2019. december 9. hétfõNatália

Liga 2: az FK Csíkszereda sima győzelemmel mutatkozott be hazai pályán

 utolsó frissítés: 14:55 GMT +2, 2019. augusztus 10.

Kiválóra sikerült az FK Csíkszereda hazai bemutatkozása a másodosztályú román labdarúgó-bajnokságban: a piros-feketék a minimális különbségű buzăui vereség után 3–0-ra győzték le házigazdaként a Metaloglobus Bukarest gárdáját.

fotó: Pál Árpád/Lelátó - archív

A szombat délelőtt kezdődő mérkőzés helyi szinten sporttörténeti jelentőséggel bírt, ugyanis ez volt a csíkszeredai labdarúgás első hazai összecsapása a második vonalban, egyben a nyáron elhelyezett gyepszőnyeg főpróbája.

A csíkiak vezetőedzője, Valentin Suciu a meccset felvezető nyilatkozatában offenzív csapatot ígért, s végül hat helyen módosított az első fordulóban pályára küldött kezdőtizenegyen: Ljuljanovic – Majzik, Simó, Bara, Erdei és Hodgyai is bekerült a kezdőbe.

Az FK úgy játszott, ahogy az egy ambiciózus hazai csapattól elvárható, a piros-feketék már az első perctől fogva letámadták ellenfelüket, és ezzel sikerült is zavarba hozni a fővárosi csapatot. Egy labdavesztést követően a 13. percben Hodgyai megszerezte a vezetést, Jebari passza után a csíkszeredai születésű csatár higgadtan helyezte a kapuba a labdát. Suciu legénysége folytatta az offenzívát és hamarosan Eder González megduplázta az előnyt. A spanyol légiós a bal oldalon tört be a tizenhatosba, lövése védhetőnek tűnt, de Gavrilaș megint verve volt.

Félóra sem telt el a mérkőzésből és már 2–0-ra vezetett az FK, amikor ivószünet következett.

Az FK Csíkszereda okos játékkal tartotta az előnyt, a 34. percben Hodgyai még kihagyott egy ziccert, de a nagyenyedi játékvezető amúgy is szabálytalanságot ítélt. A montenegrói válogatott kapusnak nem sok dolga akadt az első játékrészben, egy-két beadást leszámítva a bukarestiek nem tették próbára a játékkal nagyszerűen együtt élő Ljuljanovict.

A szünetben a Metaloglobus edzője kettős cserét hajtott végre, ugyanakkor Suciu is változtatott, Magyari érkezett Hodgyai helyett. Az 55. percben C. Herea lesgólt szerzett, majd tíz perccel később Jebari eldöntötte a meccset: a spanyol-marokkói támadó remekül hozta magát helyzetbe és ballal kilőtte a bal alsót. A gólt és gólpasszt jegyző közönségkedvenc óriási tapsot kapott, amikor a hajrában lecserélte őt a sepsiszentgyörgyi vezetőedző.

A második félidőben a nyári szerzemények közül Raul Júlia és Kálmán Szilárd is lehetőséget kapott, az FK Magyari révén a 4–0-hoz is közel állt, de a kimaradt lehetőség simán belefért.

A piros-feketék meggyőző játékkal, ellentmondást nem tűrően gyűjtötték be a három pontot egy olyan csapattal szemben, amely az elmúlt idényben a kilencedik helyen végzett a másodosztályban.    

A székelyföldi csapat a következő fordulóban az Aradi UTA vendége lesz.

Liga 2, második forduló

FK Csíkszereda–Metaloglobus Bukarest 3–0 (2–0)
Csíkszeredai Városi Stadion
vezette: Nagy Vladimir Andrei (Nagyenyed)
gól: Hodgyai (13.), Eder (26.), Jebari (65.)
sárga lap: Majzik (11.), ill. Chiriac (62.), Lungu (72.), Plămadă (90+2.)

FK: Damir Ljuljanovic – Majzik Adrián, Csonka Bonifác, Slobodan Lalic, Simó Csongor – Veres Szilárd (kapitány), Soufiane Jebari (Kálmán Szilárd 88.), Eder González – Bara Levente, Hodgyai László (Magyari Szilárd a szünetben), Erdei Carlo (Raúl Juliá 60.). Vezetőedző: Valentin Suciu.

Metaloglobus: George Gavrilaș – Sota Mino (Alexandru Coman a szünetben), Florin Plămadă, Daniel Lung, Andrei Sava – Iulian Ciubotariu (Alexandru Duminică a szünetben), Andrei Lungu – Radu Chiriac, Claudiu Herea, Robert Vîlceanu (Alexandru Potecea 67.) – Ovidiu Herea (kapitány). Vezetőedző: Marius Măldărășanu.

futballLiga 2FK Csíkszereda
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek