2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Hamilton nyerte Verstappen versenyét, világbajnok a Mercedes

 utolsó frissítés: 21:30 GMT +2, 2018. november 11.

A friss ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Brazil Nagydíjat, sikerével pedig bebiztosította csapata sorozatban ötödik konstruktőri világbajnoki címét.

A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei 10. és pályafutása 72. futamgyőzelme.

Hamilton mögött Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája ért célba másodikként, míg a dobogó legalsó fokára Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője állhatott fel.

Hamilton a rajtot kiválóan kapta el, nem úgy a második kockából induló Sebastian Vettel (Ferrari), aki kénytelen volt az első kanyarban maga elé engedni a nála sokkal jobban startoló Valtteri Bottast (Mercedes). Az első kör végén így Hamilton, Bottas, Vettel volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, de az akkor még hatodik Verstappen az első tíz körben megcsinálta a show-t: a 21 éves holland pilóta előbb Räikkönent, majd Vettelt, aztán Bottast is látványos, bátor és tökéletesen kivitelezett előzéssel utasította maga mögé, aztán üldözőbe vette Hamiltont.

A kerékcserék sorát Bottas kezdte meg a 19. körben, egy körrel később pedig Hamilton is friss abroncsokat kapott, majd a Ferrarik következtek: Vettel a 28., Räikkönen a 32. körben járt a boxban, a sort pedig Verstappen zárta, aki a 36. körben kapta meg az új gumikat.

A kerékcserék után a jól taktikázó Red Bull versenyautójával Verstappennek megnyílt az esélye harcba szállni a győzelemért, és a holland versenyző a 39. körben meg is előzte Hamiltont.

Arra azonban Verstappen sem számíthatott, hogy ezen - a számára kiválóan alakuló - futamon egy lekörözött pilóta okozza a vesztét: a francia Esteban Ocon (Force India) a célegyenes utáni második kanyar bejáratánál nem hagyott elég helyet Verstappennek, a két autó összeért, és mindkettő megpördült.

Hamilton ennek köszönhetően visszavette a vezetést, Verstappen kénytelen volt besorolni másodiknak, a harmadik pozíciót pedig Räikkönen foglalta el, miután a Ferrari csapatutasításának megfelelően előbb Vettel elengedte őt, majd a finn megelőzte honfitársát, Bottast.

Vettel 18 körrel a leintés előtt ismét a boxba hajtott új gumikért, és hetedikként tért vissza a versenybe, de azonnal javított egy pozíciót.

Tíz körrel a vége előtt Hamilton, Verstappen, Räikkönen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, és ez a leintésig már nem változott.

A vb két hét múlva Abu-Dzabiban zárul. (mti)

Formula–1
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek