2024. március 29. péntekAuguszta

A Real Madrid lecsapott Luka Jovicsra

 utolsó frissítés: 15:13 GMT +2, 2019. június 06.

Nagy igazolást jelentett be a Real Madrid, a királyi gárda megszerezte az Eintracht Frankfurttól Luka Jovicsot, akinek aláírására más európai topklubok, így például az FC Barcelona és a Bayern München is pályázott.

A 21 éves szerb csatár a belgrádi Crvena zvezdánál nevelkedett, 2016-ban már kétszeres szerb bajnokként szerződtette a Benfica, a lisszaboniakkal szintén duplázott a portugál élvonalban. Jovicsot 2017 nyarán az Eintracht Frankfurt vette kölcsönbe, és a német egyesület idén tavasszal ki is vásárolta a szerb gólvágót a Benficától.

A fiatal csatár a 2017/18-as idényben pályafutása ötödik trófeáját ünnepelhette, miután a Német Kupában diadalmaskodtak a frankfurti sasokkal.

Jovics a nemrég véget ért szezonban robbant be igazán az európai topfutballban, a Bundesligában 32 mérkőzésen 17 gólt és hat asszisztot ért el, míg az Európa Ligában 14 meccsen 10 gólig és egy gólpasszig jutott. Az Eintracht az elődöntőig menetelt az EL-ben, Jovics pedig a Chelsea-nél játszó Olivier Giroud után a sorozat második legeredményesebb befejezője volt.

Jovics ősszel mesterötössel hívta fel magára a figyelmet, a Fortuna Düsseldorf elleni 7–1-es győzelem során vette be ötször az ellenfél kapuját.

A Transfermarkt szakoldal 55 millió euróra értékeli a négyszeres szerb válogatott játékost, s bár a klubok nem közölték az átigazolási díjat, az említett portál szerint a madridiak 60 millió eurót fizettek Jovics játékjogáért. 

Luka Jovics a Real harmadik igazolása a következő idényre, a blancók korábban a brazil középhátvéd Eder Militao (FC Porto) és honfitársa, a balszélső Rodrygo (Santos FC) érkezését jelentették be.

Real MadridEintracht FrankfurtátigazolástopligákfutballLuka Jovics
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek