2024. március 29. péntekAuguszta

Liga 1: a Sepsi OSK még nem szerzett gólt pontrúgásból

 utolsó frissítés: 16:19 GMT +2, 2018. október 16.

Érdekes adatokat közölt kedden a román Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF), amely a rögzített játékszituációkból szerzett, illetve kapott gólok alapján rangsorolta a Liga 1 csapatait.

A bajnokság alapszakaszából 11 forduló járt le és az eddigi 77 mérkőzésen 182 gól született, ami átlagosan nézve 2,36 találatot jelent mérkőzésenként.

A gólok egy jelentős részét, 33,5 százalékát pontrúgásokból érték el a csapatok. Ebben a tekintetben a tabella hatodik helyét elfoglaló U Craiova a legjobb, a fehér-kékek összesen tízszer találtak be ilyen szituációkból: hat esetben tizenegyesből, három alkalommal szögletből, egyszer pedig szabadrúgásból voltak eredményesek.  

A listán az FC Botoșani a második, harmadik pedig a FCSB, egyaránt hat-hat góllal, míg a mezőnyből egyedül a Sepsi OSK játékosai nem találtak be pontrúgást követően, igaz a 2018/19-es bajnoki idény eddigi részében a háromszéki alakulat javára egyetlen büntetőt sem ítéltek meg a bírók.

Ami a kapott gólokat illeti, rögzített helyzetekből az újonc Dunărea Călărași szenvedte el a legtöbbet, szám szerint nyolcat, ugyanakkor Dan Alexa csapata ellen fújták be a legtöbb tizenegyest, hatot, amiből öt gólt kaptak a Duna-partiak.            

Liga 1 – a rögzített játékszituációkból szerzett gólok az első 11 fordulóban
1. Universitatea Craiova – 10 gól (55,6 %)
2. FC Botoşani – 6 (42,9 %)
3. FCSB – 6 (25 %)
4. Dunărea Călăraşi – 5 (45,4 %).
5-6. FC Hermannstadt, FC Voluntari – 4 (44,4 %)
7. Concordia Chiajna – 4 (40 %)
8. CSM Poli Iaşi – 4 (36,4 %)
9. FC Viitorul – 4 (33,3 %)
10-11. Medgyesi Gaz Metan, Astra Giurgiu – 4 (28,6 %)
12. FC Dinamo – 3 (25 %)
13. Kolozsvári CFR – 3 (23,1 %)
14. Sepsi OSK – 0

A kapott gólok száma pontrúgásból
Dunărea Călăraşi – 8 gól
FC Botoşani – 7
FCSB, FC Hermannstadt, FC Voluntari – 6  
Universitatea Craiova – 5
Sepsi OSK – 4
FC Dinamo, Kolozsvári CFR, FC Viitorul, CSM Poli Iaşi, Concordia Chiajna – 3
Astra Giurgiu, Medgyesi Gaz Metan – 2

lpf.ro

statisztikaLiga 1futball
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek