni azon, hány jégpálya van Romániában, és mennyi található Lengyelországban, Japánban, ugyanígy a leigazolt játékosok száma. Eszméletlenül nagyok a különbségek.

Nem hiszem, hogy a román állam ezt nem tudná jobban meghálálni. Úgy gondoljuk, hogy a szövetségnél nagyobb összeget is kilobbizhattak volna, hogy mindenki láthassa, megéri a román válogatottban játszani.

Milyen pozitív hozadékai lehetnek a feljutásnak, mármint amellett, hogy jövőre a második értékcsoportban játszhattok még acélosabb ellenfelekkel?

Az emberek, akik nem követik a romániai jégkorongot, el sem tudják képzelni, mekkora megvalósítást jelent ez a feljutás. Őszintén remélem, nem csak annyit értünk el, hogy feljutottunk a divízió I/A-ba, hanem sok minden mást is. Az iihf.com-nak is nyilatkoztam, nálunk minden a fociról szól. Remélem, lesz egy változás és Romániában nagyobb szerepet kap a jégkorong. Hatalmas dolgok történhetnének, ha Kolozsváron, Temesváron és a többi nagyvárosban beindulna végre a hokiélet. Titkos álmom, hogy Romániában fellendüljön a jégkorong.   

A román szövetség pályázatott nyújtott be a jövő évi világbajnokság megrendezésére. Kíváncsian várjuk az IIHF döntését, Dél-Korea és Szlovénia a másik két pályázó. Ha elviszik a vb-t Ázsiába, ott nem lesz túl nagy nézettsége, Szlovénia is relatív. Látok rá esélyt, hogy megkapjuk a rendezési jogot, úgy tudom, a Sepsi Arénában szeretnék szervezni a tornát. A kolozsvári sportcsarnok is szóba jött, ott azonban nem lenne akkora vonzata, mint Székelyföldön.

A napokban a szlovák extraligában játszó DVTK bejelentette érkezésed. Nehéz döntést kellett meghoznod?

A szezon végén kerestek meg a Diósgyőrtől, hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, megpróbálom megugrani ezt a szintet. Ritka lehetőség ez egy székelyföldi hokisnak, az emberek nagy része így döntött volna a helyemben, a színvonal szempontjából nagy előrelépés az átigazolás.

Nehéz volt, mivel szeretem az otthonomat, nem könnyű újból belevágni a légióséletbe. Az idei teljesítményemben nagy szerepet játszott a hazai környezet, a jégen kívül, a magánéletben is nagyon jól alakult minden. Ez sokat számított az összteljesítmény szempontjából, azt hiszem, 70-80 százalékban ennek köszönhető, hogy ilyen jól ment a játék ebben a szezonban.

A hazai mérkőzéseket mindig nagyon szerettem, egytől egyig. Különleges érzés, kiváltságos dolog a Sportklubnál játszani, máshol nem ilyen a hazai pálya. Az Erste Ligában nekünk volt a legerősebb hazai pályánk, ezért pedig nagyon hálásak vagyunk a szurkolóinknak. Most viszont logikusan, és nem a szívem szerint döntöttem.

Részegh Tamás – DVTK Jegesmedvék
Csíkszereda, 1997. július 31 (21 éves)
Ütőfogás: jobb
Posztja: csatár - center
Eddigi klubjai: Csíkszeredai Sportklub, Fehérvári Titánok, Pirati Chomutov U20 (Csehország), HK Ruzinov 99 Bratislava U18 (Szlovákia)

És néhány extra kérdés...

Miért 81-esben játszottál a Sportklubnál?
A 18-as a kedvenc számom, de mivel a klubnál ezt a számot Kósa Endre tiszteletére visszavonultatták, megfordítottam, így lettem 81-es.

Kinek szurkolsz a szlovákiai hoki-vb-n?
Kedvenc csapataim hagyományosan Kanada és Finnország, most viszont a szlovákoknak is drukkolok, mivel vannak régi csapattársaim a válogatottban. A svédek és az oroszok is tetszenek. Igazából a jó meccseknek, a szép hokinak szurkolok!

Melyik nemzet hokistílusa áll a legközelebb hozzád?
Mindenképp az európai vonal, a skandináv, az orosz, de a szlovákokat is ide sorolnám. A tiszta, technikás hokit kedvelem, nem szeretem az ütközős, darálós stílust.

Kik a kedvenc játékosaid az NHL-ből?
Három is van, Connor McDavid, Sidney Crosby és Nyikita Kucserov. De amúgy sok fiatal játékost kedvelek, azok közül, akiket az utóbbi években draftoltak, úgy 24 éves korig. Kedvenc csapatom a Pittsburgh Penguins.

Mennyire követsz más sportokat, például a labdarúgást?
Csak a nagyobb tornákat, az Európa- és világbajnokságot nézem meg, vagy például a BL-döntőt. Eddig csak egyszer jártam focimeccsen, az FK Csíkszereda–U Craiova Román Kupa-negyeddöntőt láttam élőben.

Hobbiaid?
Ha sport és nem hoki, akkor squash és floorball, ezeket szoktam játszani, amikor nincs jég. Szabadidőmet legszívesebben a barátnőmmel, barátokkal és a családdal töltöm.  

jégkorongErste LigaCsíkszeredai SportklubRészegh TamásinterjúDVTK Jegesmedvékromán jégkorong-válogatottRomán Jégkorong SzövetségIIHF
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Portré