2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Nem játszhat Eb-döntőt a korosztályos román fociválogatott

 utolsó frissítés: 08:43 GMT +2, 2019. június 28.

A német válogatott állította meg a román csapatot az Olaszországban zajló U21-es labdarúgó Eb-n. A fordulatos csütörtök esti elődöntőben, amelyet a bolognai Renato Dall’Ara Stadionban rendeztek, Stefan Kuntz legénysége a hajrában szerzett két szabadrúgásgóllal nyert 4–2-re.

A román és a német együttes is veretlenül végzett csoportja élén, a szerzett gólok alapján kijelenthető, hogy Bolognában az Eb két legoffenzívabb csapata játszott a döntőbe kerülésért. A mérkőzés kezdési időpontját eredetileg 21 órára írták ki, de az Európai Labdarúgó Szövetség marketingszempontokra hivatkozva módosított a programon, így végül a franciák és a spanyolok játszhattak a sokkal kellemesebb késő esti időpontban, míg a bolognai meccs helyi idő szerint 18.00-tól kezdődött.

A román és a német labdarúgóknak  nemcsak egymással, hanem a hőséggel is meg kellett küzdeniük, a mérkőzés kezdetekor 38 Celsius-fokot mértek Bolognában, a játékvezető több ivószünetet is elrendelt az összecsapás során. 

A két csatárral játszó németek kezdték jobban az elődöntőt, több veszélyes támadást vezettek, majd a 21. percben a hoffenheimos Nadiem Amiri megszerezte a vezetést egy szép szólót követően. A románok gyorsan kiegyenlítettek. Timo Baumgartl rúgta fel a tizenhatosban Ianis Hagit, az egyértelmű büntetőt a videobíró segítségével ítélte meg a játékvezető, George Pușcaș pedig értékesítette a tizenegyest, Alexander Nübel hiába ugrott jó irányba.

fotók: UEFA

A sárga mezesek átvették az irányítást, és a félidő végén fordítottak: egy német labdavesztés után Andrei Ivan baloldali beadására Pușcaș emelkedett középen és jól helyezett fejessel vette be újra Nübel kapuját. Sőt, a margittai csatár a mesterhármashoz is közel állt a félidő hosszabbításában, de az újabb fejesét óriási bravúrra védte a Schalke-kapusa. Ez a mentés a meccs egyik kulcsmomentuma volt...

Alig telt el pár perc a második félidőből, a címvédő németek máris egyenlítettek. Egy szögletnél Hagi rántotta le Mahmoud Dahoudot, a tizenegyest pedig a németek gólfelelőse, Luca Waldschmidt  nem hibázta el. Ionuț Radu ugyan rajta volt, bele is ért a labdába, ám a Genoa kapusának nem volt szerencséje, 2:2-ről folytatódott az Eb-elődöntő.

A második játékrészt a németek az elejétől a végéig dominálták, de hiába vezették egymás után a támadásokat, pontatlanul lövöldöztek, így csak az utolsó percekben tudták legyűrni Mirel Rădoi együttesét. A románok a hajrában már alig nyertek párharcot, végül két pontrúgással estek ki. A 90. percben Waldschmidt lőtte át a sorfalat, a kapufa is besegített kicsit, majd a ráadásban Amiri szabadrúgása kötött ki a hálóban. Ekkor a román válogatott már emberhátrányban játszott, a végjátékban Alexandru Pașcanu gyűjtött be két sárgát.

A németek ha nehezen is, de bejutottak az Európa-bajnokság döntőjébe, a románok pedig könnyes búcsút vettek a tornától, amelyen korábban a horvátok és az angolok legyőzésével, illetve a franciákkal játszott döntetlennel kerültek be a négy közé és jutottak ki a tokiói olimpiára.

A vasárnapi döntőben a németek a spanyolokkal csapnak össze. Luis de la Fuenta gárdája a második elődöntőben kategorikus győzelmet aratott a franciák fölött, a kékek vezettek Reggio Emiliában, a spanyolok viszont megfordították az állást a szünetig, majd újabb két góllal 4–1-re nyertek. A finálét az udinei Dacia Arénában rendezik, bronzmérkőzés azonban nem lesz.

U21-es labdarúgó-Eb – Olaszország/San Marino
Elődöntő 

Németország–Románia 4–2 (1–2)
Bologna, Renato Dall'Ara Stadion, 16 211 néző
vezette: Orel Grinfeld (izraeli)
gól: Amiri (21., 90+4.), Waldschmidt (51., 11-esből, 90.), ill. Pușcaș (26., 11-esből, 44.)
sárga lap: Baumgartl (26.), Tah (47.), ill. Ivan (36.), Hagi (50.), Pașcanu (88., 90+2.), Băluță (90+3.)
kiállítva: Pașcanu (90+2.)

Németország: Nübel – Klostermann, Tah, Baumgartl, Mittelstädt – Eggestein (Maier 88.) – Neuhaus (Nmecha 79.), Dahoud (Koch 90+3.), Öztunali – Waldschmidt, Amiri. Szövetségi kapitány: Stefan Kuntz.

Románia: Radu – Manea, Nedelcearu, Pașcanu, Ștefan – Băluță, Cicâldău (Ciobanu 69.) – Man, Hagi, Ivan (Coman 55.) – Pușcaș (Petre 87.). Szövetségi kapitány: Mirel Rădoi.

A másik mérkőzésen:

Spanyolország–Franciaország 4–1 (2–1)
gól: Marc Roca (28.), Oyarzabal (45+5., 11-esből), Dani Olmo (47.), Mayoral (67.), ill. Mateta (16., 11-esből)

futballU21-es labdarúgó-Ebromán labdarúgó-válogatottUEFA
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek