2024. március 29. péntekAuguszta

Gyerekkori álma vált valóra a nagykárolyi játékvezetőnek

Orbán Zsolt utolsó frissítés: 18:13 GMT +2, 2018. november 09.

Kovács István a héten bemutatkozott a legrangosabb labdarúgó-versenysorozatban, vagyis az UEFA Bajnokok Ligájában. A 34 éves nagykárolyi játékvezetőnek ezzel gyerekkori álma vált valóra – nyilatkozta a Lelátónak.


Kovács István nem ma kezdte, nagyon fiatalon, 22 évesen debütált az élvonalbeli román labdarúgó-bajnokságban, majd három évvel később már FIFA-játékvezetőként fújhatta a sípot. Abban az időben ő volt a legfiatalabb bíró, aki a nemzetközi szövetség feliratát viselhette a mezén. Jelentős nemzetközi rutinnal rendelkezik, ami a válogatottakat illeti, bíráskodott a Magyarországon rendezett U19-es Európa-bajnokságon, még 2014-ben, vezetett több U21-es Eb-selejtezőt, a felnőtt nemzeti csapatoknak felkészülési mérkőzéseket, vb-selejtezőt irányított, ugyanakkor nemrégiben az UEFA Nemzetek Ligája C-osztályában megkapta a Norvégia–Ciprus találkozót.

Emellett a klubfutballban sem számít „gólyának”, a mini BL-nek tekinthető UEFA Youth League-en kívül az Európa Ligában és annak selejtezőjében, illetve a Bajnokok Ligája kvafilikációjában is sípmesterkedett korábban. Mindent egybevetve 49 nemzetközi mérkőzése volt eddig a hétig. Az ötvenedik megbizatás pedig rendkívül különlegesre sikerült: szerdán este ugyanis bemutatkozhatott a Bajnokok Ligája csoportkörében, mégpedig a Valencia CF–BSC Young Boys összecsapáson.

Embed from Getty Images

„Ez egy különleges alkalom volt a pályafutásomban. Gyerekkori álmom vált valóra, mindig is arra vágytam, hogy egy napon a Bajnokok Ligájában vezessek mérkőzést. A meccs komoly téttel bírt, hiszen mindkét csapat a továbbjutásért hajtott. Már az elejétől érződött, a játékosok idegesebbek a megszokottnál, végül hét sárga és egy piros lapot kellett osztanom” – nyilatkozta a Lelátó.ro-nak Kovács István, aki hozzátette, kisebb-nagyobb hibák ugyan minden mérkőzésen becsúszhatnak, de segítőivel együtt összességében jó visszajelzéseket kaptak az UEFA által kiküldött megfigyelőtől.

Elárulta, kevéssel a lefújás után kiértékelik az esményeket, ők is elmondhatják, hogyan láttak a mérkőzést, majd a megfigyelő is véleményezi a játékvezetői egység tevékenységét. A végső osztályzatot, amely bekerül a mérkőzésről készített jelentésbe, ekkor még nem osztja meg velük az UEFA képviselője, ám a beszélgetésből ki lehet szűrni, milyen jegyre számíthatnak. Az, hogy Kovács István lehetőséget kapott a BL-csoportkörben, az elmúlt évek nemzetközi meccsein kapott jó osztályzatoknak köszönhető.

Portálunkkal további érdekességet is megosztott a nagykárolyi játékvezető. Elmondta például, hogy a mérkőzésekre a Wyscout platform segítségével készülnek fel, itt minden fontos információ rendelkezésükre áll a csapatokról, illetve játékosokról. Azt is lecsekkolhatják, kik a problémásabb labdarúgók, kikre kell jobban odafigyelni a mérkőzés során. A román bajnokság és a Bajnokok Ligája tempóját összehasonlítandó, elmondta, a BL-ben nagyjából három kilométerrel többet szaladt, mint egy átlagos román bajnokin, a legutóbbi meccsen mért futóteljesítménye hozzávetőlegesen 14 kilométer volt.

Embed from Getty Images

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján feltűnően sok játékvezetői tévedést láthattunk. Nem létező tizengyeseket fújtak be a bírók, Kassai Viktor hibája egészen hajmeresztő, de Sergio Ramos is megúszott egy piros lapot, miután lekönyökölte ellenfelét. Az elitsorozat videobíróért kiállt, a következő szezontól be is vezetik az új technológiát. „A videobíró a jövő, nagy segítséget jelent a játékvezetőknek. Megkímél minket a fölösleges stressztől, szitkozódástól, a fenyegetőzésektől. A lelátón a kétes eseteket mindenki gyorsan visszanézheti az okostelefonja segítségével, egyedül a játékvezetőnek nincs meg ez a lehetősége. A kisebb hibák, akárcsak a nagyobb tévedések, benne vannak a pakliban, miért ne legyen meg a lehetőség, hogy kijavíthathassa a bíró” - nyilatkozta a VAR-ról Kovács István, aki nem kívánta a kollégái döntéseit véleményezni, mint mondta, inkább a saját meccseire koncentrál.

Végül arról kérdeztük, miután bemutatkozott a legfontosabb versenysorozatban, mi a következő célja: „A célkitűzés mindig a következő mérkőzés, ott kell jól teljesíteni. Nyilván vannak vágyaim, szeretnék a jövőben világversenyen, Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon bíráskodni”. 

Kovács István - játékvezető
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Portré