2020. április 7. keddHerman
Észt oszt a Lelátó

Rendkívül nehéz helyzetben a magyar válogatott, a horvátok ellen elúszhat a továbbjutás?

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 14:07 GMT +2, 2019. október 10.

Rendkívül nehéz helyzetből várhatja a magyar válogatott a Horvátország elleni sorsdöntő összecsapást. Vajon négy hiányzó alapemberrel mennyi esély van legalább a pontszerzésre? Mit fog kitalálni Rossi, miben bízhatunk?


Magyarország öt meccs után kilenc ponttal, egy nehéz és kiegyensúlyozott csoport 3. helyén tanyázik. A világbajnoki ezüstérmes Horvátország csoportelsőként 10 pontot, míg a második (még továbbjutást érő) helyen Szlovákia válogatottja áll szintén 9 ponttal. Az eddig mutatott teljesítmény alapján a 2. hely Szlovákia és Magyarország között dől el.

A helyzet azért rendkívül nehéz a magyar válogatott számára, mert a Szlovákia elleni két vereség miatt pontegyenlőség esetén az északi szomszéd jut tovább. Marco Rossi legénységének legalább egy ponttal meg kell előznie Pavel Hapal együttesét a továbbjutáshoz, ehhez pedig két bravúr kell a hátralevő három mérkőzésen. Magyarország és Szlovákia egyaránt idegenben játszik Horvátországgal és otthon Azerbajdzsánnal, de Dzsudzsákék egyrészt idegenben játszanak Wales-szel, míg a szlovákok otthon, másrészt a magyarok hazai Azerbajdzsán elleni meccsét zárt kapuk mellett rendezik. A papírforma szerint ez 4 pont Magyarországnak és 6 Szlovákiának így elég nagy bravúr kell ahhoz, előbbi jusson tovább.

Ha a szlovákok hozzák a két hazai meccset, azaz megverik Wales-et és Azerbajdzsánt, akkor Magyarországnak két győzelem és egy döntetlen kell a továbbjutáshoz, azaz vagy Horvátországot, vagy Wales-t verni kell idegenben, miközben a másiktól sem szabad kikapnia, az azeriek elleni zárt kapus meccs pedig mindenképp a kötelező győzelem kategóriájába esik. Mindezt úgy kell elérnie a nemzeti tizenegynek, hogy több alapemberre sem számíthat ezen a hétvégén.

Ki a legfontosabb a fontos hiányzók közül?

Marco Rossi nem számíthat Nagy Ádámra(Bristol City), Szoboszlai Dominikra (Red Bull Salzburg), Pátkai Mátéra (MOL Fehérvár), Tamás Krisztiánra(Zalaegerszeg) és Baráth Botondra (Sporting Kansas) sem. Sajnos ez egy nagyon komoly lista, Nagy, Szoboszlai, Pátkai és Baráth közül mindenki pályára lépett az eddigi öt meccsből legalább négyen. Négy alapember nélkül fog játszani tehát a válogatott a horvátok elleni sorsdöntő meccsen és ami ennél is rosszabb, hogy a négy alapember közül az egyik Nagy Ádám.

Nagy Ádám, aki klubjaiban védekező középpályást, illetve belső középpályást játszott, a nemzeti tizenegy egyetlen mélységi irányítója, egy olyan játékos akinek a rövid passzképessége (short passing skill) és a hosszú passzképessége (long passing skill) lehetővé teszi, hogy a csapat labdakihozatalaiban döntő szerepet vállaljon. Ez a tudás 23 éves korára 57 meccsen szinte 4000 percet ért neki a Serie A-ban szereplő Bolognában, kétségtelen, hogy a magyar válogatott átlagához viszonyítva kiválóan képzett és taktikailag érett játékosról van szó. Számomra egyértelmű, hogy ő a legnagyobb hiányzó, elképzelésem sincs hogyan fogja Rossi helyettesíteni, mert a csapat finoman fogalmazva sem dúskál ilyen tudású játékosokban.


A posztján ketten tudnak játszani, az egyik Sigér Dávid, a másik Vida Máté. Ha kisebb csapat, vagy barátságos meccs lenne én szívesen megnézném Vidát (Dunaszerdahely), de teljesen elképzelhetetlen, hogy ne Sigér játszon, figyelembe véve, hogy egyrészt Vida ebben a selejtezősorozatban egyetlen percet sem kapott, másrészt Sigért próbálta ki Rossi a legutóbbi, Montenegró elleni barátságos meccsen. Egy dolog biztos, a támadásépítés és a labdakihozatal nagyon szenvedős lesz, ez pedig a horvátok ellen nagyjából egyenértékű az elvesztett meccsel. Ha a saját félpályáján kezd labdákat veszíteni, vagy túl nagy labdabirtoklást engedni egy csapat egy horvátokéhoz hasonló támadópotenciállal bíró együttesnek, akkor azért általában keményen megbűnhődik. A horvátok offenzív szekciójára egyáltalán nem jellemző a „sematikus” kifejezés, nagyjából bárki bármikor helyzetbe kerülhet. Olyan játékintelligencia és kreativitás jellemzi a támadóblokkot, hogy sok válogatott megirigyelné, persze nem is várhatunk mást egy vb-ezüstérmes gárdától. Rossi feladata tehát az, hogy valamilyen módon helyettesítse Nagy Ádámot a labdakihozataloknál és megakadályozza hogy a horvátok támadói érvényesüljenek.

Mennyit érhet a taktika? Mit húzhat elő Rossi a cilinderből?

Rossinak egyrészt össze kell raknia egy védelmet, másrészt meg kell oldania a labdakihozatalokat, mindezt úgy, hogy az ellenfél várhatóan vagy 4-3-3-as (legutóbb ellenünk), vagy 4-2-3-1-es (Szlovákia és Azerbajdzsán elleni utolsó meccsükön) formációban fog pályára lépni. A 3-5-2 adná magát, egyrészt mert a horvátok legutóbbi 4-3-3-a (Brozovic, Modric, Rakitic középpálya) ellen egy kifejezetten jó felállás, másrészt mert Rossi tudja és nagyon szereti is. A probléma vele, hogy a keret nem ismeri eléggé és amikor legutóbb ezt alkalmazta a csapat, akkor tükörsima vereség lett a vége idegenben Szlovákia ellen.


A másik megoldás a 4-4-2 lenne, de ahhoz momentán egy Nagy Ádám sincs, pedig kettő kellene, kizárt, hogy bármelyik belső középpályásunk kibírná azt a nyomást, ami ezzel a felállással jár. Hogy mit fog Rossi kitalálni? Elképzelésem sincs.


Ebben a rendkívül nehéz helyzetben, Dzsudzsák Balázsra mindenképp szükség lesz a kezdőben. Igaz, hogy már nem mai csirke és egy olyan klubban játszik (Ittihad Kalba), aminek a szintje minimum megkérdőjelezhető, de a tapasztalata sokat segíthet és a bal lába még mindig elég egy gólhoz egy jó szögből elvégzett szabadrúgás-szituációban.

Miben bízhatunk?

Félig viccesen, félig komolyan azt mondanám: egy kicsit a horvátokban. Bár ők ritkán lépnek kétszer ugyanabba a pocsolyába, idén már többször meglepően rosszul játszottak magyar csapatok ellen. A horvát csapatok, legyen az klub vagy válogatott, mostanában mintha nagyon flegmán kezelnék a kisebb presztízsű egyesületek elleni meccseiket. Magyar csapat idén kétszer is bravúros eredményt ért el horvát csapat ellen, először amikor a válogatott 2-1-re verte a horvát válogatottat a selejtezőben, másodszor amikor a Ferencváros döntetlent játszott a Dinamo Zagreb ellen. Mindkét esetben hatalmas favorit volt a horvát csapat, mindkét esetben jobban játszott, mindkét esetben vezetett és egyik esetben sem nyert.

Nem csak a magyar csapatok ellen szenvednek a horvátok, hanem például Azerbajdzsán ellen is. Az azeriek ellen a legutóbbi találkozón döntetlent játszottak, de a hazain is nagyon kínlódós volt a három pont megszerzése, mivel hátrányból kellett fordítaniuk, ráadásul csak az utolsó negyedórában biztosították be a győzelmüket.

A meccs érdekessége, hogy a spliti Poljud-stadionban játszák, ahol a horvát válogatott mérlege elég gyenge. 12 meccsből mindössze egyet tudtak megnyerni, azt is Grúzia ellen. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a magyar csapatnál lényegesen komolyabb játékerőt képviselő együttesek ellen játszottak, Hollandia, Németország, Olaszország, Spanyolország és Brazília ellen játszottak itt. Nagyon szép hagyomány, hogy általában nem nyernek ebben a stadionban, szerintem kár lenne ma megtörni.


Őszintén én azt sem bánnám, ha megint lebecsülnének minket, vagy ha egy apró, szabad szemmel alig észrevehető, potyaszagú, mázliízű, enyhén röfögő malacgóllal pontot tudnánk csenni tőlük.

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Észt oszt a Lelátó