2018. november 14. szerdaAliz

Ilyen volt a kirgiz Selyemút Hegyi Verseny: Bagoly Levente élménybeszámolója

Orbán Zsolt Orbán Zsolt utolsó frissítés: 18:31 GMT +2, 2018. szeptember 15.

Lenyűgöző tájak, jégeső, magaslati rosszullét, kényszerpihenő a bokorban, eltévedés, helyi vendégszeretet, és végül célba érés. A sepsiszentgyörgyi Bagoly Levente nemrég részt vett a Silk Road Mountain Race kerékpárversenyen, a Lelátónak pedig megosztotta a fejlődő közép-ázsiai országban szerzett élményeit.


Miután eltekert Bukarestből Barcelonáig, meghódította a norvégiai Északi-fokot, szervezett egy nem mindennapi kerékpáros túrát Törökországba, illetve benevezett a Belgiumból induló és Görögországban véget érő The Transcontinental Race-re, Bagoly Levente idén nyáron megint kipedálozott a komfortzónájából. Nem is kicsit. A háromszéki kalandor, aki egy ideje versenyszinten űzi a bicikliturizmust, augusztusban rajthoz állt az első alkalommal megrendezett Silk Road Mountain Race-en, ahol második helyezést ért el.

A kirgizisztáni Selyemút Hegyi Verseny össztávja „csupán” 1700 kilométer, 26 ezer méter mászással, helyenként szélsőséges időjárással és számos más kihívással fűszerezve. Ahogy azt a sepsiszentgyörgyi designer portálunknak korábban kifejtette, a fejlődő ázsiai országban nincs aszfaltozott úthálózat, a versenyzők végig földutakon haladnak a teljesen magával ragadó Tien-shan hegyvonulatban.

Levi saját építésű bringával vágott neki a versenynek, gravel típusú kerékpárt rakott össze, amit leegyszerűsítve egy versenybicikli és egy hegyikerékpár kombójaként képzelhetünk el. Az ázsiai kalandhoz szükséges anyagiakat külföldi munkával teremtette elő, de most először gyűjtést szervezett barátai körében, ebből fedezte a repülőutat, a benevezési díj egy részét, biztosítást és egyebeket. Azt a célt tűzte ki, hogy tíz nap alatt teljesítve a távot – ami ugye napi átlagban 170 kilométer tekerést jelent, időnként extrém körülmények között – bekerül a legjobb tíz közé. Eredeti célkitűzését végül sikerült felülmúlnia, kilenc nap, három óra és harminc perc alatt nyomta le a kőkemény erőpróbát, így végül a második helyen gurult be a célba. Hogy mi van emögött a szenzációs eredmény mögött, az élménybeszámolójából kiderül.

„A Silk Road Mountain Race minden volt, amire számítottam és néhol még több is. Egy igazi családba csöppentem, előtte soha nem találkoztunk, de a verseny csoportjában már hónapok óta ismerkedtünk egymással. Jó érzés volt a kiteljesedés, amikor végre személyesen is találkoztunk a kirgizisztáni fővárosban, Biskekben. Két nappal a rajt előtt érkeztem meg, ez idő alatt pénzt váltottam, gázkanisztert vásároltam a kemping tűzhelyemnek, helyi telefonkártyát is beszereztem és így tovább. Habár mindent sikerült elintézni, mégis galuskákkal a torkomban álltam oda a startvonalhoz, a többi 87 sorstársammal együtt. A nevezés alatt összesen száz jelentkezőt fogadtak el, de mivel a verseny egyik legnehezebb része a startig van, páran már az indulás előtt kiestek. Volt akinek a biciklije nem érkezett meg, mások lebetegedtek” – mesélte az előkészületekről Bagoly, majd így folytatta:

„Már a verseny előtti napon hatalmas fairplay-ről tett tanúbizonyságot az a tény, hogy a versenyzők segítettek egymásnak pótolni egyes hiányelemeket a felszerelésből, a rajt után viszont mindenki magára volt utalva. A tájak pontosan ugyanolyanok, mint amilyennek elképzeltem őket, az útfelületek azonban jóval rosszabbak voltak, mint amire gondoltam. A többiekhez képest kicsinek számító, 27,5 inches kerékátmérőm nehezen gurult a göröngyös, kavicsos úton. A lassabb átlagsebességemet kevesebb alvással és több pedálozással próbáltam kompenzálni.

Az időjárás már az első magashegyi átkelőn, a Kegetin megmutatta foga fehérjét, ugyanis az utolsó két kilométert jégesőben tekertük fel a hegyre. Megállni nem volt értelme, mivel a túlsó oldalon már szelídebb körülmények vártak. A verseny alatt többször vert eső, fújt szemembe a szél, de kaptam havazást is, és a megannyi folyóátkelő miatt a verseny nagy része alatt vizes volt a lábam. Egy 400 kilométeres szakaszon végig 3000 méter fölött voltunk, itt a magaslati rosszullét is kezdett keresztbe tenni. Szerencsére a biciklim, a felszerelésem és a testem is kibírta a verseny teljes egészét, hálás vagyok ezért.”

A Silk Road Mountain Race-en a mezőny több mint fele nem tudott célba érni, az 1700 kilométeres úton csak 29-en tudtak végigmenni, igaz, sokan a kiesés után, a fáradalmakat kipihenve még tovább tekeregtek a hegyek között. A sepsiszentgyörgyi kerékpározó elárulta, ő is közel állt ahhoz, hogy feladja az erőpróbát, egy nap ugyanis hihetetlen pechsorozat érte. Az alábbiak jól illusztrálják, miről is szól valójában egy ilyen verseny, mennyi nem várt akadályt kell leküzdenie egy-egy bringásnak.

„Amikor elhagytuk Narin városát, egy nagyon hosszú völgy következett. Mivel este volt és hosszú nap állt mögöttem, a város kijárata után pár kilométerrel meghúzódtam egy bokorban. Csak három órát szándékoztam pihenni, de átaludtam az ébresztőt és hét óra után az első napsugarakra ébredtem. Mérges voltam, de azzal nyugtattam magam, hogy szüksége volt a testemnek egy kiadósabb pihenésre. Tudtam, a legfontosabb, hogy megőrizzem a nyugalmamat és folytassam az utat. Így hát felgöngyölítettem a hálózsákomat és útnak eredtem.

Csakhogy egész nap sokat vacakoltam, hol azért álltam meg, hogy levessek egy-két réteg ruhát, hol a láncomat kellett újraolajozzam, hol az autók miatt kellett lehúzódjak az út szélére, megvárva, amíg leülepszik a por. Kora délutánra a nap teljesen kiszívta az energiámat, ezért úgy döntöttem, levest és teát főzök, majd szundítok egy kicsit. Felhúztam az ébresztőt fél órára, de megint elaludtam... Napnyugta lett belőle, mire újra elindultam.

Egy híd korlátján találtam egy babkonzervet, megörültem neki, mert már 3000 méter felett jártam és onnantól kezdve a következő ellenőrző pontig nem volt már üzlet, a konzervet pedig fel tudom melegíteni a gáztűzhelyemen. Sajnos keveset haladtam a nap folyamán, ezért a kaját csak beszúrtam az egyik táskámba, és folytattam az utamat. Ahogyan haladtam felfelé, egyre hidegebb lett a völgyben, s közben már szürkülődött. Egyik folyóátkelő a másik után, és a folyó közepén kiszabadultak a víz sodrásában a szerszámok a bicikli aljáról. Tétlenül néztem, ahogy elúszik a pompám és a defektjavító szettem. Az imbuszkulcsaim szerencsére nem vesztek oda, de a jövőben nem volt amivel orvosoljam az eseteleges gumidefekteket. Azt mondtam magamban, aggodalomra semmi ok, ha majd defektet kapok, akkor vége a versenyemnek, addig viszont haladnom kell előre.

Továbbra is folyóátkelők lassítottak az előre haladásban és egy adott pillanatban, este kilenc óra környékén egy olyan mély víz előtt álltam, ami úgy tűnt, derékig ér. Gondoltam lehúzom a cipőm, zoknim és átcipelem a biciklim, a túlsó felén lesátrazok és kipihenem aznapi viszontagságaim. Megmelegítettem a talált babkonzervet, levest főztem, utána pedig teát. Jött egy ötletem, hogy megszárítom a vizes kesztyűm, a cipőm és a zoknim. Minden sikerült megszárítani, kivéve az utolsó zoknit, aminek sikeresen elolvasztottam a talpát. Bicskával kellett kivágjam a megkeményedett műanyagdarabokat és hát egy talpatlan zoknival maradtam.

Nagyon mérges voltam, amiért egész nap csak a balszerencse kerülgetett, de közben észrevettem a messzeségben egy versenytársam lámpafényét. Gondoltam ő is erre jön, megtalál engem a folyóátkelő után, talán neki is kedve van letáborozni és majd ettől felvidulok. Ültem hát ott csendben és vártam, hogy felém jöjjön a fény, de az csak haladt a horizonton balról-jobbra, amíg lassan el nem tűnt a messzeségben. Egyedül maradtam a csendben és nagyon rossz előérzetem támadt, lecsavartam gyorsan a gps-t a kormányról, bekapcsoltam és akkor vettem észre, hogy körülbelül egy kilométerre letéretem a verseny útjáról, és ami rosszabb: az utolsó pár folyóátkelőn sem kellett volna átmenjek. Ott ültem hát a száraz másfél zoknimmal, egyedül a folyó egy szigetén, csendben, elveszítve a negyedik helyemet. Dühöngtem, fel akartam adni, de rájöttem, hogy teljesen értelmetlen, mert úgyis el kell menjek onnan, ezért nyugovóra tértem” – részletezte versenye mélypontját Bagoly Levente. De nem csak kellemetlenségek érték, a verseny utolsó szakaszában megtapasztalta, mit jelent a kirgiz vendégszeretet.

„Már csak 70 kilométer lehetett a célig, besötétedett, eláztam, kínlódtam a sárban nem forgó biciklikerekekkel, ráadásul még a nyakam is fájt. Ekkor volt egy nagyon kedves élmény egy helybéli tehénpásztorral. Meglátott, amint a karámja közelében próbáltam szállás után nézni egy száraz utánfutóban. Behívott a családja mellé, megkínált vacsorával és alvóhellyel. Nem érdekelt, hogy elveszítem a második helyem vagy sem, elfogadtam és kivettem a részem a kirgiz vendégszeretetből. Nagyon szegény családba csöppentem, de mindent megtettek, hogy a lehető legnagyobb kényelmet biztosítsák számomra. Ez nagyon felemelő érzés volt, soha nem fogom elfelejteni ezt a kedves családot, amely megmentett az esős éjszakától.”

Bagoly egy rövidre fogott alvással tudta a hajrában megtartani a kiváló második helyet, a Silk Road Mountain Race első kiírását amúgy az egyesült államokbeli Jay Petervary nyerte meg, a harmadik pedig egy másik amerikai, Alex Jacobson lett. A sepsiszentgyörgyi kerékpározó a Lelátónak elmondta, természetesen nagyon örül, amiért sikerült felülmúlnia az elvárásait, de a sok viszontagság, amivel a verseny során szembesült, kissé eltompította az örömérzetét a finisnél.

„Nem akartam már semmi egyebet, csak befejezni a napi küszködést. Utólag nem úgy gondolok vissza rá, mint egy világraszóló eredmény, tekintettel arra, hogy jóval kevesebben fejezték be a versenyt, mint ahányan elindultak, és az én második helyemhez egy nagy adag szerencse is hozzájárult. Viszont mindenképp meghozta a kedvem, hogy továbbra is hasonló versenyek után nézzek a jövőben” – zárta szerényen élménybeszámolóját.

A verseny után napokon keresztül komoly gyomorproblémák kínozták, ebből még mindig nem épült fel teljesen, ugyanakkor a lábujjai sem százszázalékosak, mint fogalmazott, nem tért még vissza az érzés beléjük. A Silk Road Mountain Race után napokig lábadozott, így fel kellett adnia azt a tervét, hogy sétatempóban tekerjen még kicsit a vad kirgíz hegyekben. Ehelyett benézett a World Nomad Games nevű sporteseményre, ami a nomád népek olimpiája, a programban sok érdekes versenyszám szerepel, főként küzdősport kategóriában.

Arról is érdeklődtünk, hogyan fogadták a szerettei, illetve milyen versenyekre készül a jövőben. Bár nem teljesen fitt, máris belevág egy új kihívásba:

„A családom nagyon örült, hogy viszontlátott. A testvéremék kizárólag miattam módosították a nyári kirándulásukat és meglátogattak az isztambuli reptéren, amíg vártam a váltást két járat között. Itthon a barátaim megleptek egy látogatással, és már többször elmeséltem nekik az élményeimet. Nagyon jó érzés látni az érdeklődésüket és főleg azt, hogy több ismerősömet is inspirálnak a kalandjaim. Ilyenkor elkap egy verseny utáni melankólia és a legjobb ha új célokat tűz ki az ember magának.

Jövőre szeretnék elmenni az igencsak nagy presztízsű Párizs–Brest–Párizs brevetversenyre. A beiratkozáshoz viszont szükség van egy ezer kilométeres brevetviadalon való részvételre, itthon. Most szervezik Romániában az utolsót ebben az évben, így levezetőnek letekerem ezt is. A sok viszontagság után öröm lesz aszfalton és megannyi üzlet között tekeregni. Aztán megcéloztam jövőre egy Trans America Bike Race-t és talán 2020-ra egy világkörüli versenyt.”

Mi csak ennyit üzenünk: Hajrá!

A fotókat Giovanni Maria Pizzato készítette.

Bagoly LeventekerékpározásSilk Road Mountain Race
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Portré