2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Tizenhét éves magyar bajnoka van az Aus. Opennek

 utolsó frissítés: 22:32 GMT +2, 2019. január 25.

Bár Babos Tímea és Kristina Mladenovic elveszítette döntőjét az ausztrál nyílt teniszbajnokság pénteki, tizenkettedik versenynapján, a magyarok mégis örülhettek: a junior lányok páros fináléjában ugyanis Nagy Adrienn, illetve Nacumi Kavagucsi bajnoki címet szerzett.

A Budapesten született 17 éves lány, aki az MTK versenyzője, japán társával a döntőben az amerikai Chloe Beck, Emma Navarro amerikai duót győzte le 6:4, 6:4 arányban. Nagy és Kavagucsi a harmadik kiemelt volt, a végső győzelemért öt mérkőzést kellett sikeresen megvívjanak.

„Bajnokok lettünk párosban az Australian Openen, leírhatatlan érzés. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki nekünk szurkolt, de legfőképpen Nacuminak köszönöm, hogy egy párost alkotunk. Tudom, néha nagyon nehéz velem...” – írta közösségi oldalán Nagy Adrienn, aki egyébként a pályafutása során 23 ITF-tornagyőzelemig jutó Csurgó Virág lánya.

Ebben a számban legutóbb 2000-ben született magyar siker, akkor Kapros Anikó és az ausztrál Christina Wheeler nyerte meg az Australian Open döntőjét – írja az MTI.

Korábban itt számoltunk be arról, hogy Babos Tímeának és a francia Kristina Mladenovic-nak nem sikerült a címvédés, Babosék pénteken a Samantha Stosur-Csang Suaj ausztrál kettőstől kaptak ki 6:3, 6:4-re.

A várakozásoknak megfelelően a férfi egyes döntőjébe a világelső Novak Djokovics követte az ATP-ranglistán második Rafael Nadalt. A szerb játékos háromszettes mérkőzésen, 1 óra 23 perc alatt intézte el a 28. helyen kiemelt Lucas Pouille-t. A francia csupán négy játékot nyert, 6:0, 6:2, 6:2 arányban veszített. Nadal és Djokovics vasárnap délelőtt 10.30-tól mérkőzik, ez lesz a két gigász 53. összecsapása, az egymás elleni mérleg enyhén Djokovicsnak kedvez (27–25).

A női egyes döntőjében Oszaka Naomi és Petra Kvitova lesz érdekelt, szombaton 10.30-tól. A japán és a cseh teniszező korábban még egyetlen tornán sem találkozott, a győztes pedig mindent visz, vagyis a Grand Slam-trófea mellett a világelsőséget is megszerzi.  

A junior fiúk egyéni elődöntőjében pénteken a bukaresti Filip Jianu szettelőnyről, 6:3, 2:6, 5:7-re kikapott az amerikai Emilio Navatól.  

Australian Opentenisz
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek