2018. november 14. szerdaAliz

Szerepet kapott a videogólbíró-rendszer a jégkorong Erste Ligában

 utolsó frissítés: 19:22 GMT +2, 2018. szeptember 24.

gészen érdekes jelenetek játszódtak le a vasárnapi Újpest–Ferencváros örökrangadón. A harmadik játékrészben 3–3-as állásnál a vendégek teljesen szabályos gólt szereztek, de a kapu mögött tartózkodó játékvezető intett egy határozott “NEM”-et, így a játék tovább folytatódott.

Rövidesen az UTE hátvédje, Nagy Nilan bombázta a korongot Arany Gergely kapujába, a hazaiak azonban hiába örültek a találatnak, ezt hamarosan érvénytelenítették a bírók. Az FTC edzője ugyanis challenget kért a gólgyanús támadásra, és a videogólbíró-rendszert alkalmazva a csíkos mezes sporttársaknak be kellett látniuk, bizony, tévedtek. Előbb a zöld-fehérek szerztek szabályos gólt, ezt végül Hegyi Ádámnak adták, így az Újpest, ahelyett, hogy 4–3-ra vezessen, az eredmény 3–4 lett.  

„A mérkőzés folyamán egyszerre mindig csak egy gól adható és csak egy csapatnak. Abban az esetben, ha az egyik csapat gólt lő, úgy, hogy nem kerül sor játékmegszakításra és ezután a másik csapat is gólt lő, majd a videóvisszanézés azt mutatja, hogy az első gól érvényes, úgy a második gólt nem lehet megadni, az elsőt igen, az órát pedig vissza kell állítani az eredményjelzőn (mind a játékidőt, mind pedig adott esetben a büntetési időt is) arra az időpontra, amikor az első gólt lőtték” – olvasható a Magyar Jégkorong Szövetség által megosztott videóban ez a speciális játékszabály. 

A derbit végül az FTC nyerte meg 5–4-re, hosszabbítás után, Tóth Adrián aranygóljával, amely nyolc másodperccel a vége előtt érkezett.   

jégkorongErste Ligavideobíró
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Virál