2019. aug. 23. péntekBence

Vegytiszta őrület: hétgólos meccsen verte ki a CFR a Celticet a BL-ből

 utolsó frissítés: 11:59 GMT +2, 2019. augusztus 14.

A Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének visszavágóján a Celtic Glasgow fogadta a CFR-t. A CFR deklarált célja a tisztes helytállás volt, Dan Petrescu úgy nyilatkozott a párharc előtt, hogy "csoda lenne, ha kiejtenénk őket”.

A múlt heti odavágón a Celtic 1-1-et ért el a Fellegváron, így kényelmes pozícióból várhatta a visszavágót, nem feltétlenül kellett nyerniük, akár a 0-0 is továbbjutást jelentett volna. Ezzel együtt esélyeshez méltón kezdtek, birtokolták a labdát és támadták a CFR kapuját, de ahogy az első meccsen, úgy most is a CFR szerzett vezetést. Az első meccsen a gólt egy mintaszerű kontra után szerezte meg Rondón a 28. percben Deac passzából, most pedig Deac fejelt gólt a 27. percben Omrani baloldali beadását követően.


Némi gonoszkodással megjegyezhetnénk, hogy a Celtic játékosai értetlenül néztek maguk elé, nekik senki sem szólt, hogy itt az ellenfél is focizni fog, próbáltak egyenlíteni, de nem sikerült, a CFR hátsó alakzata állta a sarat, az 57%-os labdabirtoklás és a 7 lövés mellett, a Celtic mindössze egy alkalommal találta el a kaput.

A szünetet követően Dan Petrescu a pályára rendelte Țucudeant, aki a buta faultokat sorra elkövető Rondónt váltotta. A Celtic egyértelműen jó munkát végzett a szünetben, úgy motiváció terén, mint az elemzést tekintve, feladott valamennyit a birtoklási előnyéből, de sokkal többször volt igazán veszélyes a kapura. A taktikai váltásnak köszönhetően bő negyed óra alatt meg is fordították a meccset, előbb az első meccsen is egyenlítő Forrest lőtte be az 1-1-et, majd Edouard csapott le egy védelmi hiba miatt elé kerülő labdára.

(fotó: prosport.ro)

A Celtic fölényét tekintve nem volt realitás a CFR egyenlítése, de Scott Brown tizenhatoson belüli kezezése tizenegyest ért a kolozsváriaknak, amit Omrani be is lőtt.

2-2 volt tehát a 74. percben és innen már csak 20 percet kellett volna kibírni a továbbjutáshoz a bajnoknak, ehhez képest kettőt sem sikerült. Christie és Edouard összjátéka és Arlauskis rossz helyezkedése révén ismét vezetést szerzett a skót csapat, de addigra a CFR játékosai eksztázisban játszottak, elhitték, hogy itt ők ma továbbmennek.

A CFR egyenlítésére sem kellett sokat várni, a 80. percben Păun egy nehezen fogható, jól helyezett lövést engedett el a hosszúra, Bain ki tudta ütni ugyan a labdát, de az pont Omrani elé esett, aki éles szögből, bal lábbal, tökéletesen eltalálva lőtt a léc alá. Ezzel 3-3 -ra állt a CFR és 10 perc volt hátra.

A fináléban a Celtic görcsösen kapkodott, hibát hibára halmoztak a támadók, sok volt az eladott labda, akár a saját térfélen is, ebből született a kegyelemdöfés is, a 97. percben Djokovic egy ellenfél térfelén történő labdaszerzést követően adott egy ollózós gólpasszt Țucudeannak, aki átemelte a kapust és beállította a 4-3-as végeredményt.

Celtic Glasgow – CFR Kolozsvár 3-4

Celtic: Bain – Elhamed, Ajer, Simunovici – Forrest, Brown, Ntcham, McGregor – Christie, Edouard, Johnston
Edző: Neil Lennon


CFR: Arlauskis – Susici, Vinicius, Burcă, Camora – Luis Aurelio, Bordeianu, Djokovici – Deac, Rondon, Omrani
Edző: Dan Petrescu
Gólszerszők: Forrest 51’, Edouard 61’, Christie 76’ illetve Deac 27’, Omrani 74’(tizenegyesből) 80’, Țucudean 90+7’

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek