2019. október 15. keddTeréz
Észt oszt a Lelátó

Könyvajánló: Sir Alex Ferguson: Vezetés

Pálfi Csaba-Sándor utolsó frissítés: 13:16 GMT +2, 2019. szeptember 19.

A stratégia a profik játéka. A hosszútávú stratégia pedig a zseniális profiké. Milyen következtetésekre jut a világ egyik legjobb edzője, miután 17 évet töltött a világ egyik legnagyobb klubjánál?


Azt hiszem Sir Alex Fergusont nem kell bemutatnom senkinek. A blogszférában Szőr Alkesznek elkeresztelt, vörösorrú, állandóan pálya mellett rágózó szakember, a James Bond-filmekből ismert stílusos főgonoszok arhetípusa. Főleg ha valakinek az 1999-es Bayern az első valamirevaló élménye a klubfutballról.

Nem mesélem el az 1999-es BL-döntőt, bimbózó Bayern-szimpátiám első arculcsapását, sem azt a fékezhetetlen utálatot, amit érezni tudtam bármelyik S-betűvel kezdődő vörös csatár iránt (Sheringham és Solskjaer, utóbbi most a Man. United edzője), régi sebeket ugyebár nem jó feltépni. Azt viszont el szeretném mondani, hogy tanultam meg tisztelni a vén skótot és hogy mennyire jó ez a könyv.

Fergiet nem túlzás minden idők legnagyobb futballedzőjének tartani. Összesen 3 olyan menedzser van, aki 7 európai trófeát tudott nyerni karrierje során (ha a bohóctrófea Európai Szuperkupát is ide soroljuk), és bizony Trappatoni és Ancelotti mellett csak a skót büszkélkedhet ezzel. Emellett 16 bajnokságot nyert (3-at az Aberdeennel Skóciában, 13-at a Manchester Uniteddel Angliában), 9 kupát és annyi egyéni díjat, hogy nincs az az észak-koreai diktátor, akinek több plecsni lenne az egyenruháján.

Pontosan ezek azok a sikerek, amelyek szép lassan meggyőztek arról, hogy Ferguson igenis a legnagyobbak közé tartozik és szeretnem ugyan nem kell, de tisztelnem muszáj. 13 évesen egy védhető álláspontnak tűnt, hogy „szerencséje volt”, hiszen „ha Sheringham lövése mellé megy, akkor minden másképp alakul”, és különben sem lehet tisztelni egy utolsó percekben bemákolt győzelmet. A valóság azonban az, hogy ez nagyon nem egyszeri eset volt. Ha megnézzük azokat az alkalmakat, amikor bármelyik osztályban játszó bármelyik angol csapat döntetlenre állt félidőben, és 15 perccel a vége előtt is, akkor találd ki melyik gárdának van a legjobb győzelmi mutatója az 1986 és 2013 között eltelt 17 évben? Nyilván a Manchester Unitednek. Ez lehet véletlen? Aligha. Lehet ekkora szerencse? Persze, csak a futballban (és az könyv szerint az életben is) annak van ilyen „szerencséje”, aki kökeményen megdolgozik érte. De hogyan lehet megdolgozni a szerencséért és/vagy sikerért, amikor az eredmény alapjában véve azon múlik, hogy mások mit csinálnak a pályán? Mit kell tudni a világelitből való kiemelkedéshez, amikor mások teljesítményétől függ a karrierünk sikere? Mégis mit kell ahhoz csinálni, hogy Fortuna istenasszony doromboljon a kandallónk előtt, miközben a német futballtörténelem egyik legjobb csapata ellen játszunk BL-döntőt?

A Vezetés nem azért jó, mert a harmadik bekezdésben szereplő sikereket meséli el, hanem azért, mert az előző bekezdés kérdéseit válaszolja meg. Teszi mindezt úgy, hogy közben bepillantást enged a Sir Alex fejébe, gondolkodásába, döntési mechanizmusaiba. A könyv finoman egyensúlyoz a száraz profi mentalitás és az emberi tulajdonságok megjelenítése között. Természetesen találkozhatunk egy-két érdekes történettel is a bő 300 oldal átnyálazása során, de azoknak, akik arról szeretnének olvasni, hogy milyen érzés volt Beckhamet fejbedobni a cipőjével, inkább másik könyvet ajánlanék (pl. Önéletrajz, Partvonal Kiadó, 2013).

Fergusonról kevesen tudják, de órákat tartott a Harvard Üzleti Iskola „Stratégiai marketing a kreatív iparágakban” kurzusán (helló profi felsőoktatás), ahova olyan jelentéktelen cégeket is meghívtak, mint a divatcikkeket áruló Burberry áruházlánc, a világsztár popénekesnő Lady Gaga, vagy az X-mennel, a Pókemberrel és a Bosszúállókkal milliárdokat kereső Marvel Enterprises. Sir Alex Ferguson első tanulmánya, a Managing Manchester United is erre a kurzusra készült, illetve alighanem ez ihlette a Vezetést is, aminek deklarált célja, hogy azokat az általános tapasztalatokat és szemléletmódokat adja át, amivel egy klub vagy cég sikeres lehet. Ha valaki éveken keresztül figyelte a Vörös Ördögöket, főleg Ferguson karrierje vége felé, a 2006-2007-es szezontól egy elképesztően profi klubot látott, amely mindent és mindenkit meg akart nyerni és verni. A United, relatíve észszerű költekezéssel, akkor is sikeres tudott lenni, amikor a meglévő gigászok (Barcelona, Real Madrid) mellé új elitklubok épültek hozzáértésből vagy eurómilliárdokból (Atlético Madrid, Manchester City). Akkor is BL-döntőket tudott játszani, sőt nyerni, amikor a kor egyik legnagyobbja, Cristiano Ronaldo pont az egyik gigász kedvéért hagyja ott a klubot…

A könyv egy elég kegyetlen világot mutat be, ahol az edzőket már akkor is a kirúgás fenyegeti, ha rövid ideig eredménytelenek, ráadásul az elbocsátás eszközeit nem divat megválogatni, így még egy Carlo Ancelotti kaliberű trénerrel is megtörténhet, hogy egy Roman Abramovicshoz hasonló szerény sikerű neveltetéssel bíró oligarcha brutális stílusban rúgja ki. A Vezetés magányos szakmának mutatja be a menedzserkedést, ahol a szoros emberi kapcsolatok és a mentális egyensúly értéke megnő. Nem könnyíti a helyzetet az sem, hogy a média gyakorlatilag nagyító alatt vizsgál minden tettet és a negatív történéseket, kudarcokat sokkal szívesebben tálalja, mint a pozitívakat.


(kép: Liverpool Echo)
Nekem a 10. fejezet tetszett a legjobban, mert sokszor nem értettem, hogy mi motiválta a United transzfereit. A legemlékezetesebb példa Michael Owen esete volt, aki bár Manchesterben nevelkedett, de 8 évet játszott Liverpoolban, miután lejtmenetbe került a Newcastle-nél egy sikertelen madridi kaland után. Nem tudtam elképzelni, hogy miért igazolná le a liverpooli Michael Owent a Kormoránok ősellensége. A könyvben benne van, és amilyen zseniális ez az ok, annyira prózai is. 

A Vezetés pontosan azokat az emberi tulajdonságokat és döntési mechanizmusokat tárgyalja, amikre kíváncsiak lettünk volna a meccsek nézése előtt/alatt/után. A könyv nagyon észszerűen tagolt, az egyén motivációjától, képességeitől indít, majd a „kirakós” megtervezésén és mások bevonásán keresztül jut el a csapatig. Ferguson perspektívájában a csapat nem a végállomás, hiszen innen olyan kulcskérdések tárgyalása kezdődik, mint az összpontosítás, a kudarc és a kritika kezelése, az üzenet fontossága a motivációban, végül az üzlet fejlesztése. Ha van a könyvnek három szóban megfogalmazható esszenciája, az kétségtelenül a 9. fejezet címe: Vezetni, nem menedzselni. Akit egy kicsit is érdekel a futball háttere, egy történelmi sikereket elérő menedzser perspektívája, annak csak ajánlani tudom a Vezetést.

Alex Ferguson és Michael Moritz: Vezetés - Az életem és a Manchester Unitednál eltöltött éveim tapasztalatai, HVG könyvek, 2016

(Borítókép: Origo)

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Észt oszt a Lelátó