2020. április 7. keddHerman

Az első kettőt a Sportklub nyerte - Videó

 utolsó frissítés: 15:50 GMT +2, 2020. március 10.


Az Erste Liga idei elődöntője igazán pikáns összecsapással szolgál, a Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói Hokiklub mérkőzik meg egymással.
A 4-3-as szorosnak látszó eredmény dacára simán nyert a március 8-i első találkozón a Csíkszereda, két 1-0-s harmadot követően tudott szépíteni a HK, a Csík azonban Taratuhin és Brophey emberelőnyös találataival 4-1-re vezetett bő 12 perccel a vége előtt, innen pedig már nem volt visszaút a nagyot hajrázó Gyergyónak.

A második meccset a Gyergyó kezdte jobban, másfél perc alatt lőttek egy gólt, Pesztunov volt eredményes. Ebben a pillanatban úgy tűnt a HK-nak lehet keresnivalója a meccsen, de miután a Sportklub kivédekezett egy emberelőnyt, és a harmad vége felé Rokaly révén 40 másodperc alatt fordított, látszott hogy a Hokiklubnak ezen a meccsen is futnia kell majd az eredmény után. A 18. percben Shalla is betalalált, ezzel pedig kétgólosra növelte a hazaiak előnyét.

A második felvonásban nem láthattunk gólokat, akadt pár nagy helyzet, de sem Brophey nem tudta növelni a hazaiak előnyét, sem Tendler szépíteni, de ez nem csak rajtuk múlott, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kapusok fantasztikus munkát végeztek.

A záróetapban nem változott a játék képe, de a remeklő hálóőrök mindent megfogtak. A Sportklub 2-0-ra vezet összesítésben, a párharc csütörtökön folytatódik. A másik elődöntőben a Ferencváros szintén 2-0-ra áll az Újpest ellen.


Jason Morgan, Csíkszeredai Sportklub: “A fiúk túl nagy akarással léptek a jégre, hogy a nézőket is beengedték. Ez görcsössé is tette őket egyben, de fokozatosan visszatértünk a játékunkhoz, hogy végül mi domináljunk, és percek leforgása alatt fordítottunk. Ez a rájátszás, apró dolgok döntenek egy-egy meccs során, ezeket kell megragadni. Ezzel éltünk. Remek volt az emberhátrányos védekezésünk, miként Szamankov is nagyon sokat tett hozzá a játékunkhoz ezúttal is. Négyet kell nyerni, ebből kettőt tudtunk le, mostantól a két idegnbeli meccsre fókuszálunk.”

Malcolm Cameron, Gyergyói HK: “Tizenöt nap alatt ez volt a kilencedik mérkőzésünk, és közben több játékosunk is kiesett. A lábak visznek, fejben fáradunk, de úgy érzem, most is nagy küzdelem zajlott a jégen. Jól álltunk bele a meccsbe, majd egy kis rövidzárlatot három góllal büntetett az ellenfél. Kétmeccsnyi előnye van a Sportklubnak. Most jön néhány nap pihenő, és minden erőnket mozgosítva igyekszünk fordítani. Gyorsan változhat minden. Ez a rájátszás.”

Csíkszeredai Sportklub – Gyergyói HK 3–1 (3–1, 0–0, 0–0)
Gólszerzők: Rokaly Sz. (15., 16.), Shalla (18.), illetve Pesztunov (2.).

Ferencváros-Telekom – Újpest 3–1 (0–1, 0–0, 3–0)
Gólszerzők: Switzer (48.), Tóth A. (55.), Nagy G. (60.), illetve Odnoga (5.).

Borítókép: Csíkszeredai Sportklub Facebook

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek