2019. május 23. csütörtökDezsõ

A székelyudvarhelyi György Szilárd 25 éve az asztalitenisz bajnoka

Ambrus István utolsó frissítés: 12:57 GMT +2, 2019. február 16.

Másfél évtized után tavaly tért vissza szülővárosába, közben volt olasz és angol bajnok is.


Az elmúlt nyáron dőlt el végleg, hogy György Szilárd másfél évtized után hazatér szülővárosa, Székelyudvarhely asztalitenisz-csapatába, a Székelyudvarhelyi ISK-FSK-ba. A román, olasz és angol bajnoki címmel is rendelkező asztaliteniszező olyan neves olasz klubokban megszerzett tudását és tapasztalatait kamatoztathatja itthon, mint a Parma, a Brescia, a Pontinia, a Róma vagy a Piece Emmanuelle. Utóbbi együttes tagjaként a legrangosabb sorozatban, a Bajnokok Ligájában is játszhatott. A számos nemzetközi sikert elérő asztaliteniszezővel a jövőbeni terveiről is beszélgettünk.

Hargita megyében népszerű az asztalitenisz, de vitathatatlan, hogy a sportág ismertsége és a fiatal játékosok részéről megmutatkozó nagy érdeklődés a helyi játékosok nemzetközi sikereinek is köszönhető.  

György Szilárd: - Romániában egyre népszerűbb ez a sportág, különösen Udvarhelyen, hiszen már régóta hozzuk az eredményeket. Tavaly Udvarhelyen játszottuk az ETTU-kupát (European Table Tennis Union), ide hoztuk ennek a sorozatnak az egyik csoportmérkőzését. A kínai ellenféltől 3-2 re kikaptam, a belga ellenféltől pedig 2-0-ra. A csapat jól játszott, nem sikerült a továbbjutás ugyan, de kevésen múlt.

A fő célt elértük. Megmutattuk az embereknek, hogy miről szól az asztalitenisz, és a fiatal játékosok is láthatták, hogy milyen szinten zajlanak a nemzetközi meccsek. Emellett a szervezés is profi volt, ami a testvérem, György István érdeme. Remélhetőleg jövőre is megszervezhetjük az ETTU-kupát, ha pedig sikerül első helyen végeznünk, akkor utána a Bajnokok Ligáját. A csapatok szempontjából a Bajnokok Ligája a legrangosabb sorozat, utána következik az ETTU-kupa. Ha szeretnénk összehasonlítani, akkor mondhatnánk azt is, hogy az ETTU-kupa olyan rangos, mint a fociban az Európa-liga. Egyéniben viszont a nemzetközi bajnokságok jelentik a legnagyobb kihívást, ami olimpiai részvételi jogokkal is jár.  

Nagyon sok, nemzetközi szinten is ügyes román játékos van. A tavalyi Európa-bajnokságon a felnőttek kategóriájában egy román játékos, Ovidiu Ionescu lett a második, a világbajnokságon a kínaiak közt a harmadik helyen Cristian Pletea végzett. Románia világszinten a legjobb 16-ban szerepel.

Székelyudvarhelyen kezdted a pályafutásod, majd Magyarországra és Olaszországba kerültél. Milyenek voltak felkészültség terén az ottani klubok és milyen elvárásokkal indultál külföldre?

- Magyarországon két évet töltöttem, harmadikok lettünk a magyar bajnokságban. A színvonal a román bajnokságéhoz hasonlítható. Onnan Olaszországba kerültem, ahol 4 évet a második ligában játszottam. Ott szinte minden csapatban volt egy kínai vagy orosz játékos. Olaszországban az első liga nagyon erős, 4 évet játszottam az olasz élvonalban. De ez a színvonal is változó volt, akadtak olyan időszakok, amikor Olaszország visszaesett az Európa-bajnokságon az 5-6. helyre, de olyan is előfordult, hogy világszinten a harmadik legerősebb bajnokság volt.

A tíz éves szereplésem alatt, amikor az első ligában játszottam, minden csapatnál kötelezően egy külföldinek is kellett lennie. Így az ellenfeleim nagyrészt orosz, kínai és japán játékosok voltak az olaszok mellet, ami szintén mutatja az ottani csapatok teljesítményének magas színvonalát. Ők nagyrészt olyan játékosok voltak, akik akkor a világranglistán a 200 legjobb játékos közt szerepeltek. Az elején nehéz volt, mert nem beszéltem olaszul, de sokat segített a román nyelvtudásom, amit a román válogatottnál töltött idő alatt sajátítottam el. Az edzések is olaszul folytak, így megtanultam az olasz nyelvet is. Akkor 19 éves voltam, és fiatalként ez jó lehetőség volt arra, hogy a sportolás mellett világot lássak. Világszínvonalú játékosokkal játszottam, ami dob egyet az ember morálján.

Olaszország után Udvarhelyre költöztél, majd Kolozsváron is játszottál, de a nemzetközi pályafutásodat Angliában is folytatod.

