2018. november 14. szerdaAliz

Nemzetek Ligája: nagy győzelmet harcolt ki a magyar válogatott  

 utolsó frissítés: 00:10 GMT +2, 2018. szeptember 12.

A magyar labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte a vendég görög csapatot a Groupama Arénában rendezett zárt kapus Nemzetek Ligája-mérkőzésen, így megszakította öt meccsen át tartó nyeretlenségét.

Az összecsapáson látványos támadás végén Sallai Roland első válogatottbeli találatával korán vezetést szerzett Marco Rossi szövetségi kapitány együttese, majd Kosztasz Manolasz gyors egyenlítését követően még a szünet előtt visszavette a vezetést Kleinheisler László bombagóljával.

A második félidőben mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, ám újabb gól már nem született.

A magyarok 1987 októbere után nyertek újra tétmérkőzésen a görögök ellen, míg 2018-ban négy vereség és egy döntetlen után első győzelmüket aratták.

fotó: Illyés Tibor (MTI)

A nemzeti csapat két idegenbeli összecsapással folytatja szereplését a Nemzetek Ligájában: október 12-én a görög, három nappal később pedig az észt együttes vendége lesz.

MTI

UEFA Nemzetek Ligája, csoportkör, második forduló

C-osztály, 2-es csoport

Magyarország–Görögország 2–1 (2–1)
Budapest, Groupama Aréna
játékvezető: Alekszej Kulbakov (fehérorosz)
gól: Sallai (15.), Kleinheisler (43.) / Manolasz (18.)
sárga lap: Sallai (50.) / Cavellasz (35.), Okonomu (78.), Toroszidisz (83.)

Magyarország: Gulácsi Péter – Bese Barnabás, Lang Ádám, Kádár Tamás, Fiola Attila – Kleinheisler László, Nagy Ádám, Kovács István (Pátkai Máté 81.) – Varga Roland (Lovrencsics Gergő 62.), Szalai Ádám (Eppel Márton 69.), Sallai Roland.
Szövetségi kapitány: Marco Rossi.

Görögország: Vaszilisz Barkasz – Vaszilisz Toroszidisz, Kosztasz Manolasz (Mariosz Okonomu 52.), Szokratisz Papasztatopulosz, Jorgosz Cavellasz (Haralambosz Likojannisz a szünetben) – Dimitrisz Kurbelisz, Andreasz Buhalakisz – Lazarosz Krisztodopulosz, Kosztasz Fortunisz, Dimitrisz Pelkasz – Anasztasziosz Donisz ( Kosztasz Mitroglu a szünetben).
Szövetségi kapitány: Michael Skibbe.  

válogatottakmagyar labdarúgó-válogatottNemzetek LigájaUEFAfutball
Ha tetszett a cikk, lájkold a LeLátót!

Hírek