2019. október 15. keddTeréz
Észt oszt a Lelátó

Hol tart most és milyen irányba fejlődhet a CFR?

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 09:52 GMT +2, 2019. október 07.

Horvátország, Bulgária, Szerbia. Dinamo Zagreb, Ludogorec, Crvena Zvezda, Partizan Belgrád. Két „egycsapatos” és egy „kétcsapatos” bajnokságot vettünk górcső alá, megnéztük hogyan, miért és meddig dominálhatják a bajnokságukat. Vajon ez vár a CFR-re is? Kelet-európai nagycsapattá válhat a Vasutas? Kifutott szezon a mostani?


Mondhatnám, hogy a kolozsvári CFR idei szezonja nem sok kívánnivalót hagy maga után, de az igazság az, hogy egyáltalán nem hagy kívánnivalót maga után. A CFR lassan olyan pozíciót épít ki magának Romániában, ami már nem csak egy bajnoki szezonról szól, ehhez hasonló dominanciát Kelet-Európában olyan klubok érnek el, mint a Dinamo Zagreb, a Crvena Zvezda, a Partizan Belgrád, vagy éppen a Ludogorec Razgrad (ez a klubnév még mindig úgy hangzik, mintha egy traktorgyárat jelölne).

Merthogy mit is jelent ez a dominancia valójában? Mi jellemzi a fenti klubokat? Mit tudnak jobban/másképp, mint mindenki más a bajnokságukban? Hogyan kell viszonyulnia egy klubnak a saját bajnokságához, ha hosszútávú dominanciát akar kiépíteni? Hogyan képesek erre az igazán nagy klubok, pl. a Manchester City? Képes lehet-e a CFR arra, hogy ilyen klub legyen a Liga1-ben?

Mitől elit a Dinamo Zagreb, a Ludogorets, a Crvena Zvezda, vagy a Partizán Belgrád?

Nos, a dominanciát elég egyszerű meghatározni. A bolgár elsőosztály, azaz a Parva Liga legutóbbi nyolc kiírását a Ludogorec nyerte, a horvát bajnokság, azaz az 1.HNL legutóbbi tizenhárom bajnoki szezonjából tizenkétszer a Dinamo Zagreb kapta az aranyérmet, míg a szerb pontvadászat, a Super Liga 2006-os megalakulása óta még soha nem nyert más csapat, mint a Partizan és a Zvezda. Ezt önmagában egy jó kerettel, egy jó edzővel és az átlagnál 30%-50%-kal nagyobb költségvetéssel meg lehet oldani, de ezek a csapatok a bajnokság megnyerésén kívül, komoly európai erőpróbákon is helytálltak.

A Ludogorec a 2013-14-es szezontól kezdve (2015-16-ot leszámítva) minden évben európai csoportkörbe jutott, ez plusz 12 meccset jelent az őszi szezonban. A Dinamo Zagreb a mostanit is beleszámítva, az elmúlt kilenc idényből nyolcszor jutott főtáblára (ráadásul ebből öt alkalommal a Bajnokok Ligájába), ez szintén plusz 12 meccset jelent az őszi szezonban. A Zvezda néhány gyenge év után egy Európa Liga-, és egy Bajnokok Ligája-csoportkörrel is büszkélkedhet, ráadásul idén is a BL-ben játszanak, míg a Partizan az elmúlt nyolc évből ötször jutott főtáblára.

Carlo Ancelotti Az Én Focim c. könyvében (Akadémiai Kiadó, 2015) kitér arra, hogy más edzésprogramot kell követni azokon a heteken, amikor a csapat hétközi európai kupameccset játszik. Ez természetesen nagyban megnehezíti a felkészülést, a 3-4 naponta jelentkező terhelés és az extra igénybevétel, a játékosokat nemcsak fizikálisan és mentálisan fárasztja el, hanem még a sérülékenységüket is drasztikusan megnöveli. Nem véletlen, hogy ilyen megfontolásból az angol klubok rendszeresen kiesnek az Európa Liga selejtezőin (jó példa az elmúlt évekből a West Ham, amelyik egymást követő években is kiesett az Astra ellen), egyszerűen nem érdekük egy alacsony presztízsű és relatíve kevés pénzzel járó sorozatért kockára tenni a Premier League-szezonjukat. Azok a klubok, akik eleve a csoportkörben indulhatnak rendszeresen a cserekerettel játszanak, elég csak megnézni a Manchester United csütörtöki kezdőjét, de talán még jobb példa a Tottenham, amelyik évekig még az egyenes kieséses szakaszban is a kezdőjátékosai nagy részét pihentetve próbált meg lavírozni.


A tavalyi 7. Wolverhampton idén úgy gondolta, hogy elég erős a kerete a kettős versenyhez, hogy mi lesz a vége még nem tudjuk, az viszont biztos, hogy a múlt hétvégén kerültek először bent maradó helyre úgy, hogy a 7. fordulóban aratták az első győzelmüket, a liga megkérdőjelezhetetlenül legrosszabb csapata, a Watford ellen.

Mi kell a sikerhez?

A képlet tehát világos. Ahhoz, hogy egy csapat folyamatosan versenyben tudjon lenni a hazája bajnoki címéért, úgy hogy rendszeresen érdekelt európai csoportkörökben, nem elég, ha valamennyivel jobb kerete/edzője/stábja van, mint a többi csapatnak, hanem egyrészt sokkal jobbnak, azaz rotálhatónak kell lennie, másrészt a hosszútávú eredményesség érdekében, a klubmodellnek fenntarthatónak kell lennie.

Az európai nagy elitklubok ezt a problémát úgy oldják meg, hogy rengeteget költenek a cserékre is, gyakorlatilag százmilliós tételekben ülnek klasszisközeli labdarúgók a padon. Ennek egyik elokvens példája a Manchester City, aminek a padján 230 millió euró „ült” pl. a legutóbbi, Everton elleni meccsen, és ezek csak a transzferdíjak, a fizetéseket, a bónuszokat és az egész adóját még nem is számoltuk. Persze ezt nyugati nagycsapatként, több száz milliós éves bevétellel és egy sejk feneketlen kútméretű farzsebével a háta mögött könnyebb megtenni, mint kelet-európai kiscsapatként, akinek olcsók a jegyei és kevés a szurkolója.


Hogyan érik el a kelet-európai kiscsapatok a mély keretet? Ha egyszerű sarkítás helyett bűnösen leegyszerűsítjük a dolgokat, akkor két filozófia létezik. Az egyik a Ludogorecé, aki kiváló játékosmegfigyelőket alkalmaz, rendszeresen olyan játékosokat vesz, akiknek az értéke lényegesen nagyobb lehet pár év után, így jókora haszonnal tud rajtuk túladni. Jellemző, hogy a „bolgárok” keretében összesen 5 valóban bolgár mezőnyjátékos van (és két honosított brazil). Az elmúlt pár évben jó néhányszor nyilatkozta a rázgrádi klub elnöke, hogy a Ludogorec mindössze hatmillió euróból gazdálkodik, ezt a kijelentést azonban, a jelenlegi futballtrendek alapján nem árt kétkedéssel fogadni. Finoman fogalmazva.
A másik út a Dinamo Zagrebé, ők Kelet-Európa legkomolyabb utánpótlásnevelő egyesülete, olyan nevek kerültek ki a horvát akadémiáktól, mint Modric, Kovacic, Lovren, Kramaric, Vrsaljko, Pjaca, Badelj és még bőven lehetne sorolni. Az ő stratégiájuk az utánpótlásnevelés, minden évben 10 millió fölötti összeget kaszálnak (néha 30-40 milliót is), aminek egy részét visszaforgatják a keretbe, lerabolva a többi horvát csapat fiataljait, vagy lecsapva egy ígéretes légiósra.

A CFR

A CFR idei szezonja pont azért múlt felül minden várakozást, mert most először, azt lehet érezni, hogy a klub olyan dominanciára tör, mint a fent említett együttesek. Egyrészt túlteljesíti a várakozásokat az európai porondon, ezt már láttuk az egyértelműen komolyabb játékerőt képviselő Celtic búcsúztatásánál, vagy ott van a Lazio elleni 3 pont a csoportkörben, másrészt a hazai bajnokságban a FCSB gyengélkedésétől függetlenül számítanak egyértelmű esélyesnek. Ez a klub stratégiájának és az elmúlt évek csaknem tökéletes, játékosokkal és edzővel kapcsolatos döntéseinek köszönhető. Hogy Dan Petrescu a megfelelő ember a posztra az kétségtelen, hogy a keret mély és rotálható, pedig nem lehet kérdés annak a fényében, hogy a CFR gyakorlatilag a cserekeretével hozta az idei győzelmeinek nagy részét.

A CFR az idei szezonban eljutott oda, hogy a csütörtöki Celtic elleni találkozót nem számolva, 22 tétmérkőzést játszott, 11 bajnokit, 1 Román Kupát, 1 Szuperkupát és 9 európai selejtezőt illetve csoportmeccset és ezalatt harminchárom (nem tévedés) játékos lépett pályára. Ebből a 33 játékosból mindössze hárman játszottak 100 percnél kevesebbet (Adrian Rus, Petrilă és Joca), de ami ennél sokkal fontosabb, hogy olyan kulcsjátékosok, mint Omrani vagy Djokovic, a potenciális játékidejük mindössze 55%-át töltötték pályán és a kapus Arlauskison kívül senki nem éri el a 70%-ot. Mit jelent ez? Hogy a CFR játékosai decemberben sem lesznek „csapágyasra játszatva”, vagyis technikailag az európai kupaszereplés nem fogja érdemben befolyásolni a csapat teljesítményét a bajnokságban.


És ha már a bajnokságnál tartunk érdemes megjegyezni, hogy az idei szezonban úgy néz ki, hogy szintet lépett előre a kolozsvári gárda. Míg Dan Petrescu első teljes szezonjában, a 2017-18-as bajnoki évadban, 36 forduló alatt 54 gólt lőve és 19 gólt kapva (+35-ös arány) lett bajnok a gárda, most 11 forduló után 28 lőtt és 8 kapott áll a neve mellett. Egyszerű projekcióval ez 91-26-os gólarányt jelentene az idei szezonra, ami kimeríti a „sci-fi kategória” fogalmát, az viszont valószínű, hogy a klub versenyben lesz a Liga1-ben egy szezonon belül lőtt gólok rekordjáért (a 2006-os alapítás óta).

Ezzel a rotációval az is lehetségessé vált, hogy a csapat „lábon kihordja” olyan játékosok elvesztését, mint Culio, vagy Țucudean, ami igen jó jel, egy esetleges márciusi sérüléshullám esetén ugyanis könnyű elveszteni az ősszel nehezen megszerzett pontelőnyt.

Ha maradunk a sarkított példánál, akkor a Ludogorec – Dinamo Zagreb skálán a CFR inkább a Ludogorechez áll közelebb. Bár nem hanyagolja el az utánpótlásnevelést, nem is kiemelkedő benne, viszont remekül választja ki és igazolja le a fiatal tehetségeket, ráadásul emellett egészen brutális ár/érték arányú üzleteket köt a transzferpiacon. Hét olyan játékos van, aki idén a potenciális játékidejének, több mint a felén játszott: Arlauskis, Peteleu, Burcă, Camora, Deac, Djokovic, Omrani. Ezekért a játékosokért a CFR összesen (!!) 200.000 eurót fizetett (Burcă került ennyibe, a többiek szabadon igazolhatók voltak). Azt hiszem ez mindent elmond arról a scoutingról, ami a CFR-nél működik. Azt már hozzá sem merem tenni hogy a harmadik legtöbb játékpercet kapott védő Cestor, a 8 európai kupameccsen játszó Rondón, valamint a kiváló kiegészítőember Luis Aurelio is ingyen jött.

Ha realisták szeretnénk maradni, akkor észre kell vennünk, hogy ahogy jönnek az eredmények, úgy nőnek az elvárások is. Kizárt, hogy az ingyen szerzett játékosokkal folyamatosan európai csoportkört és bajnoki címet lehessen ünnepelni, viszont a klubnak van elég piacképes játékosa (Păun, Bordeianu és Omrani a transfermarkt szerint összesen 5.6 milliót ér, ez a jelenlegi piaci körülmények között 7-8 milliót hozhat be) ahhoz, hogy a Ludogorets példáját követve elkezdjen egy ciklust, ahol az eladásokból befolyó pénzt úgy fekteti a keretbe, hogy közben az új játékosokat fejlesztve tud újra bajnoki címet nyerni és európai főtáblát kiharcolni.

Mindent egybevéve a CFR szezonja parádés, attól függetlenül, hogy továbbjut vagy kiesik az Európa Ligából. Ha a papírforma teljesül és a csapat bajnoki címet fog ünnepelni, akkor a CFR-nek két kérdést kell megválaszolnia. Az első, hogy meg tudja-e tartani Omranit, Păunt és Dan Petrescut, vagy kénytelen elengedni őket? A második, hogy a zsinórban három bajnoki cím után, melyik irányban induljon el tovább, hogy a dominanciáját hosszútávon stabilizálni tudja. Egy ócska közhellyel élve, az idő majd eldönti, a CFR-szurkolók addig is élvezhetik a nagy meccseket és a bajnokságban futószalagon hozott győzelmeket.

(Borítókép: CFR Facebook)

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Észt oszt a Lelátó