- Mivel három éve Kolozsváron elkezdtem a felsőfokú tanulmányaimat, úgy döntöttem, hogy az ottani klubhoz, a Kolozsvári Politehnicához szerződöm, ahol 3 évet töltöttem. Ezt követően visszaigazoltam Udvarhelyre, ahol a bajnokságok mellett edzőként is dolgozom. Emellett Londonban is játszom az első ligában. A román szövetség lehetővé teszi, hogy két országban, két bajnokságban is játsszanak a játékosok. Vannak olyan külföldi csapattársaim, akik 4 ligában játszanak egyszerre. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy pénteken repülök Londonba, szombaton játszom, vasárnap pedig visszautazom Romániába.

Edzőként is dolgozol Székelyudvarhelyen, amelyet a sikeres eredmények is mutatnak. Hogy tanítjátok a gyerekeket és mire figyeltek az edzések során?

- Ahhoz, hogy profi legyen valaki ebben a sportban, legalább napi 2-3 edzés szükséges. Nem csak a mentális felkészülés a fontos, hanem a fizikai állóképesség is. Vannak specifikus mozgások, amiket gyakorolni kell, de a labdajátékok terén van a legtöbb feladat. A felkészülés része az is, hogyha versenyre készülünk egy bizonyos játékossal szemben, akkor kielemezzük az ellenfél hibáit, és olyan gyakorlatokat végzünk, amelyekkel kihasználhatjuk a gyengeségeit. Tudni kell változtatni a labdajáték ütemét, ritmusát.

A játékos reakcióidejének gyorsnak kell lennie. Az asztalitenisz-mérkőzés a szervával és a szervafogadással indul, ezeket is sokat kell gyakorolni. Nagyon specifikus mozgások és edzések szükségesek ahhoz, hogy valaki jól fejlődjön. Ezt a sportot is fiatal korban, 6-8 évesen kell elkezdeni ahhoz, hogy jó játékos legyen valakiből.

Ami a gyerekeket illeti, jelenleg az edzéseken több mint 30 gyerekkel foglalkozunk. Ahhoz, hogy egy játékos érmeket nyerjen, legalább 3 évet kell keményen edzenie. Igaz, hogy az asztalitenisz egyéni sport, de nagyon sok csapatverseny van, és ezért több téren is nevelnünk kell a gyerekeket. A csapatverseny során azt is megtanulják a játékosok, hogy az egyéni sikereik érdekében a csapattársukat is kell segíteniük. Az Európa-bajnoki címet nagyrészt annak köszönhetjük, hogy nem kaptunk ki egyetlen páros mérkőzésen sem.

Milyen pluszt adott neked ez a sport?

- A sport nagyon sok mindenre ránevelt. 19 évesen kerültem Magyarországra, ott és Olaszországban is egyedül éltem, de már a román válogatottban a felkészülések során nagyon sokat voltam távol a testvéremtől és a szüleimtől. A román edzők kevesebbet foglalkoztak velem. Az, amilyen vagyok, ennek a sportnak köszönhetem.

Mindenhol jól éreztem magam, Olaszországban főleg Milanóban, Pontiniában és Corriban. Az utóbbi helyen már edzőként is dolgoztam. Ez az a két hely, ahová visszahúz a szívem, a környezet és a csapattársak miatt. Magyarországon és Olaszországban is volt olyan román vagy magyar játékos, akiket évek óta ismertem. Megtanultam, hogy bárhová kerülök, fel kell találnom és jól kell éreznem magam. Az asztaliteniszhez komoly munka kell, amit nem lehet úgy végezni, ha az ember kimerült és fáradt.

Miért döntöttél úgy, hogy visszaköltözöl Székelyudvarhelyre?

- A hazaköltözésem egyik oka az volt, hogy minél jobban részt tudjak venni az utánpótlásnál folyó munkában. Edzőként a bátyámmal ezzel foglalkozunk. Székelyudvarhelyen tervezem a jövőmet, van egy két és féléves fiam, feleségem, ráadásul itthon is azzal foglalkozom, amit szeretek. Még játszom az első ligákban, de arra vágyom, hogy a fiatalok vegyék át a stafétát és ők szerepeljenek az első ligában. A fő célom az, hogy az utánpótlás számára megteremtsük a lehetőségeket.

Mit tanácsolsz a fiatal sportolóknak?

- Bármilyen sportágat választanak, ki kell tartani amellett, még akkor is, ha adódnak olyan pillanatok, amikor nem olyan élvezetes a játék, ahogyan ők elképzelik. Sokat kell edzeni, emiatt sok mindenről lemarad az ember. A sporthoz nagyon nagy alázat kell, kitartás és akarat.  

Miben volt bátyád példakép számodra?

- A bátyám, György István is asztaliteniszezett, amikor én is elkezdtem ezt a sportot, jelenleg is edző. Udvarhelyen ezt a sportágat Nagy Ferencz, Feri bácsi honosította meg, aki a 70-es évektől nagyon sok jó játékost kinevelt. Amikor külföldre kerültem, Feri bácsi és a bátyám István szinte újra kellet kezdjék az egészet. Az itthoni sportklub mostani eredménye az ő érdemük. Azóta is sok jó játékost neveltek ki, és jelen pillanatba is sok olyan játékosunk van, akik az élvonalban játszanak. Ahogy nekik, nekem is az volt a célom, hogy a legjobb legyek, jó eredményeket érjek el.  

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Portré