2019. október 15. keddTeréz
Észt oszt a Lelátó

Nem Jori. Zsóri! Sorry...

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 13:06 GMT +2, 2019. szeptember 26.

Kettős mérce szerint ítél a román média? Hogyan kapcsolódik Adrian Rus ügye Zsóri Dánieléhez?


Kezdetben vala ugye az Adrian Rus ügy, ami a maga módján aranyosan esetlen volt, emellett viszont borzasztóan ostoba és balkáni. Bár már biztos a könyökötökön jön ki, a sztori röviden annyi, hogy amikor Adrian Rus a Fehérgyarmathoz igazolt, akkor a klub gyorsított eljárásban kérte a honosítást, mivel a magyar szövetség anyagilag támogatja azokat a klubokat, akik magyar játékost tudnak a soraikban. Adrian Rus természetesen nem magyar, szó sem volt arról, hogy magyar válogatott lenne. Rossi be sem hívta, az egész állampolgárság a klubjának kellett. Nem mellesleg a tudása alapján sincs sok keresnivalója a magyar nemzeti tizenegyben, egy olyan játékosról beszélünk, aki 23 évesen 50 felnőtt, elsőosztályú vagy kupameccset tud felmutatni.

Hogy Adrian Rus kvalitásait és eddigi pályafutását el tudjuk helyezni egy viszonyrendszerben, nézzük meg a válogatott 22-24 éves játékosait. Négyen vannak: Nagy Ádám, Gazdag Dániel, Sallai Roland és Nagy Dominik. Nagy Ádi 24 évesen 91 elsőosztályú felnőttmeccsel és kupameccsel (aminek a tekintélyes hányada Serie A-ban játszódott, ami kábé 4 klasszissal van a Liga1 vagy az NBI fölött) büszkélkedik, Gazdag Dániel 23 évesen 150 elsőosztályú felnőttmeccsel és kupameccsel, Sallai Roland 22 évesen (!) 127 meccsel (aminek a negyede Bundesliga vagy Serie A), és végül, de nem utolsósorban Nagy Dominik 24 évesen 160 felnőttmeccsel bajnokságban vagy kupában (Ferencváros és Legia Varsó). Ebben a viszonyrendszerben Adrian Rus az 50 meccsével a Sepsiben és a Balmazújvárosban, bocs, de egy említésre sem méltó, „futottak még” kategória. Nem is ez a fontos, csak érdekességképpen említettem.

A fontos inkább az, ahogy a román média jó része ehhez a kérdéshez állt. Ők véres kardként hordozták körbe Rus azon nyilatkozatát, hogy „sunt român 100%”, mondván hogy ha románnak érzi magát akkor román is, más nem számít. Jegyezzük meg ezt a mondatot, mert egy másik történetből hiányolni fogjuk.

Történt ugyebár szeptember 23-án, hogy Zsóri Dániel némi meglepetésre megnyerte a Puskás-díjat, ami lássuk be, nem semmi. A román sportmédia természetesen elővette az ilyenkor szokásos „românul” kifejezést, mondván, hogy Zsóri Nagyváradon született, tehát román. Ha őszinték akarunk lenni, már a jelölését is úgy kommentálták, hogy „un român candidat la premiul Pușcaș” (gsp.ro), és bár Dani lenyilatkozta, hogy a román és a magyar válogatottság közül a magyart választaná, sőt ha csak a románok hívnák be, akkor lehet, hogy visszautasítaná, a sztori érdekes módon itt nem úgy működött, mint Rus esetében. Nem az lett volna a következetes hozzáállás, hogy ha magyarnak érzi magát, akkor magyar is, más nem számít?

Persze ez a helyzet nem újkeletű, volt már sok romániai magyar sportoló, tudós stb. akit románnak állított be a média (kb. az összes). Ott van például Bölöni László, aki egy nagyon elegáns választ adott arra, hogy ő milyen nemzetiségű, azt mondta hogy „román futballista, francia edző és magyar ember”, a román médiában mégis román nemzetiségűnek számít, ott van Kovács István BEK-győztes edző, Szabó Katalin négyszeres olimpiai bajnok tornász, Orbán Olga világbajnok vívó. Persze a lista távolról sem teljes, de jól tükrözi azt a trendet, hogy ha valaki Romániában jó eredményt ér el, az román lesz a médiában, nemzetiségtől függetlenül.

Történetnek van folytatása, hiszen az „ezerklaviatúrájú kommentcézár”, azaz az internet arctalan népe, Zsóri fenti nyilatkozatát olvasva minősíthetetlen kommentelésbe fogott. Volt, aki Magyarországra küldte vissza, volt, aki Mongóliába (a mongol szövetség egyelőre nem jelezte honosítási szándékát), mindent egybevéve a nehezen tisztelhető publikum elkeserítően ostoba módon reagált. A legtöbb sportmédiumnak erre inába szállt a bátorsága és hirtelen román állampolgárként, sőt egyes oldalakon magyar nemzetiségű román állampolgárként kezdte kezelni a díjazottat. A gsp.ro ráadásul egészen odáig merészkedett, hogy a Pușcaș-díjat visszakeresztelte Puskás-díjra.

Hogy megváltozott-e valami azzal, hogy a román sportmédia lyukra futott, nem tudom. Nem enyhén lehet cinkes, hogy megy a „românul” egy fél napig, aztán a „românul” azt nyilatkozza, hogy visszautasítaná a román válogatottságot. Ha van valami előremutató ebben a történetben, az mindenképpen a romániai magyar sportolók nemzetiségének a megítélése lehet a médiában. Igazán nem bánnám, ha az efféle cirkuszok ezután elkerülnének. Jó lenne egy olyan nyugodt társadalomban élni, ahol egy sportdíj, az csak egy sportdíj. Tudom, naiv vagyok.


(Borítókép: molfehervarfc.hu)

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Észt oszt a Lelátó