2019. december 9. hétfõNatália

Simona Halep nagyon megverte Kuznyecovát

 utolsó frissítés: 10:35 GMT +2, 2019. augusztus 09.

A friss wimbledoni győzte nagy verést adott soros ellenfelének a Kanadában zajló Rogers Cupon. Ellenfele a Donna Vekicet búcsúztató Szvetlána Kuznyecova volt.

Halep és orosz ellenfele nem először találkozott, immár 9. alkalommal vívtak összecsapást, jó előjelnek számított, hogy ebből hatot a román teniszezőnő nyert. Kemény borítású pályán hatszor találkoztak, ebből négyszer nyert Halep.

A találkozóról túl sok érdekességet nem lehet írni, a 6-2, 6-1-es végeredmény önmagáért beszél. Halep egyszer sem veszítette el az adogatását, míg ellenfele négyszer is.


(fotó: Simona Halep Facebook)

Statisztikai oldalon a legnagyobb, és legfontosabb különbség az első szerváknál mutatkozott meg, míg Kuznetsova 49%-kal nyerte az első adogatást, addig Halep 70%-kal, ilyen tekintetben sem volt egy súlycsoportban a két játékos.

Simona Halep a negyeddöntőben a nagyon tehetségesnek tartott cseh játékossal, Marie Bouzkovával fog megmérkőzni szombaton, romániai idős szerint hajnalban.

(Borítókép: Simona Halep Facebook)

Simona Halep
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek