2018. február 19. hétfõ

„Kicsit izgulok” – Kuti Nándor a hazatéréséről

Orbán Zsolt Orbán Zsolt utolsó frissítés: 11:58 GMT +2, 2018. február 10.

Különleges napok várnak a Kolozsvári U fiatal kosárlabdázójára. Kuti Nándor a csapattársaival szülővárosa sportcsarnokában, a Sepsi Arénában nyerheti meg újra a Románia Kupát, ugyanakkor az All Star-mérkőzésen is megvillanthatja tudását.


Mindössze 13 éves volt, amikor Sepsiszentgyörgyről Kolozsvárra költözött. A Román Kosárlabda Szövetség (FRB) gyerekcsapatoknak rendezett tornáján, a Brassói CSU színeiben figyelt fel rá Răzvan Cenan és Horia Pascu. A Kolozsvári U edzőinek nem volt különösebben nehéz dolguk, hiszen az ifjú Kutit a legértékesebb játékosnak, azaz MVP-nek választották meg az említett minibajnokságon, amelyet csapatával simán megnyert. A tehetséges fiú sokat nem is gondolkozott a kolozsváriak ajánlatán, tisztában volt azzal, ha tovább akar fejlődni, a Szamos-parti egyesületnél jobb „műhelyt” aligha talál az országban.

Kuti Nándor az utóbbi években kinőtt a tehetségek, reménységek közül. Most úgy tér haza Sepsiszentgyörgyre, hogy stabil tagja a bajnoki címvédő és kupagyőztes Kolozsvári U-BT csapatának, akárcsak a román válogatottnak. Nemrég az NBA történetének második Romániában született játékosa, Ghiță Mureșan ezeket mondta Kuti Nándorról: „Kuti egy olyan játékos, aki a nemzeti csapat vezére lesz. Már most oszlopos tagja a válogatottnak, olyan kosaras, akinek a pályára lépése bizakodásra ad okot”.

(Hogy ki volt az NBA első romániai játékosa? A válasz: a Szatmárnémetiben született Grünfeld Ernő – aka. Ernie Grunfeld –, aki a hetvenes-nyolcvanas években a Milwaukee Bucks, a Kansas City Kings és a New York Knicks együttesében szerepelt, jelenleg pedig a Washington Wizards általános igazgatójaként tevékenykedik.)

De térjünk csak vissza Kutira:

„Egy kicsit izgulok, legutóbb hét éve játszottam otthon. A zsúfolt program miatt nem igazán van időm hazamenni, egy évben csak kétszer szoktam hazalátogatni. Tudom, hogy a helyiek nagyon szeretik a kosárlabdát és minden Sepsi-meccsen telt ház van. Remélem, a férfi kosárlabda is tetszeni fog a szurkolóknak” – nyilatkozta a Lelátónak a Kolozsvári U 21 éves dobóhátvédje.


fotó: Manases Sándor

Kuti Nándor
miatt a következő napokban bizonyára sokan kilátogatnak a Sepsi Arénába, ahol szombattól keddig a férfi Románia Kupa nyolcas döntője zajlik. A tornát egyik klub sem akarta megszervezni, végül a női kupának is otthont adó Sepsi-SIC vállalta a rendezést. Kutiék címvédőként utaztak a sepsiszentgyörgyi eseményre, a tavalyi, nagyszebeni döntőben izgalmas mérkőzésen győzték le a Maros KK-t. Egy ponttal, 79:78-ra nyerte ka Transilvania Sportcsarnokban.

A célkitűzés tehát nem lehet más, mint a duplázás, de amikor erről kérdezzük, Kuti rendkívül profi választ ad: „Így igaz, a célunk az, hogy újból megnyerjük a kupát. Szerintem erre nagy esélyünk van, de minden meccset sorra kell venni. Mi most csak a Pitești csapatára koncentrálunk.”

A Kolozsvári U-BT vasárnap (február 11-én) este 20 órától mérkőzik meg a Sepsi Arénában a BCMU FC Argeș Pitești csapatával. Ennek a meccsnek a győztesére az elődöntőben vagy a CS Phoenix Galați, vagy a Nagyváradi VSK vár majd.   

A keddi döntőt szerdán All Star-gála követi, a szövetség honlapján meghirdetett szavazás eredménye jól tükrözi Kuti Nándor népszerűségét. A rajongók közül 690-en szavazták be a sepsiszentgyörgyi kosárlabdázót az északi csapatba, nála több voksot, csak a válogatott amerikai játékmestere, Giordan Watson kapott az „északiak” közül. Kuti Nándor az All Star-meccsen kezdőként léphet parkettre, csapattársai, Watson, illetve Zelijko Sakic, valamint Bogdan Nicolescu (Nagyváradi VSK) és Humberto Diaz (Temesvári BC) mellett.

„Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan rám fognak szavazni, eléggé meglepett a hír. Mindenkinek meg szeretném köszönni, aki engem választott, remélem, élvezni fogják a show-t” – mondta a válogatott kosaras, akit arról is kérdeztünk, mi a titka a robbanásszerű fejlődésének.

„Az utolsó két évben csak magamra koncentráltam. Rájöttem, hogy nagyon sokat kell dolgozni, ha fejlődni akarok. A kulcs az, hogy egyénileg dolgozok a játékomon: sokat gyakorolom külön a dobást, a labdavezetést, a passzokat. Az életmód is nagyon fontos számomra, minél jobban próbálok vigyázni a testemre. Ugyanakkor a mentális felkészülés a legnehezebb, a modern kosárlabdában szerintem ez az egyik legfontosabb dolog. Ezekre próbálok figyelni nap mint nap.”

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Portré