2019. május 26. vasárnapFülöp, Evelin

Gyenes Mani a Lelátónak: „Nem érzem magam hősnek”

Orbán Zsolt Orbán Zsolt utolsó frissítés: 19:01 GMT +2, 2019. január 26.

Gyenes Emánuel nemrég érkezett haza Peruból, ahol a kilencedik Dakar-raliján versenyzett. A szatmári motoros sérült karral is majdnem végigment a sivatagi viadalon. Interjú egy szerény és rendkívül kitartó bajnokkal.


Mint ismert, Gyenes komoly hendikeppel indult a 2019-es Dakaron, amely ezúttal csak egyetlen dél-amerikai országban, Peruban zajlott. Az Autonet Motorcycle Team-et egy 450 Rally típusú KTM-mel képviselő versenyző a felkészülés hajrájában nagyot bukott, eltörött a karja, így műtéten kellett átesnie. Bár az indulása erősen kérdésessé vált, Mani sérülten is elutazott, s végül benevezett a perui megmérettetésre. Ráadásul kevés hiányzott ahhoz, hogy teljesítse a lehetetlennek tűnő kihívást.

A tavalyi kiíráshoz képest az idei rali szakaszainak száma 14-ről tízre, az össztáv pedig 8276 kilométerről 5537-re csökkent. Ezzel együtt a versenyzőknek nem mondhatni, hogy könnyebb dolguk lett volna. A motorosoknál összesen 137-en álltak rajthoz, közülük pedig 75-en értek célba. Gyenes a nyolcadik szakaszon kényszerült feladni a versenyt, az etap elején bukott, rásérült a műtött karjára és a navigációs rendszere is meghibásodott.

Kiesés ide vagy oda, Mani minden bizonnyal sok rajongót szerzett magának példaértékű hozzáállásával, kitartásával. A 34 éves szatmári motorost utazás közben értük el telefonon, a Dakar egyedüli romániai versenyzője éppen Budapest felé tartott, hogy átvegye a magyar enduro-bajnokságban szerzett elsőségért járó díját.

Az idei Dakar alatt egyik cikkünkben azt írtuk, hősként térhetsz haza, ha az előzmények ismeretében, ezt a versenyt végigcsinálod. Bár ez végül nem jött össze, a bukaresti reptéren „MANI, YOU ARE OUR HERO” (Mani, te a hősünk vagy) feliratú képpel fogadtak a rajongók.

Sokan úgy gondolják, hogy hősként tértem haza. Ez nagyon jólesik, bár nem érzem magam hősnek, csak a dolgomat tettem, megpróbáltam teljesíteni, amit elterveztem. Nagyon közel jártam a célkitűzés megvalósításához, sajnos egy hiba miatt nem sikerült, a verseny vége felé elestem…

Bukarestben egyébként mindig várnak a barátaim, meg az újságírók, most mintha egy kicsivel többen is lettek volna, mint az előző években. Nagy örömmel tölt el, hogy ilyen sokan szurkolnak nekem. Otthon, Szatmáron is mindig meleg fogadtatásban van részem, az Autonetnél – ez a munkahelyem és a főszponzorom is egyben – minden évben tortával várnak a kollégák és a főnökök, én pedig megtartom a dakaros beszámolót.   

Ezt követően a helyi újságírókkal találkozok. Sajtótájékoztatót általában a verseny előtt is szervezünk, de most baleset miatt le kellett fújjuk.

Egy hete fejeződött be Limában a 41. Dakar-rali. Mennyire sikerült kipihenni a perui verseny fáradalmait, és hogy van a karod?   

A hazaérkezés után leginkább a hétórás időeltolódás jelent problémát. Esténként nehezebben alszom el, reggel pedig a szokásosnál később kelek. Egy-két hétig nehéz, amíg visszaáll a szervezeted. Nem mondanám, hogy kipihentnek érzem magam, kell még egy kis idő, hogy visszatérjek a régi kerékvágásba. A karom nem százszázalékos, vannak még fájdalmaim, de tudtam, mit vállalok és szerencsére nincs komolyabb baj.   

A sajnálatos őszi baleset hogyan alakította át a célkitűzést?

Mindig az a célom, hogy a korábbiaknál jobb eredményt érjek el. Eddigi legjobb teljesítményem egy 14. összetettbeli helyezés volt, ezt 2016-ban sikerült megvalósítani. Úgy érzem, évről-évre keményebb a verseny színvonala, ami annak is köszönhető, hogy egyre több a gyári versenyző a mezőnyben. Minden évben a top húszba szeretnék bekerülni, de amikor novemberben elestem, minden addigi tervem borult. Át kellett gondolnom az egészet, az első és legfontosabb az volt számomra, hogy el tudjak rajtolni. És ha már ott vagyok, végig akartam csinálni a versenyt, nem számított hányadik helyen érek célba.

Lima, január 3-a, amikor még nem volt biztos az indulása:

Ennek megfelelően taktikusan, sokkal biztonságosabban kellett versenyezned, mint ahogy szoktál.

Pontosan. Sokkal lassabban kellett menjek, ez pedig az eredményeimen is látszott. Az első két szakaszon eléggé szenvedtem, nagy fájdalmaim voltak. Aztán napról napra javult a helyzet, a karom már-már hozzászokott a terheléshez, gyorsabb tempót tudtam menni. Jött a maraton, ami két hosszú szakasz volt kevesebb dűnével, rengeteg köves résszel, ez ismét komolyan próbára tett. Nagyon örültem, hogy eljutottam a pihenőnapig. Fel tudtam mérni, mekkora terhelést bírok meg a verseny második részében, kissé felszabadultam, mondhatni megnyugodtam.

Aztán a pihenő utáni hatodik szakaszon technikai probléma is hátráltatott.  

Igen, de ezt tíz perc alatt meg is oldottam. A hűtő dugóját kellett kicserélni, az romlott el. Addig volt nagy stressz, amíg beértem a táborba, többször is meg kellett álljak vizet kérni, hogy ne süljön be a motor. Gyorsan megoldottam a problémát, s bár veszítettem még vagy tíz-tizenöt percet, az volt a legfontosabb, hogy folytatni tudtam a versenyt. Lement a hatodik és a hetedik versenynap is, jól éreztem magam, minden oké volt.

Majd jött az ominózus nyolcadik szakasz…

Ezen a szakaszon az autók és a kamionosok előttünk rajtoltak és rengeteg nyomot hagytak maguk után. Beleálltam egybe, de sajnos a motor megtekert és elestem. Normális esetben, ha a karom nem lett volna megsérülve, egy ilyen bukás után simán felálltam volna és folytattam volna a versenyt. Így azonban nem tehettem mást, kiállni kényszerültem. Bár ezt a beszámolókban nem hangoztattam, úgy éreztem, végig tudok menni. Az első húszat lehetetlen lett volna megközelíteni, de reménykedtem, hogy bekerülök a legjobb 30-40 motoros közé. Hihetetlenül szomorú voltam, amikor kihívtam a helikoptert teljesen összetörtnek éreztem magam.

Miről szól a malle moto kategória, amelybe szintén beneveztél?

Ez egy olyan kategória, ahol a versenyzők szerviz-segítség nélkül mennek. Egy vasládába pakoljuk a szükséges felszerelést és egyebeket, ezt pedig a szervezők kamionnal szállítják utánunk. Az előző években voltak velem szerelők, a szakaszok teljesítése után csak leadtam nekik egy listát, hogy mit kell javítani a motoron. Ezúttal ez a feladat rám hárult, miután beértem a táborba nekem kellett előkészíteni a motort a következő napra.

Amúgy azért is indultam ebben a kategóriában, mert vadiúj motorral vágtam neki a Dakarnak, így kevés szerelni való volt. A szakaszok után csak az olajat, az abroncsokat és a levegőszűrőt kellett kicserélni. Miután ezt elvégeztem, mehettem zuhanyozni, vacsorázni és elkészíteni a roadbookot. Úgy érzem, nem volt nagy hátrány számomra ez a kategória. A malle motoban átérezheted, milyenek voltak a Dakar körülményei mondjuk 25-30 évvel ezelőtt.

Idén teljesen egyedül utaztam Dél-Amerikába, de a szerviznél kaptam segítséget a társaktól, ha mondjuk meg kellett emelni a motort. A napi videobeszámolók elkészítésénél a szabadkai Saghmeister Gábor stábja segített, ugyanakkor fizettem egy olasz fotósnak, aki a rólam készült képeket elküldte a hazai sajtónak. A magyar autós egység tagjaival, Szalay Balázzsal és Bunckoczi Lászlóval is jó kapcsolatban vagyok, ugyanakkor a mezőnyben vannak például cseh és szlovák barátaim.

Hogyan látod a Dakar-rali jövőjét?

Egyelőre nem tudni, melyik országokban, de nagy valószínűséggel 2020-ban is Dél-Amerikában rendezik meg a versenyt. Úgy érzem, a Dakar abszolút nincs veszélyben, nagyon-nagy verseny, óriási hírnévvel, a szervezők mindenre fel vannak készülve. Létezik B-terv, volt szó arról, hogy visszaköltöztetik a Dakart Afrikába, de jövőre marad még Dél-Amerika, aztán meglátjuk.

Az afrikai Dakart is kipróbáltad korábban, ha összehasonlítod a két kontinensen zajló versenyt, mi a legszembetűnőbb különbség.

Először 2007-ben vettem részt a Dakaron, és ugye az volt a legutóbbi, Afrikában rendezett verseny. Azt mondhatom, Dél-Amerikában a feltételek sokkal jobbak. Nemcsak a versenykörülmények, hanem maga a táborozás is. Afrikában minden nehezebbnek tűnt, a mauritániai szakaszok különösen küzdelmesebbek voltak. Az ottani dűnéket sokkal nehezebben vettem, mint amik Dél-Amerikában vannak. Bár lehet azért gondolom így, mert nekem a 2007-es dakar volt az első és akkor sokkal tapasztalatlanabb voltam, nehezebb volt minden számomra. Lehet most már könnyebben átvészelném a meleg helyzeteket. Azért szeretnék még részt venni egy afrikai Dakar-ralin is.

Záró kérdésként: most, hogy túl vagy a Dakaron, milyen versenyeken tervezel még részt venni 2019-ben?

Az utóbbi három évben elindultam a magyar enduro-, illetve enduro cross bajnokságban is. Most éppen azért utazok Budapestre, mert holnap tartják a tavalyi bajnokság díjkiosztóját. Sikerült bajnoki címet szereznem az enduroban. Készülök a Red Bull Romaniacs-re, amit nyáron szoktak megrendezni Nagyszebenben. Októberben pedig részt akarok venni az International Six Days` Enduro (ISDE) versenyen, amelyet idén Portugáliában szerveznek. Aztán megint készülök a Dakarra. Évente körülbelül 15 versenyen indulok. Azt vallom, a versenyzés a legjobb edzés a Dakarra.

Nyitókép: RallyZone

motorsportinterjúGyenes EmánuelDakar-rali
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Portré