2024. március 29. péntekAuguszta

Európa Liga: Lazio–Sevilla csata a legjobb 32 között

 utolsó frissítés: 16:05 GMT +2, 2018. december 17.

Az ötszörös Európa Liga/UEFA-kupa-győztes Sevilla a Laziót kapta ellenfélnek a másodrangú európai kupasorozat tizenhatoddöntőjének hétfői sorsolásán.

Az andalúz labdarúgócsapat megnyerte csoportját, így a kiemeltek közé került a nyoni ceremónián, míg a Laziót a második kalapból húzták ki, mivel a rómaiak az Eintracht Frankfurt mögött végeztek csoportjukban. A német kupagyőztesnek sem lesz könnyű dolga, a Frankfurtnak a nyolcaddöntőbe kerülésért a Sahtar Donecken kell túljutnia.

A Vidi FC négyeséből veretlenül továbbjutott Chelsea ellenfele az a Malmö FF lesz, amelyet a székesfehérvári alakulat két döntetlennel kiejtett nyáron a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében. Mint emlékezetes, a svédek egy fordulóval korábban a Kolozsvári CFR-t búcsúztatták.

A Vidi másik csoportriválisa, a BATE Boriszov az EL-csoportkört a Chelsea-hez hasonlóan 16 ponttal abszolváló Arsenallal mérkőzik majd a legjobb 32 együttes között.                   

A Celtic a Valenciával, az Olympiakosz a Dinamo Kijevvel, a Sporting a Villarreallal, a Fenerbahce a Zenittel, a Galatasaray pedig a Benficával került össze, utóbbi párharc mindkét tagja a BL-ből csatlakozott az EL-mezőnyhöz.

Az Európa Liga február 14-én folytatódik, a visszavágókat február 21-én rendezik. A sorsolás kiemeltjei a második meccseket játsszák hazai pályán.

A nyoni eseményen a Portóval UEFA-kupát és Bajnokok Ligáját nyert Ricardo Carvalho, illetve az Eintracht Franfurt női csapatával a 2014/15-ös idényben BL-győztes Celia Sasic segített a párosítások kialakításánál.

Az Európa Liga jelenlegi szezonjának döntőjének a bakui Olimpiai Stadion ad otthont 2019. május 29-én.

A sorsolás végeredménye:

Viktoria Plzen–Dinamo Zagreb
Club Brugge–RB Salzburg
Rapid Wien–Internazionale Milano
Slavia Praha–KRC Genk
FK Krasznodar–Bayer Leverkusen
FC Zürich–SSC Napoli
Malmö FF–Chelsea FC
Sahtar Doneck–Eintracht Frankfurt
Celtic FC–Valencia CF
Stade Rennais–Real Betis
Olympiakosz FC–Dinamo Kijev
SS Lazio–Sevilla FC
Fenerbahce SK–FC Zenit
Sporting CP–Villarreal CF
BATE Boriszov–Arsenal FC
Galatasaray SK–SL Benfica

Kiemeltek: Arsenal FC, Bayer Leverkusen, SL Benfica*, Chelsea FC, Dinamo Zagreb, Dinamo Kijev, Eintracht Frankfurt, KRC Genk, Internazionale Milano*, SSC Napoli*, Real Betis, RB Salzburg, Sevilla FC, Valencia CF*, Villarreal CF, FC Zenit.

Második kalap: BATE Boriszov, Celtic FC, Club Brugge*, Fenerbahce SK, Galatasaray SK*, FK Krasznodar, SS Lazio, Malmö FF, Olympiakosz FC, Rapid Wien, Stade Rennais, Sporting CP, Sahtar Doneck*, Slavia Praha, Viktoria Plzen*, FC Zürich.

A csillaggal jelölt csapatok a Bajnokok Ligájából csatlakoztak.

Liverpool–Bayern, Atlético–Juventus és további ütős párharcok – itt érhető el a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének programja.

Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek