2019. aug. 23. péntekBence

A Fradi túljutott Keserüéken a BL-selejtezőben

 utolsó frissítés: 10:42 GMT +2, 2019. július 18.

A Ferencváros labdarúgócsapata kettős győzelemmel jutott tovább a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében. Az OTP Bank Liga címvédője a Cosmin Moțit, Cladiu Keșerüt és Dragoș Grigoret foglalkoztató Ludogorec Razgradot ejtette ki 5–3-as összesítéssel.

A Fradi egy hete nyerni tudott a Groupama Arénában, de a vendégek is betaláltak, a 2–1-es végeredménnyel a razgradi visszavágóra teljesen nyitott marad a párharc.

A magyar bajnok Bulgáriában sem illetődött meg a magasabban jegyzett ellenféltől, olyannyira nem, hogy négy perc alatt két gólt szerzett az első játékrész első felében: előbb Ihor Haratin fejelte be Olekszandr Zubkov szögletét, majd utóbbi Michal Skvarkának adott gólpasszt.

A Ludogorec gyorsan válaszolt, a középhátvéd Georgi Terziev szépített egy szögletrúgás után, és a hazaiaknak megvolt az egyenlítési lehetőségük is: a litván játékvezető Lovrencsics Gergő szabálytalansága nyomán tizenegyest ítélt, Jakub Swierczok panenkás büntetőjét viszont nagy bravúrral védte Dibusz Dénes.

fotó: uefa.com

A továbbjutást a második félidő elején Tokmac Nguen döntötte el, a budapesti odavágót góllal és assziszttal záró norvég légiós ezúttal szerencsés gólt lőtt. A bolgároknak ennél a pontnál már négy gól kellett volna a párharc megnyeréséhez, ami lehetetlen küldetésnek tűnt. A 69. percben Marcel Heister öngóljával még felzárkóztak kissé, de a végjátékra emberhátrányba kerültek, miután Moți követett el súlyos szabálytalanságot.

Szerhij Rebrov együttese 3–2-re nyert a második mérkőzésén és magabiztosan jutott tovább a második selejtezőkörbe, ahol a Valletta FC lesz az ellenfele. A máltaiak a luxemburgi F91 Dudelange gárdáját búcsúztatták, több idegenbeli góllal.

UEFA Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör

Ludogorec Razgrad–Ferencvárosi TC 2–3 (1–2)
Razgrad, Ludogorec Aréna
játékvezető: Donatas Rumsas (litván)
gól: Terziev (24.), Heister (69., öngól), ill. Haratin (17.), Skvarka (21.), Nguen (48.)
kiállítva: Moți (82.)
Továbbjutott a Ferencváros kettős győzelemmel, 5–3-as összesítéssel

Ludogorec: Renan – Ikoko (Cicinho 64.), Terziev, Moți, Negyalkov – Goralski, Gyakov – Jorge Intima, Marcelinho (Biton 64.), Tchibota – Swierczok (Keșerü a szünetben). Edző: Sztojko Sztojev.

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Ihnatenko (Sigér 57.), Haratin – Zubkov, Skvarka, Nguen (Varga 61.) – Priskin (Lanzafame 73.). Edző: Szerhij Rebrov.

futballselejtezőUEFA Bajnokok LigájaFerencváros
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek