2018. december 19. szerdaViola

„Meg kell tanulni győzni!” – interjú Csinta Samuval   

Orbán Zsolt Orbán Zsolt utolsó frissítés: 17:42 GMT +2, 2018. április 06.

Puskásról, a Pelé fejesét óriási bravúrral védő Gordon Banksről, illetve a Beckenbauer féle német csapatról is nosztalgiáztunk egy keveset. Megtudtuk, kinek drukkol „visszafogott üzemmódban” klub- és válogatott szinten egyaránt, de számos aktualitásról is nyilatkozott a Lelátónak a Sepsi OSK nemrég kinevezett igazgatója. Csinta Samu közismert (újság)íróból lett szülővárosa labdarúgó-egyesületének vezetője.   


Abban az évben, amikor Csinta Samu született, a Real Madrid Puskás Ferenc mesternégyesével 7–3-ra verte az Eintracht Frankfurtot a glasgowi BEK-döntőben. Fel tudja idézni az első, profi labdarúgással kapcsolatos emlékeit?

A magyar aranycsapat és különösen Puskás Ferenc bűvöletében nőttem fel. Édesapám a szentgyörgyi futballcsapat gólfelelőse volt, elsősorban az ötvenes években és a hatvanas évek legelején. Őneki, mint megannyi korabeli embernek, Puskás volt az ideálja, úgyhogy Puskásról hallhattam reggeltől estig. Gyermekfejjel hittem is, meg nem is a zsenialitásában, később viszont egyértelműen bebizonyosodott számomra, hogy valóban mekkora futballista volt.

Az első nagyon-nagyon halvány futballemlékem az 1966-os angliai világbajnokság. Ami rémlik, egy ismerősünk konyhájában sok ember kuporog egy apró, fekete képernyő előtt, én valakinek az ölében ülhettem. Emlékszem nagy volt az öröm a mérkőzés végén, így utólag azt hiszem, a 3–1-es magyar győzelemmel végződött, brazilok elleni meccsre gyűltünk össze.

Az első, immár tudatos futballélményem kicsit későbbre, a hatvanas évek végére tehető. 1969 tavaszán válogatott mérkőzést láttam élőben, a következő évi világbajnokság selejtezőjét a Népstadionban: Magyarország–Csehszlovákia 2–0.

Aztán következett a mexikói vb, amelyre a szüleim megvették a család első televízióját. A képernyő előtt ültem egész éjjel a közvetítések alatt. Éles meccsemlékeim vannak erről a tornáról. Megkockáztatom, hogy jobban emlékszem Pelé azon fejesére, amit Gordon Banks számomra máig érthetetlen bravúrral védett ki, mint például a legutóbbi Európa-bajnokság egyik-másik jelenetére. De hát ez valószínűleg már a korral jár…

Maradjunk még egy kicsit a régi idők futballjánál. A hetvenes évek közepén, illetve második felében – amikor a Sepsi OSK új igazgatója kamaszkorba lépett – előbb a Bayern München, majd olyan angol klubok uralták az európai klubfocit, mint a Liverpool, vagy a Notthingam Forrest. Jó helyen tapogatózunk, ha a kedvenc csapatát keressük? Kinek szurkol(t)? Már persze az OSK mellett.

A hetvenes években engem a Bayern München és Németország hódított meg. A Beckenbauer-csapat Breitnerrel, Schwarzenbeckkel, Hoenesszel, Gerd Müllerrel, és hosszasan sorolhatnám még a neveket. Gyakorlatilag a német válogatottat is ők jelentették, úgyhogy azóta is a németekkel tartok. Bárkivel játszik Németország, nekik szurkolok, leszámítva persze a magyarokat. Ugyanakkor ma már kevésbé mondhatom magam igazi szurkolónak, csak amolyan visszafogott üzemmódban drukkolok. Minden jó futballt játszó csapatot megnézek, a Bayern München a szívem csücske maradt bizonyos mértékig, de a mai futballból talán legszívesebben a Barcelonát nézem. Igen, a Barca futballja tetszik leginkább.

Első sajtótájékoztatón a klubnál „sportközeli” emberként jellemezte saját magát. Milyen sportágakat űzött fiatalként?

Mint említettem, a családban megvannak a focis gyökerek. Hogy belőlem nem lett futballista, annak biztos több oka is volt, de amit én fel tudok hozni a mentségemre, hogy nagyon hamar szemüveges lettem. Abban a korban a kontaktlencse eléggé nagy luxust jelentett, úgyhogy ez berekesztette a lehetőségeimet. Az atlétika is nagyon tetszett, végül emellett döntöttem, a futball pedig megmaradt hobbinak, szerelemnek. Sprinter voltam, 15-16 éves koromban az ország legjobbjai közé tartoztam, csak aztán nem nőttem meg. Maradtam alacsony, s ez megint korlátozta a fejlődésemet. Egyébként 10.8-at tudtam százon, az talán nem olyan nagyon rossz eredmény.

Ilyen előzmények után nem is csoda, hogy később a sportújságírásnál kötött ki.

Az újságírói karrieremet természetesen sportújságíróként kezdtem, de azért nem volt ennyire egyszerű a képlet, mert a nyolcvanas években filozófia, jog, meg ehhez hasonló dolgokkal próbálkoztam. Nem jutottam be ezekre a szakokra, most azt mondom, hála az Istennek, de akkor komoly csalódásként éltem meg. Aztán ahogy ránk szakadt a nagy szabadság, vagyis 1989 decembere, már január első napjaiban felrúgtam addigi életemet, és jelentkeztem a frissen indult csíkszeredai Új Sport című napilapnál.

A kilencvenes évek elején elvégeztem a Bálint György Újságíró Főiskolát Budapesten. Még főiskolás koromban kaptam néhány ajánlatot budapest napilapoktól, így egészen 1999-ig – bár úgy mentem ki, hogy megtanulom a szakmát, aztán hazajövök és megváltom a világot – ott ragadtunk a családommal. Végül úgy döntöttünk, mégiscsak hazaköltözünk, de ezt a szűk évtizedet sportújságíróként éltem és dolgoztam végig. Hatalmas dolgoknak voltam szem- és fültanúja, rengeteg helyen jártam a világban, óriási élmények értek.

Fel tudna sorolni néhány emlékezetesebb sporteseményt, ahonnan tudósított?

Gyakorlatilag az 1993-as stuttgarti atlétikai világbajnokságtól kezdődően a mai napig csak két vb-ről hiányoztam. Ott voltam például a göteborgi világbajnokságon, ahol Michael Johnson a legendás 400-as világcsúcsát futotta, s ahol Jonathan Edwards egy versenyen belül kétszer javította meg a világrekordot.

Szép emlékeim vannak az atlétikával kapcsolatban, de hasonlóan felejthetetlen maradt az 1997-es, Japánban rendezett férfi kézilabda-világbajnokság. Kumamotóban a magyar válogatott fennállása legjobb eredményét érte el, elődöntőt játszott, végül negyedik lett. Természetesen a futballban is jelen voltam többé-kevésbé, de a magyarországi éveim alatt valahogy úgy alakult, hogy a labdarúgást többnyire más írta, úgyhogy inkább csak bele-bele kontárkodtam.

Az atlétika mellett a kosárlabdában mélyültem el leginkább, kosár vb-n, Eb-n, valamint Final Fourokon is jelen voltam.


A 2017-es londoni atlétikai vb-re is kiutazott

Hogyan alakult a karrierje a hazaköltözés után?

Amikor 1999-ben hazajöttem, megtalált magának a Krónika, és egészen 2008 áprilisáig a Krónika felelős szerkesztője, főmunkatársa, az utolsó öt esztendőben pedig főszerkesztője voltam. Ekkor már nem a sportújságírás volt a fókuszban, hanem egy lapnak az összehangolása, működtetése. Átmentem közéleti újságírásba, de a sport mindig megmaradt szívszerelemnek.

Az utóbbi években mondhatni szintet lépett, már nem csak újságcikkeket, könyveket is ír.

Úgy tűnik, el kellett jönnie annak az időnek, amikor a mindenféle egyéb érdeklődések kijönnek az emberből. Az első könyvem az erdélyi arisztokraták történetéről 2015 tavaszán jelent meg, az Erdély újranemesítői szép sikert hozott, egyértelművé tette, hogy folytatni kell, így megjelent a második kötet, az Arisztokraták honfoglalása. Ezek a könyvek meghoztak egy olyanfajta ismertséget, amely alapján a Hagyományok Háza felkért a nemrég elhunyt legendás néprajzkutató, Kallós Zoltán életregényének megírására. Így született meg A Lélekmentő című életregény. Ennek folyományaként következett a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány első huszonöt esztendejéről szóló könyv, Úton az Ararát felé.

Időközben egy sepsiszentgyörgyi diáksztorit dolgoztam fel tényregény formájában. A  Plakátballada a Székely Mikó Kollégium diákjainak, nemzetféltő, megmosolyogtatóan naiv, de mindenféleképpen elismerésre méltó próbálkozásának a története, amely sajnos emberi tragédiákhoz is vezetett. A legutóbbi könyvem pedig a tornász Szabó Kati életéről szóló, Az ötödik szer című életregény, ami bizonyos mértékig nyilván visszakanyarodás a sport világához.

Ehhez képest most egy elég nagy váltás következett, újságíróból, íróból hirtelen szülővárosa labdarúgóklubjának igazgatója lett. Milyen a kapcsolata Diószegi Lászlóval, a Sepsi OSK tulajdonosával?

Valóban nagy váltásnak érzem én is. Diószegi Lászlóval régóta ismerjük egymást, az elmúlt tíz esztendőben folyamatosan tudtunk egymás dolgairól. Én maximálisan elismertem azt a vállalkozói teljesítményt, amit ő nyújtott, és azt hiszem, ő elsősorban a kiegyensúlyozott, dokumentált és talán nem is olyan rosszul író újságírót tiszteli bennem.

Lényeg, hogy többnyire rendszeres kapcsolat volt közöttünk, amely sokáig, pontosabban az elmúlt két-három hónapot leszámítva, soha nem vetette fel annak a lehetőségét, hogy együtt is dolgozzunk. Úgy tűnik, ezek a dolgok azért valahogy, valamikor lecsapódtak Diószegi Lászlóban, és amikor úgy érezte, hogy a klub élére egy következetes, ugyanakkor a sporthoz empátiával viszonyuló vezetőt szeretne kinevezni, megkeresett ezzel az ötlettel. Én pedig nem túl hosszú, néhány hetes gondolkodás, latolgatás, mérlegelés után azt mondtam, állok elébe.


Bölöni László, mint Eugen Neagoe utódja? Hmmm, nem is lenne rossz választás.

Melyek voltak a dilemmái?

A korábbi életformám feladása jelentette a legfőbb dilemmát. Pontosabban az a kérdés, hogy vajon mire jut időm a klub igazgatása mellett. Feltételeztem, hogy egy klub vezetése azért nem napi néhány órás munkálkodást igényel. Azóta egyértelműen meg is tapasztaltam, bő két hete iktattak be, de még nem sikerült napi tíz-tizenegy óránál kevesebbet dolgoznom. Valószínűleg ez még egy ideig így lesz, míg sikerül megteremtenem a klubnál a nélkülözhetetlen üzembiztonságot. Remélem, azt követően már csak fenn kell tartani a rendet és a működőképességet.

A könyves projektjeimet most kicsit félre kell raknom. Ami viszont az újságírást illeti, nem akarok teljes mértékben kiszállni. Szeretném továbbra is táplálni azt a publicisztika rovatot, amire felkértek a Nemzeti Sportnál. A Magyar Időknek is több-kevesebb rendszerességgel írok, ennél valószínűleg sokkal többre nem marad időm, már ami az újságírói tevékenységet illeti.

Névjegy: Csinta Samu 1960. augusztus 21-én született Sepsiszentgyörgyön. Házas, három gyermek édesapja. A budapesti Bálint György Újságírói Főiskolán szerzett diplomát. Újságíróként a következő lapoknál dolgozott: Új Sport, Pesti Hírlap, Esti Hírlap, Sportissimo, Magyar Hírlap, Krónika, Háromszék, Erdélyi Napló. Jelenleg a Nemzeti Sport publicistája, több könyv szerzője. 2008-ban indult a sepsiszentgyörgyi választáson, ahol alulmaradt a jelenlegi polgármesterrel vívott párharcban. „Jól van ez így, Sepsiszentgyörgy és én is jobban jártam, hogy így történt” – mondta a Lelátónak.   

Milyen célkitűzésekkel csatlakozott az OSK-projekthez?

A kezdet kezdetén olyan elveket vázoltunk fele, amelyeket vállalhatónak tartottam. Mindenekelőtt az első osztályú csapat működéséhez szükséges klubstruktúrát kell megszilárdítani. El kell ismernünk, a csapat eredményei messze megelőzték a klubépítés ritmusát, bár ez valószínűleg bárhol így történt volna, hiszen ez a hihetetlen lendület, amivel a csapat hét év alatt feljutott az élvonalba, nem feltétlenül normális. Most az A-osztályos csapat köré fel kell építeni azt a klubszerkezetet, ami képes biztosítani a csapat zökkenőmentes működését. Ez az első, ez a legfontosabb, hiszen javában zajlik a bajnokság, benn kell maradni az élvonalban.

Ugyanakkor legalább annyira érdekel a klub utánpótlás-nevelésének megerősítése, kiszélesítése, olyan prioritások érvényesítése, amelyek lehetővé teszik, hogy belátható időn belül megjelenjenek a saját nevelésű, de legalábbis a régióból származó futballisták is a Sepsi OSK-nál. Nem utolsósorban említem azt az infrastrukturális fejlesztést, amely itt a városban körvonalazódik. Ez megint csak olyan perspektívákat nyit, amelyek rangos helyet tudnak elfoglalni egy életműben, ha lehet majd egyszer beszélni hasonlóról.

Aztán ahogy az ember nap mint nap kezdi beleásni magát a tennivalókba, kerülnek itt is, ott is tűzoltásra váró problémák. Nincs ezek között semmiféle különleges dolog, de minden megoldandó. A játékosoknak mindig azonnali kezelésre váró problémáik vannak. Emellett próbálom építgetni mindazt, aminek kifutása valószínűleg még hosszú hónapok, évek kérdése.

Mit lehet tudni a Sepsi Aréna mellé tervezett új stadionról?

A földmunkálatok már tavaly ősszel elkezdődtek, de elég szigorú szabályozások léteznek, hogy milyen körülmények között lehet e tekintetben továbblépni. Április 26-án lesz a soron következő önkormányzati tanácsülés, amelynek programjában szerepel az urbanisztikai terv elfogadása, ez a terület sport célú felhasználásra való nyilvánításának előfeltétele. Ha ez megvan, onnantól lehet elkezdeni a mindenféle engedélyek beszerzését. A stadion terve elkészült, ugrásra készen állunk, hogy az engedélyek birtokában elkezdjen épülni egy olyan stadion, amire majd egész Székelyföld büszke lehet.

A klub egyik gyenge pontja a külső kommunikáció. A jelenlegi honlap abszolút gyermekcipőben jár. Gondoltak arra, hogy lecseréljék? A felvidéki FC DAC weboldala jó példaként szolgálhatna.   

Természetesen minden jó példát megnézünk. Ez amúgy annyira aktuális kérdés, hogy éppen a napokban folytattam hosszas megbeszélést a honlapfejlesztővel. Most szerveztünk a csapatnak egy nagy ívű, mindenre kitérő fotózást, egyénenként, csapatként. Mindenképp szeretnénk készíteni egy cuccos, jól követhető, interaktív honlapot, mert tisztában vagyunk azzal, hogy ez a klub előszobája, és nagyon sok minden múlik az első benyomáson.

Nem szeretnék abba a hiába esni, hogy az újságírói gyakorlatomból és múltamból fakadóan a kollégáim által írt minden egyes szöveget olvasószerkesszek, de azért azt sem tudom vállalni, hogy rá sem nézek a közleményekre. Remélem, nyelvi igényességű, kiegyensúlyozott szövegeket és nagyon jó képminőséget felvonultató honlappal rukkolunk elő egy-két héten belül.

És mindezt két nyelven tervezik?

Mindezt három nyelven tervezzük. A magyar és a román teljesen egyértelmű, de azt is figyelembe kell venni, hogy mostanság nemcsak a klubok sportigazgatói pásztázzák a világhálót, és nézik a különböző adatokat, YouTube-felvételeket, hanem a játékosügynökök is figyelik a terepet. Az egymásra találás lehetőségét próbáljuk szélesebbre nyitni a leendő honlapunk angol nyelvű változatával.

Nemrég találkozót kezdeményeztek a szurkolókkal. Milyen témákat érintettek a beszélgetés során?

Miután a kollégákkal végigbeszéltem, hogy milyen volt az eddigi élet a klubnál, melyek voltak a problémák, a forró témák, és mi az, ami akadályokat jelentett, természetszerűleg a szurkolók következtek. A velük való együttműködést mindenféleképpen táplálni kell, hiszen ha valamiben az ország élvonalához tartozunk, akkor az egyértelműen a szurkolótáborunk. Viszont ott is vannak feszültségek. Nagyon-nagyon őszintén és konkrétan: ha ez a csapat győzelemről győzelemre haladna, tele lenne a szurkolótábor is sikerélménnyel, akkor sokkal könnyebb lenne elviselni azokat a provokációkat, annak a kettős mércének az alkalmazását, amivel folyamatosan szembesülnek a szurkolóink az idegenbeli mérkőzések során.

Sok energiába kerül a teljesen természetes emberi frusztrációk visszafojtása, de legalábbis kulturált mederben tartása. Senkinek nem hiányzik, hogy súlyos bírságokat fizessünk, netán betiltsák a pályánkat, de a szurkolóknak sincs szükségük büntetésekre, vagy arra, hogy verekedésbe keveredjenek. Ezeket a dolgokat igyekszünk őszintén megbeszélni.

Azt is figyelembe vesszük, melyik az a szektor, ahol szívesen ülnének, a hazaköltözés után ennek megbeszélése is fontos dolog volt. A kommunikáció közöttünk, a bérletrendszerek megbeszélése, a jegyekhez való hozzáférés megkönnyítése – ezek voltak a témák, amelyekről beszélgettünk.

A szurkolók egy része rendkívül bizakodó, ami az élvonalbeli tagság megőrzését illeti. Hogyan látja az esélyeket 11 fordulóval az alsóházi rájátszás vége előtt, miután lecsúszott az utolsó helyre a csapat?

Nem csak hivatalból, de őszintén is bizakodom.  Persze azt azért szögezzük le: ha bennmaradunk, ahhoz nekem lesz a legkevesebb közöm, mivel csak nemrég kapcsolódtam be a tevékenységbe. Igyekszem a maximumot nyújtani, hogy a labdarúgóknak semmi egyébbel ne kelljen foglalkozniuk, mint a játékra való felkészülés.

Mindig nyomasztó, ha egy csapat az utolsó helyen van, de ha egy picit megpróbálunk felülemelkedni ezen a lélekállapoton, akkor azt is érdemes figyelembe venni, hogy a playoutban eddig két veretlen csapat van: a Juventus és mi. Az eddigi három mérkőzésből egyen mi egyenlítettünk a hosszabbításban, a másik kettőn viszont ellenünk egyenlítettek az utolsó percekben. Meg kell tanulnunk győzni! Kétségtelenül a nagyobb, rutinosabb csapatok sajátja, hogy helyzet nélkül is képesek győzni. Nos, egyelőre mi úgy is képesek vagyunk döntetlenre hozni egy mérkőzést, magunkra húzni az ellenfelet, ha annak egyetlen helyzete sem volt.

A csapatban viszont jó a hangulat, a játékosokban egészen magas szintűnek érzem a motivációt. Nagyon jót tenne egy győzelem, akár most a következő mérkőzésen, vereségre nem is akarok gondolni. Egy győzelem a Juventus otthonában olyan lelki pluszokat tudna adni, amelyek meggyőződésem szerint még inkább érvényesítenék a csapatban lévő értékeket.  

interjúCsinta SamufutballSepsi OSK
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Portré

Bukott tehetségből a liga egyik ásza, avagy a Tandia-sztori

Bukott tehetségből a liga egyik ásza, avagy a Tandia-sztori

A világbajnok francia válogatott sztárjaival játszott utánpótlásszinten, angol élcsapatok vitték volna tizenévesen, két horrorisztikus sérülése majdnem véget vetett pályafutásának, aztán doppingbotrányba keveredett. Karrierje mélypontján a kiesés elől menekülő Sepsi OSK nyújtott mentőövet, ő pedig maximálisan meghálálta ezt. Ma már csapata legnagyobb csillaga, az ellenfelek méltán tartanak tőle. Ibrahima vagy Birahima Tandia megküzdött a nehézségekkel, pályafutása pedig ismét felfelé ível, nézzük milyen út vezetett idáig!