2018. december 19. szerdaViola

„Reményt adtam az utánpótlásnak, ez felér egy aranyéremmel” – Miklós Edittel beszélgettünk

Ambrus István utolsó frissítés: 14:07 GMT +2, 2018. április 18.

Miklós Editet választották vasárnap a Magyar Sí Szövetség elnökének, a visszavonulását pár nappal korábban bejelentő csíkszeredai származású sportoló 26 szavazatot kapott, míg a korábbi elnök, Bajai András csak kettőt. A szövetség alelnöke Gótzy Antal maradt. A közgyűlést követően a volt elnök azt nyilatkozta, bírósági úton fogja megtámadni a döntést.


Miklós Edit alpesi síző múlt héten jelentette be, hogy visszavonul. A 30 éves sportoló fontosnak tartja a klubokkal való szorosabb együttműködést, illetve abban lát lehetőséget, hogy az ígéretes sízők köré profi csapatot építsen. Miklós Edit a Transindexnek azt is elmondta, miért tudta könnyen meghozni a visszavonulással kapcsolatos döntését, miért nem edzőként folytatja a pályafutását, és hogy miért a sportdiplomáciát választotta.

Milyen célokat, terveket szeretnél megvalósítani a Magyar Sí Szövetség elnökeként? Hogyan lehetne még színvonalasabbá tenni ezt a sportágat Magyarországon?

Nagyon fontos, hogy a síszövetség elnökeként a klubokkal olyan programot alakítsunk ki, amiben a gyerekek serdülőkor után nem hagyják abba a versenyzést, hanem ifjúságiként és akár felnőttként is eljárjanak versenyekre. Azt szeretném elérni, hogy továbbra is érdekük maradjon a sízés és a versenyzés. Ezt egyrészt anyagi motivációval lehet elérni, másrészt azzal, hogy profi csapatot építünk köréjük. Ez alatt nem csak az alpesi sízésre gondolok, hanem a sport északi szakágaira is.

Sok sportoló a visszavonulást követően edzőként folytatja. Te miért nem ezt a lehetőséget választottad? Gyakorlatilag ebben a sportágban országos szinten te érted el a legjobb eredményeket.

Ez még nem jelenti azt, hogy jó edző lennék. Nagyon sokat utaztam életem során, amit a továbbiakban mellőznék, és ezt edzőként nem tehetném meg. Másrészt jobban el tudom képzelni magam a sportdiplomáciában, ráadásul azt érzem, hogy ilyen téren többet tudok tenni a sportág fejlődéséért.

Ha valaki sportolóként komolyan gondolja a karrierjét Romániában, azt tanácsolhatom, hogy ne bízza magát teljes mértékben a Román Sí Szövetségre, illetve az is megoldás, ha átigazol Magyarországra. Székelyföldön van lehetőség a sízés elsajátítására, viszont haladó sízőként fontos a következetes és céltudatos edzés, amit serdülőkor után sem szabad abbahagyni.

Különböző adottságokra van szüksége egy személyi edzőnek, illetve egy csapatedzőnek. Személyi edző esetében fontos, hogy találjon a kémia, és a kommunikáció. Ha egy edző egy egész csapattal foglalkozik, vagy akár csak három-négy emberrel is, akkor fontos különbséget tenni a sportolók közt. Van akinek több szigor, van akinek több kedvesség kell.

Vannak kellően felkészült edzők Székelyföldön, akik időben felfigyelhetnek a fiatal tehetségekre?

Vannak olyan edzők, akik megfelelő tudással rendelkeznek a fiatal utánpótlás kineveléséhez. A nemzetközi ifjúsági szintű versenyek kategóriájában már el kell döntenie egy sportolónak, hogy román vagy magyar színekben indul, pontosabban, hogy melyik országot képviseli. Én a továbbiakban is igyekszem a pártfogásom alá venni a fiatal generációt, terveim közt szerepel, hogy majd idővel egy síakadémiát is létrehozok Erdélyben, így a tehetséges sportolók lehetőséget kaphatnak, hogy például Magyarországon építsék tovább a pályafutásukat.

Román és magyar színekben is versenyeztél. A két ország síszövetségét illetően melyik biztosít több lehetőséget?

Bizonyos szempontból mindkét országban ugyanolyan nehéz. Ha komolyan gondolod a sízést, az azt jelenti, hogy majdnem minden hétvégén versenyekre kell járni. A nemzetközi versenyek Ausztriában, Olaszországban, Svájcban és Szlovéniában vannak. A magyar és román versenyzőknek egyaránt hosszabb ideig kell ezekben az országokban tartózkodniuk, nemcsak a versenyek, hanem az edzések miatt is. Ebből a szempontból mindkét országnak ugyanolyan nehéz, viszont a Magyar Sí Szövetség eddig jobban odafigyelt a sportolóira. Ha én leszek az elnök, akkor erre még jobban fogok figyelni, és úgy gondolom, hogy a magyar szövetségnél sokkal több a potenciál, mint Romániában. A média is jobban figyel erre a sportágra, könnyebb támogatókat szerezni, ezért az a tapasztalatom, hogy Magyarországon jobban megéri ezt a sportot űzni.

A sportágban kezdőknek azt tanácsolom, hogy ha átlépnek az ifjúsági korosztályba és az első két évben nem jönnek az eredmények, akkor ne adják fel, hanem harcoljanak tovább. Nem feltétlenül azok lesznek a legjobb sízők, akik már ifjúsági korosztály első éveiben a legjobb eredményt érik el. Sokakkal előfordul, hogy az elején jó eredményeket érnek el, de kiégnek, éppen ezért fontos, hogy ne adják fel. Az én karrieremben is voltak mélypontok, de a szüleim, a csapatom és a barátaim ezen átlendítettek, a síszövetségnél pedig azok az emberek, akik hittek bennem.

Bizonyára nem volt könnyű eldönteni, hogy visszavonulsz, hiszen az egész életed erre a sportra építetted.

Ilyenkor az a fontos, hogy ne maradjon tüske bennem, illetve olyan cél, amit nem engedtem el. Bennem is megfogalmazódnak célok, de ezeket nem mindig sikerül elérni. Úgy gondolom, hogy mindent megtettem az olimpiai aranyéremért, amit végül nem sikerült megszerezni, viszont a sportágban eljutottam egy olyan szintre, hogy emiatt a gyerekek, az utánpótlás elhiszi, hogy ezt meg lehet csinálni. Ez felér egy olimpiai aranyéremmel, mert reményt adtam az utánpótlásnak. Úgy szeretnék ebben a sportágban maradni, hogy ne csak reményt adjak, hanem továbbra is segítsem a következő generációt.

Melyek voltak az eddigi pályafutásodnak a legemlékezetesebb pillanatai?

Az olimpiai hetedik hely megszerzése. Többen is kérdezték, hogy miért örülök ennek a helyezésnek. Úgy gondolom, hogy ebben a sportágban ez kiemelkedő eredmény, ezért vagyok erre a legbüszkébb. Ezt követően kétszer sikerült dobogóra állnom, ami azt bizonyította, hogy az olimpia nem a szerencsén múlott.   

Nyitókép: Kovács Tamás / MTI

alpesi síMiklós EditMagyar Sí Szövetséginterjú
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Portré

Bukott tehetségből a liga egyik ásza, avagy a Tandia-sztori

Bukott tehetségből a liga egyik ásza, avagy a Tandia-sztori

A világbajnok francia válogatott sztárjaival játszott utánpótlásszinten, angol élcsapatok vitték volna tizenévesen, két horrorisztikus sérülése majdnem véget vetett pályafutásának, aztán doppingbotrányba keveredett. Karrierje mélypontján a kiesés elől menekülő Sepsi OSK nyújtott mentőövet, ő pedig maximálisan meghálálta ezt. Ma már csapata legnagyobb csillaga, az ellenfelek méltán tartanak tőle. Ibrahima vagy Birahima Tandia megküzdött a nehézségekkel, pályafutása pedig ismét felfelé ível, nézzük milyen út vezetett idáig!