2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna

Óriási elismerésben részesülhet Szőcs Berni

 utolsó frissítés: 20:04 GMT +2, 2018. november 22.

A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) díjra jelölte Szőcs Bernadettet az év feltörekvő csillaga kategóriában, további két fiatal versenyző, az indiai Manika Batra, valamint a dél-koreai a Jang Woojin társaságában.

A 23 éves marosvásárhelyi lány a svájci Montreux-ben idén februárban aranyérmet nyert a rangos Európa Top 16 Kupán, miután a döntőben legyőzte a holland színekben versenyőzi Li Jie-t. Ez a siker is kellett ahhoz, hogy Szőcs Berni az egyéniben korábban Európa-bajnoki címig jutó Elizabeta Samarat megelőzve, a legjobb romániai játékos legyen a világranglistán.

Timo Boll és Berni, a montreux-i viadal győztesei - fotó: ittf.com 

Az erdélyi asztalitenisz-klasszis az ITTF rangsorában jelen állás szerint 10122 ponttal a 19., az európai mezőnyben pedig ennél is előkelőbb helyet foglal el, hiszen csak az osztrák Sofia Polcanova áll előtte. Berni az évet a 41. pozícióról kezdte a világranglistán, jó eredményeinek köszönhetően 22 helyezést lépett előre 2018-ban.

A díjra szintén jelölt Manika Batra 53. a lajstromon, az indiai játékos az ausztráliai Gold Coaston megrendezett Nemzetközösségi Játékokon (Commonwealth Games) egyéniben és csapatban is aranyéremnek örülhetett, az Indonéziában szervezett Ázsiai Játékokon vegyes párosban szerzett bronzot. A férfi világranglistán 21. Jang Woojin a Korea Openen remekelt, a hazai eseményen három versenyszámban (férfi vegyes, férfi páros és vegyes páros) diadalmaskodott.

A Nemzetközi Asztali Tenisz Szövetség december 12-én, dél-koreai gáláján díjazza a nyerteseket, összesen hét kategóriában. Elismerésben részesül a legjobb férfi és női versenyző, ugyanígy a legjobb para-asztaliteniszezők is, az év feltörekvő csillaga mellett az év sztáredzője, valamint azok a játékosok is, aki az év leglátványosabb labdamenetét produkálták.  Az alábbi összeállításba egészen hihetetlen pillanatok kerültek be:

asztaliteniszdíjSzőcs Bernadette
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek