2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

A Bristol City hivatalosan bejelentette Nagy Ádámot

 utolsó frissítés: 10:34 GMT +2, 2019. augusztus 09.

Szerdán tájékoztattuk olvasóinkat a stabil magyar válogatottnak számító Nagy Ádám lehetséges átigazolásáról.

A válogatott labdarúgó a több játéklehetőség reményében akarta otthagyni az olasz Serie A-ban szereplő Bologna csapatát.

A Bristol City bejelentkezett a Bolognában 50 meccset játszó középpályásért, és miután a megegyeztek a 2.5 milliós vételárról és Ádám menedzsmentjével a fizetésről, már csak az orvosi vizsgálat volt hátra. A Bristol City csütörtökön jelentette be a klub honlapján és twitterén az átigazolást.

Hivatalos bemutató után Nagy Ádámmal interjút készített a Bristol, amely a klub honlapjára is felkerült. A magyar középpályás profihoz méltó nyilatkozatot adott, kiemelte a klub történelmi jellegét (a Bristol City-t 1894-ben alapították), valamint a szurkolók fanatizmusát (átlagban átlgban 21 000 ember látogatja a hazai mérkőzéseket).

A posztjáról faggatózó kérdésre Ádám elmondta, hogy belső középpályán szeret játszani, otthon érzi magát a védekező középpályás posztján is, és az ő szerepe az, hogy összekösse a védekező játékosokat a támadókkal. Elmondta, hogy „valószínűleg genetikai okokból akármennyit tud futni”, ugyanakkor meg kell tanulnia ezt a képességet kihasználni. Szeretne minél hamarabb beépülni a csapatba és alig várja már az edzéseket.

(Borítókép: bcfc.co.uk)

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek