2019. február 18. hétfõBernadett

Török Zsolt: összelopkodtam a hegymászással kapcsolatos tudást

Ambrus István utolsó frissítés: 12:22 GMT +2, 2019. február 08.

Az aradi Török Zsolt tavaly két társával a világ egyik legnehezebb hegyi útvonalán jutott fel a 7 161 méter magas Pumori-csúcsra. Interjú.


Török Zsolt Románia egyik legsikeresebb hegymászója, akit nemrégiben érdemrenddel is kitüntetettek az ország jó hírének terjesztéséért. A Teofil Vlad, Romeo Popa és Török Zsolt alkotta csapat múlt év őszén vett részt egy expedíción a Himaláján. A csapat a világ egyik legnehezebb hegyi útvonalán jutott fel a 7 161 méter magas Pumori-csúcsra. Az aradi hegymászónak emellett voltak még hangzatos sikerei az elmúlt években, ő vezette 2013-ban azt az expedíciót, amely feljutott a 8 125 méteres Nanga Parbatra.

Már fiatalon eldöntötted, hogy hegymászó leszel. Kitől tanultad meg az ehhez szükséges technikákat?

Török Zsolt: - A szüleim ebben a szellemben neveltek fel, a nagybácsim, Inisie Dezső volt a családban a hegymászó, aki síelt és emellett tagja volt az aradi hegymászó klubnak. Vonzó volt az életre vonatkozó kalandos és humoros szemlélete. Egyértelmű volt számomra, hogyha a szüleim felnéznek a híres hegymászókra, sportolókra, akkor nekem is ezt a pályát kell követnem. Ennek ellenére a hegymászás terén a kezdetekkor nem támogatott senki. 16 éves koromban döntöttem el végleg, hogy hegymászó leszek, de a családom nem támogatott ebben, mert féltettek. A szüleim egyszerű bakancsos turisták voltak, sokat kirándultak a hegyekben, és nekik extrém volt a Fogaras és a Királykő. Kénytelen voltam egyedül nekivágni, újra feltalálni a tüzet és a kereket, és összelopkodni a hegymászással kapcsolatos tudást. Olyan mászókhoz csatlakoztam, akik már ismerték valamennyire a hegymászás technikáit, de józanon álltunk hozzá, még akkor is ha forrófejű fiatalok voltunk.

Laikusként a sziklamászás is veszélyesnek tűnik. Ez nagyobb kihívás, mint a hegymászás?

- Sokban különbözik egymástól a sziklamászás és a hegymászás. A sziklamászás a hegymászásnak csak egy kisebb ága. A sziklamászónak semmit nem kell tudnia arról, hogy mi a lavinaveszély, hogyan kell beosztani a mászás alatt a fizikai erőt. Ezt a sportot a legtöbben sziklamászással kezdik, mert ehhez a legolcsóbb a felszerelés. Mászó cipő, kötél, beülő, magnéziumporos-zsák, és sisak. Ennyi az egész, a sikerélmény pedig óriási.

A hegymászás amellett, hogy tudomány, művészet is egyben. Életművészet. Vannak lineáris életek, óriási eredmények és zuhanások, visszakapaszkodás az életbe. Számomra a hegymászás szimbolizálja az egész életet. Már az is művészet, hogy egy aradi származású mászó, aki a síkvidéken nőtt fel, hogyan jut fel a Himalája tetejére. Ehhez először tervezni kell, aminek az alapja egy jó stratégia és a vezetői készség. Fontos az is, hogy kik a csapattársak, melyek az erős és melyek a gyenge pontok.

Mindig a legtapasztaltabb hegymászó vezeti az expedíciót?

- Természetes módon derül ki, hogy ki a vezető, úgy ahogy az állatvilágban. A hegymászáshoz alapvető dolog az emberismeret. Amellett, hogy ismerned kell önmagadat, ismerned kell a társaidat is, és az expedíció vezetőjétől függetlenül is hozunk közösen döntéseket.

A hegymászás inkább egyéni, vagy csapatmunka?

- Kizárólag csapatmunka, leszámítva azt, ha valaki egyedül mászik. Ha már ketten vagytok, az teljes mértékben csapatmunka. Ez a sátor felverésétől kezdve a főzésig mindenben így van.

Van konkrét recept egy sikeres expedícióhoz?

- Egy sikeres expedíció megtervezése a csomagolással kezdődik. A felszerelések négy kategóriába oszthatók: az alváshoz, az étkezéshez, a ruházathoz és a mászáshoz szükséges kellékek. Emellett az itthoni tervekhez képest a hegyen legtöbbször kiderül, hogy amit a fotók alapján elképzeltünk, az teljesen máshogy van. A stratégia attól is függ, hogy tavasszal vagy ősszel indulunk hegyet mászni, megvizsgáljuk a hegy formáját, hogy hány százalékban vertikális, milyen technika kell a mászáshoz, gyaloglósan vagy pedig négykézláb másszuk. Figyelembe kell venni, hogy más hegymászók is vannak a hegyen, akik köteleket szerelnek fel, tehát összedolgoznak a csapatok. Ha első mászásról van szó, mint például a Pumori esetében, akkor mi építjük ki a mászási útvonalat, mi szereljük fel a mászáshoz szükséges köteleket és egyéb biztosítási eszközt.

A Himalája megmászásakor serpák is segítettek benneteket a teherhordásban. Ők ebből élnek, gyakorlatilag egy szezon alatt többször is megmásszák a hegyet a nyugati hegymászókkal.

- A serpák ott születtek, 5 000 méteren akklimatizálódtak, más a génállományuk, születésüktől fogva hozzászoktak a szélsőséges körülményekhez. A hegymászás mint sport, mint cél, Európából indult, 200 éves múltja van. Az ötvenes években kezdett ismerté válni a hegymászással kapcsolatosan a serpák világa, ami egy kissé misztifikált. De ha valaki profi hegymászó, akkor nincs szüksége ilyen segítségre, nem kell neki hegyi vezető.

Különbséget kell tenni egy kommerciális és egy profi expedíció között. A kommersz expedíció egészen a csúcsig használhat serpákat, míg a profi expedíció csak az alaptáborban, vagy ott sem. Az alaptáborban ennek nincs tétje, mert a hegymászás az alaptábortól kezdődik. De adott esetben, ha igény van rá, akkor a serpák is felmásznak egészen a csúcsig a hegymászókkal.

Serpák nélkül mászni azért is előnyösebb, mert kevésbé függsz a helyi infrastruktúrától. 2015-ben a Himalája expedíció során a nepáli földrengés és a lavina miatt visszaparancsoltak a hegyről. Akkor nem csak a lavinában, hanem a földrengésben is sok nepáli életét vesztette, a serpák pedig vissza akartak térni a családjukhoz. Az egész infrastruktúra a nepáli serpákra, teherhordókra épül, ezért ezt figyelembe véve Nepál az összes expedíciót berekesztette.

Valóban könnyebb mászni oxigénpalackkal? Ez legfőképp az Everest megmászása kapcsán vitatott.

- A Mount Everest a világ legmagasabb csúcsa, de azt megmászni palackkal, vagy anélkül, már nem számít nagy eredménynek. Ez kicsit olyan, mintha elmennél Fokvárosba, és ott képet készítenél Afrika legdélebbi pontján. Az Everest egy marketingfogás, igaz, hogy nem könnyű oda feljutni, de ha több százan érik el a csúcsot minden évben, más hegyekhez képest, amelyekre sokkal nehezebb feljutni, akkor ez már nem jelent akkora teljesítményt. Több száz hegy van a világon, ami nehezebben mászható, mint az Everest. Az Everesten nem kell falat mászni, gyaloglós mászás az egész.

A román hegymászók többször mentek az Everestre és ez szinte minden esetben siker volt, közel tízre tehető azoknak a száma, akik feljutottak a csúcsra. Az egyedüli román hegymászó, aki oxigénpalack nélkül mászott, az Horia Colibășanu. Gheorghe Dijmărescu volt az első amerikai-román származású hegymászó, aki oxigénpalack nélkül mászta meg a Mount Everestet, de mivel semmi köze a román államhoz, így nem igazán tartják számon.

Oxigén nélkül az ember sokkal hamarabb fárad, sokkal jobban érzi a hideget, és sokkal jobban ki van téve annak, hogy károsodjon az agyműködése, és az egész szervezete. Oxigénes mászásnál jobb az ember hőérzete. Ahhoz, hogy a vérkeringés, a belső égési folyamatok megfelelőek legyenek, megfelelő mennyiségű oxigénre van szükség. Az Everestet megmászni oxigén nélkül a megfelelő fizikai testfelépítés mellett nem hegymászó technika kérdése. Vannak olyan hegymászók, akiknek a szervezete, ezt a szinte 9 ezer méter magasságot, nem bírja ki oxigénpalack nélkül. Ezzel ellentétben a Nanga Parbat a világ egyik legnehezebben mászható hegye, amelyen sikeres expedíciót hajtottatok végre. Ez a világ 5 legnehezebb 8 ezrese közt szerepel. Statisztikailag az Everestnek 3,4 az elhalálozási aránya, a Nanga Parbatnak 34.

A Nanga Parbat több szempontból is kihívás elé állított benneteket, egyrészt nektek kellett kiépíteni az utat, másrészt az akkori terrortámadás miatt is eléggé veszélyessé vált az expedíció.

- A Nanga Parbat, leszámítva a Pumorit, most is a román hegymászás legkiemelkedőbb eredménye. Sem azelőtt, sem azóta, egyetlen román mászó csapat sem jutott fel ide a klasszikus útvonalat leszámítva. Az előre kiépített útvonalon mindig vannak mások is, ezeken nem lehet egyedül mászni. A mi esetünkben, a Rupal oldalon, amit falnak is neveznek - és ami a világ legnagyobb hegyoldala -, a bázistól a csúcsig több mint 4 600 méter, ami hatalmas szintkülönbség. Mi ezen a falon másztunk, és rajtunk kívül nem volt semmilyen más csapat, ami nehezítette a mászást. Ha van egy másik csapat, aki előtted mászik, akkor látod a nyomaikat, van egy előre kijelölt útvonal. A mi esetünkben ez sem volt. Csak mi öten voltunk a hegyen, a legnehezebb útvonalon, oxigén és serpák nélkül.

Ez eddig a legjobb hegymászói eredmény az országban. Akkor egy terrorista támadás volt a hegy túloldalán, ahonnan minden mászót kimentettek, így nem csak a mi oldalunkon, hanem az egész hegyen egyedül voltunk 5-en, ami emlékezetes maradt a számunkra. A terrortámadás miatt pedig katonai segítséget is kaptunk az alaptáborban. Fantasztikus érzés volt, hogy végül teljesen egyedül maradtunk ott fent a hegyen.

Előfordult már olyan, hogy az expedíció megtervezése során alulbecsültétek a hegyet, a körülményeket és emiatt veszélyes helyzetbe kerültetek?

- Ilyen többször is előfordult, de ez tapasztalat kérdése is. Ha valamit alábecsülsz, akkor vagy nem látod jól, vagy túl erősnek érzed magad. Az alábecsülés legtöbbször a rossz helyzetfelmérésből származik. Ilyen a 2017-es Pumori próbálkozásnál is megtörtént, ezt a hegyet végül 2018-ban, múlt évben sikerült megmászni. Csak egy jobb stratégiai terv kellett hozzá. Hárman vágtunk neki, és átdolgoztuk az egész tervet, ez volt benne a fantasztikus dolog. A sikerhez kellett az előző év tapasztalata is. Ilyenkor csak arra hagyatkozhatunk, amit látunk. Távcsövet használunk, stratégiai fotókat készítünk optikai zoom-ot használva, amit tanulmányozhatunk.

Mennyit tartanak az akklimatizációs túrák? Vannak speciálisabb technikai műveletek?

- Egy 8 ezresnél az akklimatizáció normális esetben 3 hét, egy hétezresre lehet 2 hét, az Everest, Kancsnedzönga, K2, az egy hónap. Az alaptábort elérni is már egy akklimatizációs folyamatot jelent, az Everest, K2, Pumori esetében 5 ezer méter fölött van az alaptábor. Efölött az ember csak 7 500 méterig tud akklimatizálódni. Fennebb már a halálzóna következik, ahol nem lehet akklimatizálódni, vagy még pihenni sem. Ez a két legfontosabb szintje van az akklimatizálódásnak, ezen kívül pedig van maga a csúcstámadás, ami arról szól, hogy az ember minél hamarabb feljusson.

A csúcstámadás után is arra kell törekedni, hogy minél gyorsabban leérj a hegyről egy biztonságosabb szintre. A hegymászás során a legtöbb baleset mindig a visszafelé vezető úton történik. Felfelé menet az ember jobban figyel, visszafelé már sokkal türelmetlenebb. Akkor már mindenki a családját, a gyerekét látja maga előtt, vagy a sörözést. Ez csalóka dolog, ott a fáradtság, a lendülethiány, elcsigázottság.

A csúcstámadás nem tarthat többet, min 24 óra, amibe a lefele utat is bele kell számítani. Ezért halt meg Erőss Zsolt is, mert 24 órát mászott a Kancsendzönga csúcsára, majd 24 óra elteltével indult lefele. Azért kell az embernek ilyen helyzetben nagyon jól ismernie saját magát, hogy elkerülje a hasonló következményekkel járó baleseteket, veszélyes helyzeteket.

Mit élsz meg hegymászás közben? Még akkor is, ha csapatban másztok, a hegyen azért sok időd marad gondolkodni.

- Mély filozófiai értelemben ez olyan, mintha az ember meg akarná tudni, hogy milyen a halál közeli élmény úgy, hogy életben marad, mert fel akar rá készülni. Az embereket általában elriasztja az, ami ismeretlen. Ez így van a pozitív eredményekkel is. Egy kívülálló, aki nem tudja, hogy te mit éltél meg, min mentél keresztül, úgy akar részesülni az élményeidből, hogy közben nem él át hasonló helyzeteket. A hegymászás élményét, lényegét nehéz megfogalmazni. A hegymászás az önmagad örökös újra felfedezése. Az élmény minden esetben mérhetetlen boldogság, és sikerélmény. Ez egyfajta aktív meditáció. A hétköznapi életben rengeteg olyan dolgot teszünk, a számlák kifizetésétől kezdve a gyereknevelésen át, ami miatt nehezen jutunk el arra a szintre, hogy saját magunkkal foglalkozzunk. A hegymászás közben mindent végig lehet gondolni.

Milyen visszarázódni a hétköznapi életbe egy expedíció után?

- Ez nagy élmény abból a szempontból, hogy az ember jókat ehet lent a földön, vár a meleg otthon, az autó, amit könnyen meg lehet szokni. Amikor eltávolodsz a hegymászás során a társadalomtól, az emberektől, akkor azért nehéz visszarázódni ebbe a világba, mert látod, hogy milyen hülyeséggel foglalkoznak az emberek. A hegymászás az egy olyan különleges, ideális világ, ahol a szabályok fehérek és feketék, ahol nem lehet nem őszintének lenni, mert szerintem nem érdemes magadat becsapnod, a hegyet meg nem is lehet, mert az biztos halál. Ezek után nehéz visszazökkenni a hétköznapi életbe.

Volt olyan extrém eset, amely során veszélybe került az életed, amolyan halál közeli élményként?

- Kétfajta ilyen jellegű helyzet van. Az egyik, amibe én viszem bele magam, amikor olyan helyen vagyok, hogy már nem tudok tovább mászni, és az emberben föltevődik a kérdés, hogy most hogyan tovább. Előre, ami biztos esést, zuhanást jelent, oldalra, vagy inkább visszafelé másszak, vagy kötélen ereszkedjek le. Ehhez be kell biztosítanom a kötelet, ami ilyenkor bonyolult lehet. Ez az egyik az ilyen típusú helyzet, a másik a lavina.

A lavinával kapcsolatban mindenki egy lefelé zúduló hótömegre gondol, de olyan lavina is van, ami sziklákat görget magával. Az a veszélyes, halál közeli élmény, amelybe én viszem bele magam mászás közben, az számomra sokkal kontrollálhatóbb. Eljutok egy pontra, elkezdek félni, fölismerem a veszélyes helyzetet, és teszek azért, hogy ez megszűnjön, bebiztosítom magam. A lavina az egy kontrollálatlan helyzet, ilyenkor csak azt lehet tenni, hogy kivárod, ameddig véget ér az egész.

Ilyen a Nanga Parbaton fordult elő velem, az alaptáborban volt egy lavina, ami a csúcs alól indult olyan zajjal, hogy már akkor tudtam, hogy ez mit fog eredményezni a táborban. Ez nem csak a törmelék miatt veszélyes, egy ilyen lavinának a szele eléri a 2-300 km/h sebességet. Ez könnyen elviszi a sátrat. Ez éjszaka történt, nem volt mit tennem. Az egyértelmű volt, hogy törmelék és a hó nem ér el bennünket, de a lavina szele elér a sátortáborig. Szerencsére nem tépő volt a szél hatása ami elért, inkább olyan érzés volt, mintha beledöngöltek volna a földbe. Itt tapasztaltam meg a természet erejét. Az is előfordult, hogy mászás közben mellénk csapott be egy villám, és a testünkön éreztük az elektromosságot.

Milyen élelmet visztek magatokkal a mászáshoz?

- Szerintem minden hegymászásnak az alapja a szalonna, de legtöbb esetben energiaszeletet viszünk magunkkal, olyan száraz élelmet, amit vízben könnyen meg lehet főzni. Az a praktikus, ami könnyű, de az soha nem finom.

Milyen expedíciót tervezel a közeljövőben?

- Azt tervezzük, hogy mindhárman, akik voltunk a Pumorin, másszuk meg az Everestet, ehhez szeretnénk most támogatókat találni. Utána azt szeretnénk, hogy világelsők legyünk egy olyan hegyen, amelyet még nem mászott meg senki.

hegymászás
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Portré